Itt van az új iPhone! Minden, amit tudnod kell róla

Ez is érdekelhet

Valkusz Milán: „A legtöbbször az első lépés a legnehezebb”

Valkusz Milán: „A legtöbbször az első lépés a legnehezebb”

2016. március 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az Apple úgy döntött, mégiscsak számít a méret. Ha neked is eddig azért nem volt 6-os iPhone-od, mert zavart, hogy túl nagy, akkor nagyon örülni fogsz ennek a hírnek. Nem egy újabb, nagyobb, szuperebb iPhone -t mutattak be, hanem az iPhone 5 eddigi legjobb kiadását, az iPhone SE-t. Hogy mit takar az SE név? Nos, semmi különöset, csupán annyit, hogy "Special Edition".

A 2000-es évek elején mindannyian minél kisebb mobilokat akartunk, az új generációs iPhone-okkal azonban évről évre nagyobbakat kaptunk a tenyerünkbe. Ez pedig valljuk be, hiába a sok előnye, de egy időutazással ért fel a 90-es évekbe, amikor még mindenki téglákkal telefonált. Az Apple-nek szerencsére erre is van válasza, és az új iPhone-ban mindent megtalálsz, amit a 6-os szériában, azzal a különbséggel, hogy nem nagyobb a korábbi iPhone 5S-nél.

Az SE 12 megapixeles kamerával, két vakuval ellátott mobiltelefon, és képes élő fotókat rögzíteni. Az új 4 inches (10,16 cm) iPhone nőknek például tökéletes, de azok számára is, akiknek ez lesz az első Apple telefonja. Mindent megtalálsz benne, amit a 6-os kiadásban, az új 9.3-as iOS-től kezdve a gyorsabb Wi-Fi-ig. De nemcsak a mérete miatt olyan kecsegtető, a négy színben elérhető iPhone SE-t már 399 dollárért meg lehet vásárolni, és ez, mint tudjuk, egy jó ajánlattal, hűségnyilatkozattal és mindenféle egyéb akcióval együtt csak még olcsóbb lesz, amint idehaza is megérkezik a szolgáltatókhoz.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)