Harrison Ford még mindig Hollywood egyik legvagányabb stílusikonja

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Harrison Ford olyan, mint egy igazán jó bor, az idő múlásával csak egyre jobb és jobb lesz. A legendás hollywoodi színész, akinek a nevéhez olyan ikonikus filmek fűződnek, mint a Csillagok háborúja, az Indiana Jones vagy a Szárnyas fejvadász már 80 éves, de még mindig ugyanolyan szexi, mint fénykorában, a 70-es, 80-as években, aminek abszolút ő volt az egyik férfi szexszimbóluma.

Harrison Ford még mindig Hollywood egyik legvagányabb stílusikonja
Fotó: Getty Images

Harrison Ford laza hanyagsága az egyik szexepilje, nem véletlen, hogy nők millió ábrándoznak róla azóta is, hogy fess, zsenge fiatal színészként felütötte a fejét Hollywoodban, valamikor a 60-as években. Mint azt tudjuk, egy-egy színész népszerűsége nem egyenesen arányos a díjakra való jelölésekkel vagy éppen azok elnyerésével, Fordot például mindössze egy Oscar-díjra jelölték karrierje során, de ez nem gátolta meg abban, hogy az egyik legjobban kereső színésszé váljon, amit főként a Csillagok háborúja és az Indiana Jones-szériák elsöprő sikerének köszönhet.

Leonardo DiCaprio 15 ikonikus divatpillanata a 90-es évekből, amitől még ma is megdobban a szívünk

Leonardo DiCaprio 15 ikonikus divatpillanata a 90-es évekből, amitől még ma is megdobban a szívünk

Kissé mogorva modora miatt általában ilyen karaktereket is alakít a mozivásznon, még akkor is, ha az illető egy végtelenül romantikus hősszerelmes, mint például a Dolgozó lányban, a Sabrinában vagy az Adaline varázslatos életében.

Ami pedig a személyes stílusát illeti, nem véletlenül hagyott akkora nyomot a filmiparban maga után. Laza, könnyed, szexisen hanyag stílusa a vörös szőnyeges és a hétköznapi megjelenéseiben is visszaköszön, minden erőlködéstől, felhajtástól mentes szettjeit bármelyik férfi megirigyelhetné. Tudja, mi áll neki jól, mikor kell egy kis mintát vinni a megjelenésébe, nem megy mindenáron trendek után, a lazább szabású farmeres vagy öltönyös megoldások híve, és a sugárzó önbizalma miatt ennyi év után is az egyik legdögösebb férfi Hollywoodban.


Galéria

Bezárás
2021.01.17.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője