Egyetlen perc alatt kaptodták el ezt a szoknyát, te is őrületesnek találod?

2018. szeptember 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az internetnek hála ma már nem lepődünk meg, ha minden második ember ugyanabban a holmiban flangál az utcán. Pillanatok alatt értesülhetünk ugyanis róla, hogy mik az igazi sikerdarabok, amikre már kilométeres az előjegyzési lista, vagy éppen a boltba kerülve elkapkodták a készletet a vásárlók.

Sokszor nem teljesen értjük, hogy miért egyik, vagy másik termék, ruhadarab, kiegészítő lesz hihetetlenül népszerű, de mindenesetre érdekes látni, hogy miért őrülnek meg az emberek.

Selena Gomez felvette ezt a farmerkabátot, és kitört az őrület

Selena Gomez felvette ezt a farmerkabátot, és kitört az őrület

Most például egy újabb Marks & Spencer szoknya került az érdeklődés középpontjába. A térd alá érő pliszírozott darabot több tulajdonsága is slágerdarabbá teszi. Egyrészt itt van a hossza. A divatszakértők azt jósolják, hogy idén ősszel abszolút tarolni fognak az éppen térd alá érő szoknyák. Az pedig nem újdonság, hogy a hűvösebb napokon az állatminták, különösen a leopárdmintás darabok nagyon kedveltek. Úgy tűnik, hogy az angol vásárlók a 13 ezer forintnak megfelelő fontba kerülő szoknyában találták meg a szezon igazi kulcsdarabját, hiszen másodszor fosztották le a készletet, ráadásul úgy, hogy a második alkalommal egyetlen perc alatt a teljes készlet elfogyott a márka webshopjában. Neked bejön?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A karácsonyi stressz? Dr. Belső Nóra segít csökkenteni a feszültséget az ünnepek idején

A karácsonyi stressz? Dr. Belső Nóra segít csökkenteni a feszültséget az ünnepek idején

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)