Párizsig kell utazni, hogy a világhírű divattervező, Rick Owens lepisiljen
2025 nyarán a kortárs divat legavantgárdabb képviselőjének, Rick Owensnek nyílt kiállítása a párizsi Galliera Palotában Temple of Love címmel. A divat sötét hercege (Lord of Darkness, ahogy nevezni szokták) a kiállításmegnyitó napján mutatta be SS25-ös kollekcióját. A grandiózus show-n a szemben levő Tokió Palota udvarán épített medencében vonultatta fel divathadseregét.
Ezeket láttad már?
A Temple of Love kiállítás nem csupán egy divatesemény, hanem egy különleges, szinte spirituális élmény, amely Rick Owens egyedi látásmódját mutatja be. A Galliera Palota tereiben a tervező brutalista, mégis gyöngéd esztétikája tárul fel, ahol a ruhák, a bútorok és a terek együtt mesélnek a kreatív szabadságról és a test újraértelmezéséről. Ez a tárlat nem csupán a divatról, hanem Owens saját univerzumáról szól, amely egyszerre provokatív, intim és grandiózus.
Az intézmény Párizs Város Divatmúzeuma és egyike azoknak a nemzetközi intézményeknek, amelynek missziója nemcsak a történeti, hanem a kortárs divat archiválása. Számos 20–21. századi divattervező hagyatékát őrzik itt. Húsz éve vagyok rendszeres látogatója és kutatója a Gallierának, ezt a kiállítást azonban minden eddiginél jobban vártam.
Rick Owens ugyanis olyan esztétikát és független szakmai éthoszt képvisel, mely a kortárs divatiparban nagyon egyedi. Miközben sikeres és eladható. Monokróm, minimalista, az emberi testet óriásszoborrá alakító sziluettjeiben találkozik egymással a szabászat újragondolása, a brutalizmus öröksége, a Joseph Beuys-féle perfomanszművészet, Los Angeles és Párizs, az Egyesült Államok és Európa.
Mi olyan különleges Rick Owens munkásságában, hogy a Galliera befogadja? Nyilván hozzászoktunk már a divat múzeumi helyéhez (amikor a kiállítást megnézem, hét tisztán divatnak szentelt tárlat látható Párizsban), itt azonban más helyfoglalásról van szó. Egy kortárs alapítású márka (Owens 2002-ben mutatta be első kollekcióját New Yorkban) és annak kreatív tervezője kerül a középpontba. Ráadásul egy olyan tervező, aki egyik luxuscsoportnak sem adta el a brandet és talán utolsóként őrzi a divat hetvenes-nyolcvanas évekbeli radikalizmusának örökségét. A márka mögött a 2004-ben alapított Owenscorpe áll.
Az Owens-mítosz része Michèle Lamy és a nála majdnem húsz évvel fiatalabb tervező több mint húsz éve tartó házassága és esztétikai szövetsége, a testedzésnek dedikált élet (Owens 40 éves kora óta nem fogyaszt alkoholt és edz következetesen), illetve a Los Angelesből Párizsba való átköltözés, a Párizs és Velence között megosztott tervezői lét. Rick Owens ahhoz a tervezőgenerációhoz tartozik, akit Michel Foucault önmagasság-technikák fogalma épített fel.
A divattervező a ruhák által létrehozza az identitásnak azt a játékterét, ahol a szabadságot és a normák átértékelését meg lehet élni.
Rick Owens emberképe a Los Angeles-i és párizsi életesztétikák kombinációja. Időtlennek látszik, valójában a nyugat-európai modernitás legtisztább kivetülése. Ezt az esztétikát két stílusfogalommal jellemzik: avantgárd és brutalista. Érdemes odafigyelni arra, hogy az avantgárd és a brutalizmus a divatban nem az adott művészettörténeti korszakoknak feleltethetőek meg, hanem ezeknek a művészettörténeti referenciáknak az elnagyolt hivatkozásai: esztétikai hangulatok.
A Galliera-palota neoreneszánsz, háromosztatú homlokzata a Kortárs Művészeti Múzeumnak otthont adó Tokió Palota oldaláról, a Wilson sugárútról grandiózus panorámát nyújt. A vaskerítésen középen most is olvasható Galliera hercegné neve. Ezúttal viszont a három ablakot három aranyoszloppá növesztett emberalak szegmentálja: Sisters of Merci (Kegyelmesrendi Nővérek/A Kegyelem Nőalakjai). A testek – Owens emberképére jellemzően – hosszúak és óriásiak. Annyira nagyok, amennyire a kortárs esztétikai individualizmus növesztette őket. Zavarba ejtőek és fenségesek.
A kiállítótér négy egységre oszlik: (1) Hollywood és Rick Owens inspirációi (Joseph Beuys, Michèle Lamy; art deco és Charles James; a szakralitás; szecesszió és Madame Grès; Revillon; a szabászat; Huysmans és Salomé); (2) Párizs és a legjellemzőbb témakörök (a nemek paradoxona; testiség; brutalizmus; szobrászat; gyengédség) szerint csoportosított öltözékek kilenc állványon elhelyezve; (3) a dekadencia örömét ünneplő egység; (4) a szoba – Owens és Lamy első közös LA-i hálószobájának rekonstrukciója. Owens márkája nemcsak ruhákat, hanem bútorokat és térélményeket is nyújt, így a kiállítótér kurációját is a tervezőre bízták.
A fekete-fehér plakáton szintén szoborszerűre növesztve Owens társa és ihletője, Lamy látható a Temple of Love címmel feliratozva. A kiállított öltözékek hatása spirituális: a monokróm kombinációk a testre ruhaotthont adnak, az oszlopszerű lábbelik alátámasztási pontok, a fejrevalók hérosszá növesztik az embert vagy éppen tetőt adnak fölé. A babák Rick Owens vonásait viselik. Hadsereget vagy gyülekezetet alkotnak: azonos esztétikai szabályokat követő közösséget.
