Időtálló, gyönyörű táskák magyar márkától

2018.november.20.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanult, és már nyolc éve saját márka tulajdonosa. Ducsai Judit különleges anyagtársításokkal dolgozik, a végeredmény pedig mindig lenyűgöző. A Ducsai Leather Goods új, téli kollekciója a napokban debütált. A letisztult, minimalista hátizsákok praktikusak és minden helyzetben megállják a helyüket.

Hogyan sajátítottad el a bőr kiegészítők készítésének fogásait?


Még a középiskolában találkoztam először ezzel az agyaggal és már akkor beleszerettem az illatába. A szakma alapfortélyait a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen sajátítottam el, majd lehetőségem nyílt a Mandarina Duck márkánál végezni a szakmai gyakorlatom. Immár 8 éve építem a saját márkámat, ami folyamatos fejlődést, tanulást igényel. A leginkább ösztönző számomra, hogy pontosságot és figyelmet követel a bőrrel való munka. Rengeteg lehetőség van benne. Minden egyes bőr karaktere más, másképp viselkedik, sok meglepetést tartogat, ezért folyamatos kihívást jelent. Szeretem különleges anyagokkal társítani, mint például a gyapjú, filc vagy akár egy vízlepergető vászon.

Mikor született meg a márka?


Az alkotás öröme motivált mindig is. Már az egyetemen is tudatosan készültem a márkaépítésre. 2010-ben még saját név alatt készítettem az első darabokat és 2012-ben alapítottam hozzá vállalkozást, amikor már kitapasztaltam melyek azok az irányok, amikkel legszívesebben foglalkozom. Mindig a hétköznapi helyzetek ihlettek meg és a vásárlók problémáira koncentráltam. Olyan feladatokat kerestem, amik választ adnak egy-egy felhasználói igényre. Ennél fogva valójában folyamatos a motiváció, mert a mindennapi kihívások, a változó felhasználói igények, mindig tartogatnak inspirációt.

Munkáid különleges anyagpárosításokkal készülnek. Hogyan születik meg egy-egy darab alapkoncepciója és hogyan zajlik a kivitelezés?


A különleges anyagtársítások új lehetőségeket jelentenek, kreatív gondolkodást igényelnek. Mindig új, innovatív megoldásokat szül egy-egy érdekes párosítás. Hosszas kísérletezés és tesztelés van minden termék mögött, míg kialakulnak a végleges darabok. Számos prototípus készül és szezonról szezonra fejlesztem a termékeket a vásárlói visszajelzések és saját tapasztalatok alapján. Már eljutott a márka arra a szintre, hogy szükségessé vált gyártói hátteret kiépíteni. Termékeink jelentős része olyan helyi manufaktúrákban készül, ahol megváltozott munkaképességű embereknek biztosítanak munkát.

Kiknek szánod leginkább a táskáidat?


Azokat a tudatos vásárlókat szeretném megtalálni a termékeimmel, akik hosszú távon gondolkodnak a személyes tárgyaikról. Nem múló divathóbortból vásárolnak bőr kiegészítőket, hanem mert tartós, jó minőségű alapdarabokból szeretnék felépíteni a ruhatárukat. Szeretik az igényes és kényelmes darabokat, amit éveken keresztül szeretnének viselni.

Egyedi rendelésre is van lehetősége a vevőknek?


Örömmel készítek egyedi megrendeléseket és gyakran is keresnek meg különleges elképzelésekkel. Általában a meglévő fazonjainkat szabjuk át a megrendelő elvárásainak megfelelően. De az sem ritka, hogy teljesen egyedi elképzeléseket valósítunk meg.

A tavasszal bemutatott Esther hátizsák rendkívül sikeres lett, milyen darabokkal bővítetted a kollekciót?


Nagy lépés volt a márka életében, ez a mindennapi használatra szánt hátizsák kollekció. Az első széria csak pár alapszínben készült, amelyek leginkább beleillettek a márka arculatába. Finom földszíneket, nyersbőrt és halványszürkét használtam. Ezt a finom színhangulatot nyár végén karakteresebb színekkel frissítettem és bekerült a kínálatba egy elég vagány világos kék, egy sötétkék és egy mályva árnyalat.

A napokban debütált a márka téli kollekciója. Milyen forma – és színvilág jellemzi?

Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam a vásárlóktól az őszi kapszulakollekcióra és ez arra ösztönzött, hogy a téli kollekciót bátrabban tervezzem. Elengedtem a nyersbőr színt, bár nagy kedvencem és egy markáns feketével helyettesítettem. A táskák alapszíneinek is a puha földszínek helyett sötét, karakteres árnyalatokat választottam. A bőrök mintázata, sima és barkás felületek kontrasztja oldja a szigorú színeket. Formailag ragaszkodom a praktikus alapformákhoz, mivel a dizájnt és az ergonómiát egyenértékűnek tekintem. A legfontosabb, hogy kényelmes legyen a táska a viselőjének, így a forma mindig nagyon egyszerű, nem hivalkodó. Az így született hátizsákok letisztult, minimalista, szinte maszkulin hangulatot közvetítenek.

Mik a jövőbeli terveid a márkával?


A lassú, de biztos fejlődés híve vagyok. Nem szeretnék semmit elkapkodni. Mégis az elmúlt egy évben sok változás történt a márka életében. Megnyílt a webshop, több budapesti boltba is bekerültek a tárgyak és új showroomba költöztünk augusztusban. Ami a legnagyobb öröm, hogy egyre több a külföldi megrendelő. Ezért szeretném, ha több helyen lennének elérhetőek az alkotásaim, nem csak itthon, de külföldön is.

Nyul Debóra

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: Válás, szakítás helyett gondolkodj - Szeptember 23.

Napi horoszkóp: Válás, szakítás helyett gondolkodj - Szeptember 23.

G-Életstílus

Covid-baby jelenség: a járvány alatt született gyerekek egy teljesen más világba csöppentek

Covid-baby jelenség: a járvány alatt született gyerekek egy teljesen más világba csöppentek

Szépséghírek

Ezek az alkoholos italok a legrosszabbak a bőrnek

Ezek az alkoholos italok a legrosszabbak a bőrnek