előfizetésem
Hírlevél
Korok Fatima számára a lélegzet-visszatartás nemcsak fizikai, hanem mentális edzés is
Be kell valljam, Korok Fatima szabadtüdős mélymerülő világbajnok előadását hallgatva az én lélegzetem is elállt. Azt hiszem, ha elszántságról, motivációról és kitartásról van szó, bőven lehet tanulni tőle.
A La Mer rendezvényén volt szerencsém meghallgatni Korok Fatima előadását a szabadtüdős mélymerülésről, szavai pedig az első pillanattól kezdve szinte a székhez bilincseltek. Bár nem tudom elképzelni, hogyan képes valaki három perc negyvenhét másodpercig mindössze egy levegővétellel százkét méter mélyre merülni a sötétség felé, majd épségben a felszínre bukkanni, tanácsai között akad bőven olyan, apróságnak tűnő gyakorlat, ami gyökeresen megváltoztathatja bárki mindennapjait, egy sokkal jobb irányba. A világcsúcstartóval sikerről, karrierről, célokról, és még szépségápolásról is beszélgettünk.
Hogyan fedezted fel a szabadtüdős merülést, és mikor jött el az a pillanat, amikor azt érezted, ez több lehet, mint puszta hobbi?
Már a pályám elején tudatosan kerestem az utamat, tizenkilenc évesen kaptam meg első menedzseri állásomat Budapesten. Zsidó örökség túrákat vezettem, amit nagy szenvedéllyel és mély hivatástudattal végeztem, úgy éreztem, valami fontosat adhatok általa a világnak. Öt év elteltével azonban elérkezettnek láttam az időt a változásra, és új kihívásokat kezdtem keresni. Utazni kezdtem, kezdetben azzal a céllal, hogy palackos búvárként fejlődjek, ám hamar találkoztam a szabadtüdős merüléssel, amely első pillanattól magával ragadott.
Akkor még nem sejtettem, hogy ebből hivatás válhat, de az első tanfolyam elvégzése után egyértelművé vált számomra, hogy ez az a terület, amelyben igazán kiteljesedhetek. Bár megszereztem a mesterbúvár minősítést, végül úgy döntöttem, Egyiptomba költözöm, hogy teljes egészében a szabadtüdős merülésnek szenteljem az életem.
A szinkronúszáshoz huszonnégy képesség tökéletes egyensúlya szükséges, aki itt helytáll, az biztos, hogy az élet más területein is sikeres lesz
Mi az, amire a legbüszkébb vagy eddigi pályád során? Ki tudsz ragadni egy pillanatot, ami a legemlékezetesebb volt számodra?
Meghatározó pillanatokból volt bőven. Természetesen nem lehet kihagyni az első világbajnoki érmemet, amit kevesebb mint egy év felkészülés után sikerült megszereznem, vagy a világrekordomat, ami már több mint két éve született. Ezek fontos mérföldkövek, de inkább az eredmény fókuszú részeit jelentik a történetemnek. Ami számomra igazán értékes, az az, hogy képes voltam kilépni a komfortzónámból, és máig bennem él a vágy, hogy jobbá váljak – nem feltétlenül sportolóként, hanem emberként. Az első világbajnoki érem után egy időre én is túlságosan a számokra koncentráltam, aztán jöttek kisebb-nagyobb sérülések (nem a vízben, hanem a szárazföldi edzések során), amelyek megállásra és újragondolásra késztettek. Ez a fordulópont vezetett oda, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon bennem a tudatosság és a tapasztalatok megosztása.
Elkezdtem motivációs előadásokat és workshopokat tartani, ahol nemcsak szabadtüdős merülőkkel, hanem olyanokkal is találkozhatok, akiknek semmilyen búvárélményük sincs, mégis áttudják élni a „lélegzetelállító pillanatok” lényegét. Arra vagyok igazán büszke, hogy egyre több emberhez eljuttathatom ezt az érzést – akár csak egy előadás erejéig is –, és ők hazavihetik ennek a világnak egy darabját.
Te milyen trükköket vetsz be, hogy fejleszd magad, fi zikailag és mentálisan egyaránt?
Szerintem mindenkiben megvan a lehetőség, hogy fejlessze a test-lélek kapcsolatát, akár otthon is. A lényeg az, hogy mozogjunk, és olyan testtudatos tevékenységet válasszunk, amelyben nem az eredmény, hanem az önmagunkkal és a légzésünkkel való kapcsolat kerül a középpontba. Ez persze inkább arról szól, hogy megtanuljuk kezelni a nehéz vagy stresszes helyzeteket – ahogy a merüléseknél is kilépünk a komfortzónánkból, úgy tesszük ezt a mindennapi életben is. A rendszeres mozgás, a légzőgyakorlatok és a tudatos felkészülés mind hozzájárulnak a mentális erőhöz.
