Hajdu Niki beszámólója egyenesen New Yorkból

2013.június.13.

Niki végre eljutott a legkomolyabb piacra, New Yorkba, ahol egy nagyon prominens ügynökség, a New York Models képviseli. Ők menedzselik többek között a világhírű kínai lányt is, Suit, a Shiseido arcát, az üstökösként berobbant dán Nadja Bendert, akit a Gucci reklámokból ismerhettek, és a holland kifutókirálynőt, Laura Kampmant is.

Jelenleg Niki az egyetlen magyar lány a modelljeik között és az ügynökei elmondásából, minden esélye megvan arra, hogy hatalmas karriert fusson be. Egyelőre az új arcok szekcióban van, de már most harcolnak érte a bookerek, hogy kihez kerüljön majd. Mindez nem véletlen, hiszen Niki az elmúlt 2 évben sok piacot megjárt (Tokiótól Milánóig), ahol kitanulta a szakma csínját-bínját. Szépsége mellett kitűnő a jelleme is, kedves, megbízható, pedáns, alázatos. Mi nagyon drukkolunk neki!

Niki: Előzőleg ázsiai útjaimról számoltam be nektek. Azóta megfordultam már Milánóban, otthon töltöttem egy csodás hónapot a szeretteimmel és már két hónapja New Yorkban élem mindennapjaimat. Abban a városban, ami mindig is nagy álmom volt.

Niki New Yorkban
Niki New Yorkban

Az ügynökségem a New York Models, akikkel nem is lehetnék boldogabb. Hihetetlen csapat áll mögöttünk. Az anyaügynökségemen kívül (attractive) még soha nem tapasztaltam ilyen profizmust és elszántságot két év modellkedés során. A bookereim mintha már a családtagjaim lennének, nagyon szeretek velük dolgozni és én is csak pozitív visszajelzéseket kapok. Ahogy beléptem az irodába, szinte az első kérdésük az volt, hogy mi az álommunkám. Erre hirtelen nem is tudtam mit mondani. Nagyon megleptek. Aztán elmagyarázták, hogy nekik ezt tudni kell, hogy milyen úton induljanak el velem, hogy egy szép napon elérjük a célt. Csodás emberekkel dolgozhatok együtt.

Akárki akármit gondol, ez a város nem is olyan nagy és félelmetes. Az első napon szinte sírva fakadtam, hogy, jaj, de rossz itt, valaki vigyen haza, a második napon pedig már úgy használtam a metrót és rohangáltam, mintha csak Magyarországon lennék. Az utcák számozva vannak, a metró egyszerű és gyors.

Williamsburgben lakom, Brooklynban, ami egy nagyon fiatalos, mindig lüktető, mégis sokkal nyugodtabb, csendesebb környék, mint Manhattan. A lányok, akikkel lakom nagyon kedvesek, az apartman pedig tágas és tiszta. Ahogy kilépek az épületből, 2 perc alatt a vízparton találom magam és egész Manhattan a lábaim előtt hever. Lenyűgöző látvány. Valahogy mindig ad egy kis energiát reggelente. Esténként pedig a legértékesebb kiülni egy padra és csak bámulni a fényeket. Ilyenkor mindig tudatosul bennem, milyen szerencsés is vagyok.

Az első két hetemet Szikszai Johannával töltöttem. Egy napon, egy géppel érkeztünk és, ahogy tudjuk, véletlenek nincsenek, így amikor csak tehettük közös programokat szervezetünk. Voltunk az Empire State Building tetején, a Central Parkban sétáltunk és vacsoráztunk, felkutattuk a Gossip Girl néhány helyszínét az Upper East Side-on, shoppingoltunk és finomakat ettünk. Majd később, mikor már Johi tovább állt, nagy örömömre Barabás Henriett is ellátogatott New Yorkba méghozzá úgy, hogy együtt is tudtunk lakni. Az első délutánunk a Central Parkba vezetett, a következő napokban pedig már a többi magyarral jártuk a várost. Sajnos én sok mindenből kimaradtam munkák és castingok miatt, de azt hiszem Heni nélkülem is jól boldogult. :)

Niki és Johanna New Yorkban
Niki és Johanna New Yorkban

Az első másfél hetem a tesztfotózásokról szólt. Az ügynökség teljesen új könyvvel akart elindítani a castingokra, hiszen New Yorkban más a piac, sokkal erősebb képekre volt szükségem. Szerencsére a munka is gyorsan beindult. Csináltam több katalógust például a Macy`s-nek ami a világ egyik legnagyobb áruháza. Csináltam lookbookokat, dolgoztam a J.Crew-nak és fotóztunk a TWELWE magazinnak is. És remélem, hogy a java még hátra van.

Ami eddig a legnagyobb örömet okozta kint létem alatt, az a két jótékonysági rendezvény, amin részt vehettem. Az egyik a Cielo Latino gála volt, ahol Carolina Herrera prezentáción vonulhattam végi, a másik pedig a Life Ball Bécsben, ahol Roberto Cavalli-shown vehettem részt. A Life Ballra már maga a repülő út hihetetlen volt, a résztvevőknek egy külön járatot indítatott az Austrian Airline, így olyanokkal utaztam, akik szintén a rendezvényre tartottak. Táncosok, énekesek, mint Adam Lambert és Carmen Electra. Őrületes 8 óra volt, óriási bulival a repülőn. Mindenki jól érezte magát, ivott, táncolt és bulizott, én pedig ültem az egyik sarokban és potyogtak a könnyeim, hogy milyen közel leszek Magyarországhoz, de mégsem tudok haza menni. Amint leszálltunk, értesítettem a szüleimet a tennivalóimról és mivel csak egy ruhapróbám volt kora délután, így eljöttek meglátogatni. Annyira boldog voltam, hogy 2 hónap után újra láthattam őket. Rengeteg erőt adott. A Cavalli-show másnap pedig csodálatos volt.

Niki a Roberto Cavalli-shown Bécsben
Niki a Roberto Cavalli-shown Bécsben

New York az a hely, amire csak azt szokták mondani "If you can make it here, you can make it anywhere" (Ha itt sikerül, akkor bárhol sikerül). Óriási kitartás és türelem kell. Mindenesetre én itt vagyok és csinálom azt, ami tőlem telik.

Niki és Heni a Central Parkban
Niki a Roberto Cavalli-shown Bécsben

Ez is érdekelhet

Találj magadnak valakit, aki olyan szerelmesen tekint rád, mint Tom Holland Zendayára

Találj magadnak valakit, aki olyan szerelmesen tekint rád, mint Tom Holland Zendayára

GLAMOUR Horoszkóp

Heti horoszkóp: ne tűrd el, hogy visszaéljenek a bizalmaddal - december 6-12.

Heti horoszkóp: ne tűrd el, hogy visszaéljenek a bizalmaddal - december 6-12.

5 előjáték, ami szuperintenzív orgazmushoz vezet

5 előjáték, ami szuperintenzív orgazmushoz vezet