Nekünk blogol a Givenchy kizárólagossága

2012. május 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Emlékeztek még Nagy Rékára? A 19 éves békéscsabai lány a semmiből bukkant elő februárban a Givenchy kizárólagosságaként, amelyről személyesen számolt be nektek itt, a GLAMOUR Online-on. Azóta eltelt néhány hónap, Réka és ügynöksége, a Visage Models pedig szorgalmasan dolgozott. Lássuk, mi történt vele!

Már három hete, hogy megérkeztem Londonba. A város az első perctől kezdve magával ragadott, az időjárást leszámítva, ami borzasztóan hideg, és köztudottan esős. Az első néhány nap nagy nyugalomban telt a húsvétot követően, de ekkor sem tétlenkedtem. Az ügynökség számtalan találkozóra elküldött, melyeken elismert fotósokkal, stylistokkal ismerkedhettem meg.

A modellvilágban még mindig újoncnak számítok, így a portfóliómon van, mit építeni, és erre London kiválóan alkalmas. Jó néhány fotózáson vettem reszt, melyeken a csontig hatoló hideg volt a legnagyobb ellenségem. Olykor a sírás kerülgetett, a fotósok, stylistok merészségeitől, amelyek az alig 14 fokban nehezen megvalósíthatónak tűntek. Utólag, meleg teával a kezemben azt mondom, megérte...

Rengeteg olyan kép készült, melyekre eddig még nem volt lehetőségem.
Akadtak spontán véletlenek is, ide sorolnám egy német fotóssal való találkozásom. Annyira magával ragadta az alkotási vágy, hogy azonnal csinált is néhány képet rólam, amelyet egy rövid történettel színesített, majd a blogjára posztolta. Nagyon vicces élményben volt részem, és külön jó volt, hogy bonyolult külsőségekkel nem kellett vívódni. (Egyébként ezen natúr képek kiadását könyv formájában tervezi Martin Zahringer, bemutatva a modellek hétköznapiságát.)

Az első hét elteltével a londoni élet pörgősebbé vált.. beindultak a kisebb-nagyobb show-k is, amely nekem kedvezett.. A minap például egy Vivienne Westwood jótékonysági show-n vettem részt Manchesterben. Két outfittel tűntem fel, és ami leginkább meglepett, hogy a show végén az egyik helyi hírességgel másodmagam pózolhattam, kísérhettem végig az ezúttal nem vörös, de annál elegánsabb szőnyegen. Hosszú nap volt, és a hazaúton a brit vonat nem örvendeztetett meg pontosságával...

Két nap ébrenlét után ma végre kicsit kiengedhetek, de azért bízom benne, hogy ez csak néhány órára érvényes.. imádom, ha pörögnek körülöttem az események. Egyébként London bámulatosságát már nem sokáig élvezhetem: május közepén végre repülök az almaimba, New Yorkba. Visszapillantva, gondolataimban még mindez hihetetlennek tűnik, de ha minden igaz, hamarosan kénytelen leszek elhinni.

Kattints a képes élménybeszámolóért a fotóra!

Nekünk blogol a Givenchy kizárólagossága

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A hosszú élet titka nem a stresszmentesség, hanem a tudatos stresszkezelés

glamour plusz ikon A hosszú élet titka nem a stresszmentesség, hanem a tudatos stresszkezelés

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)