Itt az év magyar fehérneműje!

2012.május.14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Május 10-én izgalmas napra ébredtem, hiszen ekkor rendezték a Triumph Inspiration Award 2012. évi magyarországi döntőjét. Többhónapos periódus zárult le ezzel, emlékszem rá, mikor először hallottuk meg a témát és sorra jártuk az iskolákat, hogy meghirdessük a versenyt.

Az első tájékoztatón több mint 50 jelentkező volt, a végére 19 pályamunka került a döntőbe. Hosszú hetek munkája van abban, mire a tervekből a kész munkák megszülettek.

Május 10-én aztán összegyűltünk, már reggel elkezdődött a finálé előkészítése. Találkozó a modellekkel, akik nem hagyományos értelemben vett modellek voltak, hanem a szépségkirálynő választás jelöltjei, a döntőbe került legszebb lányok! Mindenki izgult, hiszen nagy volt a tét. Minden modelles ruhapróba nagy izgalommal jár, mindenki arra vágyik, hogy az általa készített fehérnemű a legszebben mutasson, és szépen illeszkedjék a modell alakjára. Ez egy fehérneműnél különösen fontos.

Órákig tartó öltözködés, kifutós próba, smink, haj… ahogy ennek lennie kell. Ahogy telt az idő, szinte érezni lehetett a levegőben az egyre növekvő feszültséget, a szemekben a reményt, hogy "ugye minden rendben lesz". Mosolyogva néztem őket és pontosan tudtam, mi van bennük legbelül, milyen félelmekkel küszködnek és milyen várakozás van bennük. Tavaly ugyanezt éltem át.

Izgalom bennem is volt persze bőven, a döntő keretein belül lehetőséget kaptam ugyanis arra, hogy bemutathassam a Les Fleurs du Mal kereskedelmi változatai mellett öltözékkollekciómat is. Hetekig készültem rá, szerettem volna, hogy minden tökéletes legyen. Szóval izgalom nekem is jutott bőven!

A versenyt a Design Terminálban rendezték meg. A sajtónyilvános eseményen első sorban divatújságírók voltak jelen, és az egyik kereskedelmi televízió is, valamint a Triumph és versenyzők vendégei. A zsűriben elismert magyar tervezők, Konsánszky Dóra, Léber Barbara, Benes Anita, valamint Orosz Barbara színésznő és műsorvezető, illetve Maróy Krisztina, a GLAMOUR Magazin főszerkesztője foglalt helyet. Tavalyi győztesként én is benne voltam a zsűriben.

A döntő elindult, sorra bevonultak a modellek és a tervezők, Szekeres Nóra, aki műsorvezetőként volt jelen, ismertette a pályamunkák koncepcióját, a zsűri és a nézők pedig közelről megtekinthették a szebbnél szebb, érdekesebbnél érdekesebb fehérneműket.
Az elbírálás szempontjai adottak voltak: koncepció, egyediség, kivitelezés, színpadi hatás. Közelről és távolról is jól kell mutatni a győztes darabnak, szép kivitelben és olyan koncepcióval megtámogatva, ami megfelel a verseny témájának, ami ebben az évben a Sárkányok és Pillangók elnevezést kapta.

Nézd meg a döntő képes összefoglalóját, az összes döntős fehérneművel!

Sosem könnyű a választás, most sem volt az, de azt hiszem, hogy büszkék lehetünk az első három helyezettre. A magyarországi döntőt Beke Luca nyerte, akit a kínai agyaghadsereg ihletett meg és gyönyörű bőrpikkelyekből álló bodyt készített, a második helyen Kerényi Virág végzett, a harmadik helyet pedig László Bea nyerte el. Mindhárom munkát az igényes koncepció és a finom kidolgozás jellemezte.

Szeretettel gratulálok Nekik és kívánom, hogy Luca ugyanolyan csodás élményekkel gazdagodjon Sanghajban a világdöntőn, mint amiben tavaly nekem volt részem. Ugyancsak gratulálok a többi pályamunkához is, mert látszott, hogy mindenki szívét-lelkét beletette az általa készített darabba.
Szurkoljunk Lucának!

Nekem ezzel lezárult egy csodás év, aminek annyi mindent köszönhetek! Rengeteget tanultam, nagyon sok személyes és szakmai impulzus ért, és annyi szép élmény kapcsolódik hozzá. Az pedig, hogy a döntőn az első kollekcióm is bemutatásra került, különleges ajándék volt a számomra.
Köszönöm azoknak, akik mellettem voltak, akik támogattak, akik bíztattak, mikor fáradt voltam és segítettek, amiben csak tudtak: szeretteimnek, barátaimnak, a Triumph munkatársainak és iskolámnak, a KREA-nak.

Itt az év magyar fehérneműje! A saját kollekcióm egy darabja

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője