Próbababák fanszőrzettel - újra sokkol a márka

2014.január.17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az American Apparel márka minden szezonra tartogat valami provokálót, hol egy reklámmal, hol egy-egy ruha feliratával sokkolnak.

American Apparel
Fotó: styleite

Valószínűleg ez a divatmárka, amelynek a legtöbbször tiltották már be a hirdetéseit. Ez azonban cseppet sem ártott a márkának, sőt. Az American Apparel egyre népszerűbb, és ebben a cseppet sem szokványos kommunikációjuknak is biztosan nagy szerepe van.

Most a Valentin-napra készülődve New York-i üzletüknek új kirakatot és belső teret terveztek. A fehérneműs próbababák már első pillantásra is furcsák, hiszen szemüvegesek, ráadásul a fehérnemű alatt határozottan látszik a mellbimbójuk is. még nagyobb a meglepetés, ha lepillantunk, hiszen azt láthatjuk, hogy a próbabák erőteljes és teljesen megregulázatlan fanszőrzettel is rendelkeznek.

American Apparel
Fotó: styleite

Az American Apparel tehát a szőrtelenítés és formázás helyett a természetesség pártján áll. Az biztos, hogy elég figyelemfelkeltő kirakat, amivel újra sikerült a hírekbe kerülniük, de hogy a vásárlók követik-e majd a márka iránymutatásait az intimterületek fazonírozása tekintetében, arra nem vennénk mérget.

Egyre több sztár jelenti ki, hogy bár pár éve ez elképzelhetetlen volt, de ők bizony engedik szabadon nőni a szőrt lent is. Gwyneth Paltrow és Cameron Diaz erről szeretnek nyilatkozni is olykor. Tegyük hozzá, hogy aki figyelte a divatot az utóbbi években, annak sem nagy meglepetés ez, hiszen mi például már csaknem 4 éve felfigyeltünk erre a trendre.

Te bevállalnád?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ennyi volt: Harry herceg életre szóló döntést hozott

Ennyi volt: Harry herceg életre szóló döntést hozott

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője