Éljen a Szeretet Forradalma! - Ilyen színes volt a Sziget Fesztivál 2018-ban

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Sziget idén meghirdette a Love Revolutiont, azaz a Szeretet Forradalmát, melynek lényege a szeretet, a boldog és békés együttlét.

Sziget fesztivál 2018
Fotó: Martin Wanda / GLAMOUR

Mikor a világon - Magyarországon főleg – az idegengyűlölet ijesztően elterjedté vált, mindennél fontosabb a szeretet, az egyenlőség, a szabadság értékének megerősítése a fiatal lelkekben. Szerencsére a Sziget Fesztiválon a különböző kultúrák, népcsoportok és jeles művészek úgy jelenhetnek meg, hogy egyáltalán nem kell tartaniuk attól, hogy bármilyen negatív élmény éri őket pusztán az identitásuk miatt.

A Sziget évek óta ünnepli - velünk közösen -, hogy a világ minden pontjáról, különféle kulturális háttérrel is képesek vagyunk legalább ebben az egy hétben egy "álomállamban" együtt élni erőszak és félelem nélkül. Itt az alapvető emberi jogok sértetlenek maradnak, valamint a Sziget azon is dolgozik, hogy megszűnjön az előítéletesség és a kirekesztés a fesztivál határain túl egyaránt - és mindemellett még a környezetvédelem fontosságára is felhívja a figyelmet. Ehhez idén csatlakozott a Nyitottak vagyunk mozgalom is, akik szintén rengeteget tesznek azért, hogy Magyarországon a tolerancia és a nyitottság a hétköznapi értékek között jelenjen meg.

Sziget sminkmánia - Mutatjuk az idei év legszebb fesztivál sminktrendjeit

Sziget sminkmánia - Mutatjuk az idei év legszebb fesztivál sminktrendjeit

Az immár 26 éves Szigeten nem kérdés az egyén szabadságának tisztelete, a lelkiismeret és az életmód szabadságának joga, legyen az szexuális szabadság, vallásszabadság, szabad véleménynyilvánítás vagy a megismerés szabadsága. A fesztivál szervezőivel közösen mi is hiszünk a különbözőség elfogadásában, az emberi méltóság tiszteletében, az egymás iránti figyelem fontosságában, az emberek és nemzetek egyenjogúságában, az egyéni és társadalmi felelősségvállalásban, a közösség erejében, a fenntartható fejlődésben, a boldogsághoz való jogban és legfőképp a béke és a szeretet hatalmában.

Boldog GLAMOUR-napokat! Az októberi számunk megérkezett Babos Tímea teniszcsillaggal a címlapon

Boldog GLAMOUR-napokat! Az októberi számunk megérkezett Babos Tímea teniszcsillaggal a címlapon

Ezeknek az értékeknek az ünnepléseként született meg ez a fotósorozat is a GLAMOUR októberi számába a 2018-as Sziget Fesztiválon Martin Wanda fotós együttműködésével (a fotókat megtalálod a magazinban, illetve a videó alatti galériában).

Fotó: Martin Wanda

Szerkesztés: Nagy-György Borbála

Styling: Pintér Judit, Szkiba Irina

Werkvideó: Babos Kitt




Galéria

Bezárás
2021.06.24.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője