Több millió forint értékű nyakékeket mutatott be a Vincells

Egy októberi szombat délután került megrendezésre az a rendkívül elegáns és exkluzív rendezvény a Mystery Hotelben, ahol a Vincells magyar márka tervezői bemutatták két vadonatúj, díjnyertes borból, nemesfémekkel és különleges, az építészetben használt technikával készült nyakékeiket.

Több millió forint értékű nyakékeket mutatott be a Vincells
Fotó: Szmodics Balázs

A The Vincells Lux és a The Vincells Luna nyakékek árai 9500 és 5000 euró, titkuk pedig az összeállítási technikában és az egyediségben rejlik.

Ékszer, bor, luxus

Az építőmérnök házaspár, Csikósné Homolya Ágnes és Csikós Andor, a Vincells borékszer alapítói közel egy éve dolgoznak a két királynői nyakék elkészítésén, melyek a The Vincells Lux és a The Vincells Luna fantázianeveket kapták. „Egy olyan eseményt szerettünk volna létrehozni, mely élmény a meghívottak számára. Gyönyörű környezetben, isteni borok és finom falatok mellett, szaxofon művész kíséretében mutattuk meg a Vincells életérzést. Vendégeinket korlátlan borkóstolóval vendégeltük meg, ezáltal nemcsak megcsodálni lehetett a kiállított borékszereinket, de meg is kóstolhatták azokat a borokat, melyekből ékszereink készülnek. Ez kiváló alkalom volt arra, hogy megmutassuk a Vincells ékszerek egyediségét, és különlegességét, hogy ahány bor, annyi féle szín és kőszerkezet jön létre. Az esemény fénypontja a nyakékek ünnepélyes felhelyezése volt a modellekre. Ha három szóban fogalmaznánk meg a rendezvényt akkor így hangzana: ékszer, bor, luxus.” – kezdi a beszámolót Ágnes.

Fotó: Szmodics Balázs

A bemutatott 14 karátos aranyból, illetve ródiumozott ezüstből készült nyakékek értéke meghaladja az 5000 eurót, és eltér a márkától megszokott formáktól, medáljaikban pedig különleges, díjnyertes borokból készült kő található. „A The Vincells Lux névre keresztelt 14 karátos arany nyakékünk szívébe a Jammertal Borbirtok díjnyertes bora, a Koh-I-Noor 105.6 borát zártuk be. A The Vincells Luna nevet viselő ródiumozott ezüst nyakékünkbe pedig szintén egy Jammertal bort, az Ars Poetica Chardonnay-t. Fontos még megemlíteni a nyakékek elkészítéséhez felhasznált különleges technológiát, mely a szemek oldalról történő egymáshoz csapolását jelenti. Ezt a rögzítési módszert az építőipari gyakorlatból emeltük át, és alakítottuk át az ékszerkészítéshez.” – teszi hozzá Ágnes.

Greenwashing jelenség, avagy amit a márkák eltitkolnak előled

A rendezvény különösen kedvezett tehát a borok szerelmeseinek, hiszen az ékszerek bemutatása mellett számos borászat is jelen volt korlátlan kóstolási lehetőséget biztosítva mindenkinek. A különlegességek sora pedig nem a borászatoknál ért véget, hanem azoknál a magyar márkánál, akik szintén jelen voltak, hogy termékeiket bemutassák. „Velünk volt a Bárdos Pincészet, a Hilltop Borászat, a Jammertal Borbirtok, a Laposa Birtok, a Mad Wine Borászat, a Szentpéteri Borpince és a Takler Borbirtok. A művészet iránti rajonságunk egy eredeti Chagall grafikában öltött testet, melyet a FreylerArt Galéria jóvoltából tudtunk vendégeinknek megmutatni. A Curaprox biztosította a tündöklő mosolyt akkor is, ha vörösbort iszunk.

Fotó: Szmodics Balázs

A CandleMap gyertya és illatműhely a meghitt hangulatok felelőse. Velünk volt a Royal Clinics, Image Skincare és a Hush & Hush, mert a legfontosabb az egészség és mindannyian a ragyogó bőrért és vitalitásért dolgoznak. A gyönyörű ruháinkat a Millaastól kaptuk, így mindannyian hercegnőnek érezhettük magunkat, valamint a Noor Fashion is részt vett csapatunk öltöztetésében. Mesés dekorációnkat a Balance Home Decornak köszönhetjük. Továbbá hozzájárult még az eseményhez a Majomkenyér, a Csak a mentes és a Vince magazin is.” – sorakoztatja fel Ágnes az este folyamán megismert márkákat. Egyébként a házigazda maga is egy magyar tervezésű Millaas ruhát viselt.

Fotó: Szmodics Balázs

A résztvevők garantáltan átélhették a Vincells életérzést. A teltházas eseményen egy igazi közösség tagjait ismerhettük meg, akik nemcsak a finom borokért rajonganak, hanem kedvelik az egyediséget és a stílust. A Vincells márka több ékszere is kiállításra került, melyek között találunk fülbevalót, nyakláncot, karkötőt és úriemberek számára mandzsettagombot is szintén különleges borokból. „Leírhatatlanul jó érzés volt látni, hogy vendégeink mennyire élvezték az általunk nekik megalkotott hangulatot, melynek elengedhetetlen részei voltak csillogó ékszereink, az isteni borok és a finom falatok. Mai rohanó világunkban mindenki számára jó érzés volt luxus környezetben, kellemes zene mellett lazítani és ismerkedni. Büszke vagyok rá, hogy nem egy egyszerű bemutatót tartottunk, hanem a Vincells életérzést oszthattuk meg vendégeinkkel, akik nemcsak értékes ajándékainkat hanem, ezt a boldog emléket is haza vitték magukkal.” – zárja a beszámolót Ágnes.

Még több hazai divat:

Ez is érdekelhet

Borbély Alexandra tündéri babafotót osztott meg kislányáról

Borbély Alexandra tündéri babafotót osztott meg kislányáról

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói