Nagyon kellemetlen: Meghan Markle főzőműsorát utólag kellett szerkeszteni egy kínos baki miatt

2025. március 28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Meghan Markle-t ismét megvádolták: ezúttal azonban nem koppintással, hanem azzal, hogy a producereknek újra kellett vágniuk és szinkronizálniuk új Netflix sorozatának egyik részét. Az ok pedig az, hogy Harry herceg felesége túl sokat beszélt benne saját magáról.

Meghan Markle műsorába kis hiba csúszott
Meghan Markle műsorába kis hiba csúszott
Fotó: Chris Jackson / Staff / Getty Images

Sasszemű nézők észrevették, hogy Meghan Markle új Netflix sorozatának egyik részét a producereknek újra kellett vágniuk. Erre pedig az a magyarázat, hogy Harry herceg felesége teljesen háttérbe szorította vendégeit és szinte csak saját magáról beszélt, ahelyett, hogy őket faggatta volna.

Egyre több kínos helyzetbe keveredik

Nem alakulnak zökkenőmentesen Meghan Markle legújabb projektjei. Folyamatosan koppintással vádolják: sokak szerint a Netflixen futó műsorában semmi újabb nem mutat, csupán olyat, amit ő is másoktól látott.

Az egyik adásban ráadásul igen kínos helyzetbe került, kijavította ugyanis barátnőjét, Mindy Kalinget, hogy vezetékneve már nem Markle, hanem Sussex. És ha ez még nem lenne elég, Károly király másodunokatestvére, Lord Ivar Mountbatten egy tévéműsorban elárulta, Harry herceg felesége butaságot mondott, mert a hivatalos vezetékneve Mountbatten-Windsor, a Sussex csupán egy cím.

Most pedig itt az újabb kellemetlenség. Az Express azt írja, a With Love, Meghan, azaz A Szeretettel, Meghan ismét kritikákat váltott ki, felmerült ugyanis az a gyanú, hogy a producereknek utólag kellett szinkronizálniuk a nyolcrészes sorozatot, hogy úgy tűnjön, a hercegné őszintén faggatja vendégeit. Valójában pedig az történt, hogy Harry herceg felesége képtelen volt abbahagyni, hogy saját magáról beszéljen és mindig maga felé terelte a beszélgetéseket.

Valami elképesztő: Harry herceg és Meghan Markle gyerekei pont úgy néznek ki, mintha a herceg pici klónjai lennének

Valami elképesztő: Harry herceg és Meghan Markle gyerekei pont úgy néznek ki, mintha a herceg pici klónjai lennének

Mint ismert, Meghan Markle különféle főzési, vendéglátási és háztartási tippeket oszt meg a nézőivel a műsorban, miközben áthívja magához közeli ismerőseit, barátait és velük beszélget, alkot.

Azonnal kiszúrták a bakit

A sasszemű nézők kiszúrták, hogy Meghan Markle az egyik epizódban képtelen volt abbahagyni, hogy saját magáról beszélgessen, emiatt pedig arra kényszerültek a producerek, hogy közbelépjenek, és hangalámondással egészítsék ki a világsztároknak feltett kérdéseket.

A szerkesztési hibát a második, „Welcome to the Party" című epizódban lehetett látni, amelyben pont Mindy Kaling volt a vendég. Ebben a részben Meghan Markle rengeteg időt tölt azzal, hogy önmagáról beszél, miközben barátnője csak bókol neki. Aztán az epizód vége felé jön egy vágás, amelyben Mindy a gyermekkoráról beszél. Ekkor tettek be a producerek a hercegnétől egy plusz kérdést, hogy vendége mit is szeretett csinálni gyerekként.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

glamour plusz ikon Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)