„Én a helyedben már rég öngyilkos lettem volna" 14 dolog, amit soha ne mondj egy kerekesszékesnek
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb és méltóságteljesebb legyen.
Ezeket láttad már?
Mi az az érzés, ami először a hatalmába kerít, amikor meglátsz egy kerekesszékes embert? Sajnálat, szomorúság, együttérzés, büszkeség, hála? Ezek mindegyike tök oké, és szép dolog meg is osztani ezeket a gondolatokat, hagyni kiömleni magadból azt, ami benned van - de nem mindegy hogyan, mikor és kinek. 35 éves "kerekesszékes pályafutásom" alatt olyan hajmeresztő mondatok hagyták el egyes emberek száját, hogy még a mai napig élénken csengenek a fülemben. Van, amin nevetek, van amitől elszomorodom, viszont mindegyikből tanultam valamit - ezt a tudást pedig szeretném most átadni nektek. Jöjjön hát 14 dolog, amit soha ne mondj egy kerekesszékesnek!
1. „Nincs párod, ugye?”
Vagy ha van, akkor kizárólag kerekesszékes lehet. Gyakori mondat, de kérlek, ne ejtsd ki a szádon. Ennél egyértelműbben nem is lehetne tudtára adni valakinek, hogy nem érdemli meg a szerelmet és a párkapcsolatot, mi több képtelen találni magának olyasvalakit, aki elfogadja őt a sérültségével együtt.
2. „Akkor neked nem is kéne dolgoznod, nem?”
Sokan úgy vannak vele, hogy ha találok is munkát, miért dolgoznék, amikor eltart a család és/vagy az állam…? Ez a kérdés különösen fel szokott bosszantani, ahogyan az is, hogy az idős szüleimről azt gondolják, hogy anyagilag majd ők támogatnak a kis nyugdíjukból, miközben én vagyok a fiatal és a felnőtt.
3. „Ő a testvéred vagy az ápolód?”
Volt egy kerekesszékes barátnőm, akivel sokszor csináltunk közös programot. Imádtunk csavarogni, csajoskodni, és mivel mindketten nagyon nyitottak voltunk a világra, ezért sokszor beszédbe elegyedtünk másokkal - vagy éppen ők velünk, mert azért elég feltűnő jelenségek voltunk. Minden második kérdés arra vonatkozott, hogy testvérek vagyunk-e, méghozzá úgy, hogy ő szőke volt, barna szemű, magas és vékony, míg én barna hajú, kék szemű, alacsony és kevésbé vékony. Amikor úgy válaszoltunk, hogy „Miért, hasonlítunk?”, látszott rajtuk, hogy átgondolták, milyen butaságot kérdeztek. Bízom benne, hogy kevés az esélye annak, hogy egy családba két kerekesszékes is születik, vagy lehet, hogy azt gondolták, egypetéjű ikrek vagyunk…? Hasonló a helyzet, amikor egy kerekesszékes egy ép barátjával, barátnőjével, párjával jelenik meg valahol, és az az egyedüli feltételezés, hogy az ápoló "kihozta kicsit levegőzni" a páciensét.
4. „Megláttam egy biciklit és azt hittem, te vagy az”
Ezt egy régi egyetemista barátnőm mondta nekem egyszer, és a mai napig nem bírom megállni nevetés nélkül, amikor csak rágondolok. Imádtam a humorát, és őszinte leszek: én is hittem már egy biciklire a távolból, hogy egy sorstársam. Azért nem javaslom, hogy ezt így vakmerően az arcába told egy kerekesszékesnek, hiszen személye válogatja, ki hogyan reagál rá. Viszont ha már megismerted, és biztos vagy benne, hogy lazán fogja fel a helyzetet és tud nevetni az állapotán, biztosra veszem, hogy ennél cifrábbakat is mondhatsz majd neki, hiszen a humorérzék meglétét nem a kerekesszék határozza meg, hanem az, hogy ki ül benne.
5. „Minek neked gyerek?”
A mai napig hatalmas mértékű negatív bírálat és ítélkezés éri azokat a kerekesszékes kismamákat, akik nem szeretnék megfosztani magukat a szülői örökömöktől. Az emberek nagy része egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy kerekesszékesként képesek lennénk megszülni, kihordani majd felnevelni egy gyereket, hiszen "esetlenek és kiszolgáltatottak vagyunk, arról nem is beszélve, hogy ugyebár nem élünk szexuális életet"… Én azt a vallom: mindenki az egyéni állapotához és lehetőségeihez mérten döntse el, alkalmas-e az anyaságra - akár kerekesszékes, akár nem -, de az biztos, hogy egy kívülállónak ehhez semmi köze.
6. „De kár érted, pedig sokra vihetted volna!”, vagy: „De kár érted, pedig olyan szép lennél!
Öhmm, ok.
7. „Ennyire jól állsz anyagilag?”
Végtelenül szomorú, de sokszor előfordul, hogy amikor az emberek látnak egy vegyes párt (kerekesszékes-ép), automatikusan azt feltételezik, hogy a kerekesszékes dúsgazdag, a párja pedig egyértelműen aranyásó, különben miért is akarna együtt lenni egy “ilyennel?” Rengeteg hasonló kommentet olvastam már, de az sem ritka, amikor fétisre vagy mentális betegségre hivatkoznak a testileg ép emberre vonatkozólag.
8. „Ne haragudj, de te miért vagy ilyen csinosan felöltözve?”
Ezt a kérdést konkrétan a Budapest Parkban kaptam meg egy teljes random fiútól. Megállított és döbbent arccal konstatálta, hogy kiöltöztem. És nem, sajnos nem azért, hogy meghívjon egy italra, hanem mert megzavarodott attól az ellentmondástól, ami egy sztereotípia formájában a fejében élt, miszerint a kerekesszékesek ápolatlanok, igénytelenek és kizárólag csak melegítőben járnak. Onnan tudom, hogy ezt gondolta, mert válaszoltam is a kérdésére: „Miért, pizsamában kellett volna eljönnöm bulizni?” A feje azonnal vörös lett és gyorsan szabadkozni kezdett, amiért előítéles volt.
9. „Legalább cipőre nem kell költened”
Ezt a megjegyzést egy TikTok videóm alá kaptam - a kommentelőt azonnal szétszedték a követőim. Én inkább csak elnevettem magam rajta, és készítettem egy válaszvideót, amiben megmutattam a magassarkú cipő kollekciómat. Ugye azért azt ő sem gondolta komolyan, hogy egy kerekesszékes mezítláb megy ki az utcára…? A kérdés költői.
10. „Én legalább tudok járni…”
Mentségére szóljon, hogy még fiatal volt és tapasztalatlan, de ennyivel le is zártam a dolgot: „Nekem meg legalább magas az EQ-m.”
11. „Á, inkább én is kihagyom…!”
Ez annak a tipikus esete, amikor valaki inkább megfosztja magát valamitől, csak mert lelkifurdalás gyötri, amiért a kerekesszékes barátja nem képes arra az adott dologra. Emlékszem, milyen sokat kellett érzékenyítenem a barátnőimet, amikor azért hagytak ki bármilyen programot, mert én csak egy részéhez tudtam csatlakozni. Teljesen megértem: ez az együttérzésüket és a szolidaritásukat bizonyítja, azt, hogy mennyire melegszívű és toleráns emberek.
De amikor újra és újra elmondtam nekik, hogy tényleg nem zavar, megvárom őket kint, amíg körülnéznek a boltban, vagy például egy kiránduláson addig fotózkodom, amíg ők felnéznek a kilátóba. Hosszú évek múltán sem tudtam őket meggyőzni arról, hogy nekem ez nem fáj, ezért az lett a vége, hogy vagy én éreztem rosszul magam, amiért ők rosszul érzik magukat, mert az hiszik, hogy én rosszul érzem magam - értitek -, vagy ők nem tudták megemészteni, hogy néhány dologból kimaradok, ezért aztán inkább már nem hívtak. Mondanom sem kell, én jártam pórul, holott ők nem tudtak mit kezdeni a saját negatív érzéseikkel. Hidd el, ha mi azt mondjuk nem gond, akkor tényleg nem gond, és ne csűrd-csavard addig, míg végül tényleg gond nem lesz belőle.
12. „Vigyázz piros a lámpa!”
Ezt gyakran megkaptam már, és nem gyerekként. Ilyenkor csak ennyi a válaszom: „Köszönöm, látom.” Ha a szándék védelmező, az nagyon kedves tud lenni, de sokszor inkább arról van szó, hogy megkérdőjelezik a fogyatékossággal élő személy ítélőképességét, és úgymond alábecsülik azáltal, hogy gyerekszerepbe rakják. Önálló, szuverén, felnőtt emberekről van szó, akik tudják, mikor kell átmenni egy zebrán.
13. „A szüleiddel élsz?”
Önmagában az égvilágon semmi gond nem lenne ezzel a kérdéssel, ha nem állna mögötte egy vélt vagy valós gondolatmenet, miszerint egy fogyatékossággal élőnek nincs partnere, sem lakótársai vagy barátai, illetve önmagát ellátni képtelen. Onnan tudom, hogy ezt gyakran követi egy másik: „Ki gondoskodik rólad?” kérdés, ami szintúgy erre vonatkozik. Valóban sok olyan mozgásában korlátozott ember van, aki segítségre szorul, de sokan közülük önellátóak és aktívak. Ne vonjunk le előre következtetéseket.
14. „Én a helyedben már rég öngyilkos lettem volna"
A végére hagytam a “legjobbat”. Értem én, hogy becsüli a kitartásunkat, és egyfajta görbe tükröt tartunk neki, de nem szeretnénk hallani, mennyire "rossz nekünk", pláne, ha nem is éljük meg annyira rosszul. Nekem ezt egy buliban mondták, ahol felhőtlenül szórakoztam a barátaimmal és élveztem az életet - amiről aztán ezzel a mondatával le is hozott... Tanulság? Ne mondj olyat másoknak - legyen szó bárkiről -, ami rosszul esne, ha neked mondanák.
