Gyász! Meghalt a modellek anyja

2014. július 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A divatszakma ma már elképzelhetetlen a modellek nélkül, olyan modellek nélkül, akik nemcsak egyszerűen kecsesek és jól áll szinte minden kreáció rajtuk, hanem akik igazi ikonok.

Eileen 1948-ban, a Life magazin munka közben fotózta
Eileen 1948-ban, a Life magazin munka közben fotózta

Az ötvenes évekig nem igazán létezett modellszakma, a lányok csak kedvtelésből, egy-egy alkalmi felkérésre léptek kifutóra, álltak modellt egy fotózáshoz. A fejlődő divatiparnak, a magazinoknak azonban egyre nagyobb számban volt szükségük olyan lányokra, akiknek az a hivatásuk, hogy szépek és kameraérzékenyek, és csodásan lejtenek végig a kifutón. Eileen Ford aki a 40-es évek közepén maga is modellkedett egy idő után elkezdett azoknak dolgozni, akik őt fotózták és lányokat keresett a divattervezők bemutatóihoz, fotózásokhoz. 1946-ban férjével alapította meg a Ford Models-t, ami New Yorkban egyeduralkodónak számított a 80-as évekig, és mai napig az egyik legjobban csengő név a szakmában.

Eileen Ford nem véletlenül számít legendának, hiszen ő fedezte fel, és csinált karriert az első modellsztároknak. Jean Patchett volt talán a legelső igazi manöken híresség, aztán jöttek sorban a többiek, mint Suzy Parker, aki szinte elsőként dicsekedhetett el vele, hogy a modellmunkáiból megélt, vagy a mai napig aktív Carmen Dell´Orefice. Lehetetlen felsorolni, ki mindenki köszönhette a karrierjét Eileen Ford szemének. Ritkán hibázott, Grace Kelly például próbálkozott nála, de nem találta elég jónak. Viszont modelljei sokáig egyet jelentettek az amerikai nő eszményképével: a földönkívüli szépség, Jerry Hall, a mindössze 8 évesen szerződtetett Brooke Shields, Kim Basinger, Lauren Hutton, és hát a szupermodell-generáció istennői közül például Christy Turlington.

HIRDETÉS

Amellett, hogy kiemelkedő üzletasszonynak tartotta mindenki, egykori modelljei kivétel nélkül mind meg szokták említeni, hogy szinte pótanyjuk volt, akitől rengeteget lehetett tanulni, és aki mindig megóvta őket. Eileen Ford emellett is aktív részese volt a divatvilágnak, stylistként, divatújságíróként is dolgozott időnként. Csaknem ötven évig irányította férjével az ügynökséget, amelyet 1995-ben lányuk vett át, néhány éve pedig eladta a család a vállalkozást.

Eileen Ford a divatvilágban igazi példakép, egy szerethető ikon, 92 éves korában hunyt el.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nicole Kidman vörös pucérruhában szegett szabályt, csak úgy ragyogott a cannes-i filmfesztiválon

Nicole Kidman vörös pucérruhában szegett szabályt, csak úgy ragyogott a cannes-i filmfesztiválon

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Új kutatási eredmények: ez lenne a bakteriális hüvelyfertőzés fő oka? (x)

Új kutatási eredmények: ez lenne a bakteriális hüvelyfertőzés fő oka? (x)

Te is mindig szorongsz, ha nőgyógyászhoz mész? Így érdemes felkészülni előtte (x)

Te is mindig szorongsz, ha nőgyógyászhoz mész? Így érdemes felkészülni előtte (x)

Nem csak a változókorban üthet be: a hüvelyszárazság gyakori és ezt mindenképpen tudnod kell róla (x)

Nem csak a változókorban üthet be: a hüvelyszárazság gyakori és ezt mindenképpen tudnod kell róla (x)

A JYSK vakvezető kutyák képzését bemutató előadást is tart munkavállalóinak (x)

A JYSK vakvezető kutyák képzését bemutató előadást is tart munkavállalóinak (x)