MOME Fashion Show 2025: divatforradalom, mesterséges inetlligencia, személyes történetek
COVID és divattervezés
A kiállítás története a szeretet és az emberek iránti gyöngédség megtalálásáról szól egy olyan világban, amelyben a rendszerek nem szolidárisak az egyénekkel. Owens azt érzékelteti, hogy az ő generációja által megélt identitásforradalom ma bekerül egy olyan geopolitikai környezetbe, ami leveri ezt a forradalmat. Az egyéneket arra kényszeríti, hogy magukról, örömeikről, lehetőségeikről egysíkúan gondolkodjanak.
A pandémia zárt terekbe kényszerített, a háborúk miatt ismét az etnikumunk, az országhatáraink szerint kell magunkra tekintenünk. Az énnel való kísérletezés végtelen nyitottsága helyett most záródnak a struktúrák. A divattervező azt az utat választja, hogy szeretetéről biztosítja a struktúrákba szorult embert. A kiállítás azért viseli a szeretet temploma címet, mert Owens azt a megvilágosodást állítja a tárlat középpontjába, amit a pandémiakor érzett: szeretni és óvni kell a világ szűkösségét megtapasztaló embert. A tervező elérzékenyül: érzékenységét, gyöngédségét önti a végtelenített ruhaszerkezetekbe.
Intimitás és brutalitás
Van egy erőteljes ellentmondás Owens munkáiban. Nála a szabászat által újraalkotott sziluett szobrokká változtatja az embereket. Hogyan lehet valaki gyöngéd azzal szemben, akit éppen szoborrá merevít? Owens szerint itt nincs semmiféle ellentmondás. Ha naggyá, érinthetetlenné tesszük az embert, ugyanaz a folyamat jön létre, mint a vallásos élmény esetében. A világbeli spiritualitást tudjuk megtapasztalni egy szoborember látványában. A szoborrá növesztés a brutalizmus esztétikája által történik meg.
Ezt az esztétikát azonban az intimitás megélésének rendeljük alá. Végtelenre növesztjük a másik embert, tárgyiasítjuk, de csak azért, hogy ebbe a nagy térbe beleköltözzünk, megértsük annak belső igazságát. Így kerül a kiállítótérbe Owens és Lamy első közös hálószobájának rekonstrukciója. Az óriási, monokróm és egynemű teljesen szürke tér közepén áll a szürke ágyneműkkel túlhalmozott ágy, a fekete, szürke és barna ruhákkal és cipőkkel teli nyitott gardrób és a falba mélyesztett könyvespolc, felhalmozott könyvekkel és egy apró tévével. Az ágy keretén néhány szétszórt album. Az intimitás megélése kulturális fogyasztással kapcsolódik össze: az alvással, a szexszel, a lustálkodó beszélgetésekkel együttjár az albumlapozgatás. A pár reggeli rutinjának része, hogy a történeti némafilmeket random operaáriákra játszák le hálószobájukban.
Test a lelke mindennek
Van a kiállításnak egy olyan egysége, ahol nem szabad fotózni és amit megnézni is csak korhatárosan és egyéni felelősségünkre lehet. Ebben a részben jeleníti meg Owens az AIDS azonosításával egyidős és az előtti Los Angeles szexuális kultúráját, a testtel való végtelenül szabad és dekadens kísérletezést. Owens veszteségként utal az újra-tabusított testiségre, a képmutató és – régen alighanem így fogalmaztam volna – nyárspolgári prüdériára. Állatok és emberek nemi szervei, szőrzete alkot montázst: a testek szépek, önfeledtek, de tudatában is vannak provokáló természetüknek.
A szoborrá növesztett test meztelensége, legrejtettebb, erotikusan legterheltebb részei fenségessé válnak, csodálatot váltanak ki. Mint ahogyan Owens lábfejének OnlyFans oldalát is ebben a fenséges perspektívában érdemes látnunk. So Cunt tetoválta lábfejére – saját nézőpontjából olvasható irányban. A terem közepén egy hosszú, fémvályú található, s annak végében piedesztálon Rick Owens viaszszobra feketébe öltöztetve, de a nadrágól kivett meztelen nemi szervvel tiszta vizet pisil. Rögeszmésen tökéletes ez a test és rögeszméi válnak divattá. A tiltás élteti szenvtelenségét. A tiltás adja humorérzékét.
Betiltották a Zara kampányát, mert egészségtelenül vékony modellel reklámoztak, a cég viszont mást állít
One-man show
A kiállítás szép, felemelő. Mégis van bennem valami rossz érzés, amikor Lamy és Owens gardróbszekrényén keresztül elhagyom a tárlatot és belépek a múzeumshopba. Ilyen az ember, egyedüli példány, feltündöklik homlokán a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy. Én mégis egy szocialista Romániában felnőtt ember vagyok. És ösztönösen zavar, ha egy ember, egy pár ekkora figyelmet kér magának a mai figyelemgazdaság rendszerében.
Kiknek adatik meg, hogy az első intim terüket százezrek tanulmányozzák? Miért pontosan nekik? Naivitással veszem tudomásul életemben nagyon sokadjára a sztárrendszer működését. A legjobban az zavar, hogy ezekkel az előre nem vivő banalitásokkal a fejemben hagyom el a kiállítást. Ezek szerint valami mégis karcol, valamit nem sikerült megfelelően feloldani. A kiállításkatalógusban Owens maga is one-man shownak nevezi a tárlatot. Amelyben még a feleségnek sem jut ugyanakkora rivaldafény, mint a tervezőnek.
A kiállítás 2026. január 4-ig látogatható.