A lélegzet-visszatartás például az egyik leghatásosabb mentális edzés: biztonságos körülmények között tanít meg túllépni a félelmen, és helytállni akkor is, amikor valami nehéz vagy kényelmetlen. Ha valaki megtanulja kezelni ezt a belső „sakkjátszmát”, akkor az élet váratlan helyzeteit – legyen az veszteség, stressz vagy bármilyen kihívás – is sokkal nyugodtabban tudja megélni.
Téged mi motivál a legjobban akkor, amikor nehezebben mennek a dolgok, vagy nem sikerül például azt a célt elérni, amit kitűztél?
A motivációnak van egy nagyon is emberi, akár önzőnek nevezhető oldala, hiszen természetes, hogy az ember elsősorban saját magáért dolgozik. Ennek azonban az az alapja, hogy szeresse, amit csinál. Ha a lelkesedés hiányzik, akkor bármilyen erős is a motiváció, előbb-utóbb elfogy. Ezért fontos újra és újra emlékeztetni magunkat arra, miért is kezdtük el, miért csináljuk. Ha megvan a miért, akkor a motivációhiányos időszakokban a fegyelem visz tovább. Ilyenkor segít a tudatos tervezés: a céljainkat nem elég megfogalmazni, időt és keretet is kell adni nekik.
Egy jól felépített rövid és hosszú távú terv sokat segít abban, hogy következetesek maradjunk, ugyanakkor rugalmasnak is kell lennünk. Nálunk, a nyíltvízi sportban például hiába van meg a napirend, ha az időjárás nem engedi az edzést. Ilyenkor fontos, hogy ne ragaszkodjunk mereven az A tervhez, hanem legyen B tervünk is, mert a kitartás éppúgy a rugalmasságról, mint a következetességről szól.
Milyen napi rutin segít abban, hogy testileg és lelkileg is egyensúlyban tudj maradni a felkészülés során?
Az én rutinom elég változó, hiszen sokat utazom, és minden helyszín más körülményeket hoz. Ilyenkor nehezebb állandó rendszert tartani, de amikor végre egy helyen vagyok hosszabb ideig, akkor kialakul egy stabil, nyugodt ritmusom. Szezononként kicsit változik, de az alapok ugyanazok: igyekszem nagyjából azonos időben kelni és lefeküdni, mert a pihenés az egyik legfontosabb alapja annak, hogy jól érezzem magam és jól teljesítsek.
A napom általában reggeli légző- és nyújtógyakorlatokkal indul, ezt követi egy könnyű étkezés, majd jön a vízi edzés vagy merülés, ami körülbelül két és fél óráig tart. Az edzések után közösen reggelizünk – a közösség számomra legalább annyira fontos, mint a fizikai felkészülés. Jó érzés megélni, hogy nem egyedül vagyok, hanem egy támogató csapat része, akikkel együtt dolgozunk, beszélgetünk, elemezzük az adott napot. Délután általában pihenek egy kicsit, majd jön a második edzés (konditerem, kardió vagy szárazföldi gyakorlatok), estére pedig ismét közös vacsora.
Ezek az edzőhelyek többnyire kis közösségek, szigetek, ahol mindenki ismer mindenkit, és kialakulnak kisebb csoportok, akik hónapokon át együtt készülnek. A versenyidőszak közeledtével fokozatosan csökken az edzések száma és intenzitása, és ilyenkor én is egyre inkább befelé figyelek. Számomra a rutin nemcsak a fizikai edzésekről szól, hanem a mentális és közösségi egyensúlyról is. Lehet bármilyen fegyelmezett az ember tökéletes étrenddel és edzésprogrammal, ha nincs körülötte egy támogató, inspiráló közeg, akkor lelkileg nem lesz igazán kiegyensúlyozott.
Én hiszem, hogy a jó rutin mindkét részből áll: a kitartó munkából és a kapcsolatokból, amelyek energiát adnak hozzá.
Elég sok időt töltesz a napon és a vízben is. Mi az, amire a leginkább odafigyelsz, ha szépségápolásról van szó?
Az arctisztításra és a hidratálásra figyelek, és már egy-két éve százfaktoros fényvédőt használok, ha ahol sokat versenyzem, a helyiek még komolyabban veszik ezt: gyakran teljes arcmaszkot viselnek, csak a szemük és a szájuk látszik ki. A hajamtól viszont sokat vesz el a nap, a sós víz és a klór. Még nem találtam meg a tökéletes rutint a hajápolásra, a sok merülés és utazás mellett ez nem egyszerű. Az arcbőröm szerencsére jobban bírja: ha nem égek le, és rendesen használom a fényvédőt, akkor nincs gond, inkább a hajam az, amin meglátszik ez az életmód.
Az Operaház kulisszáiból tudósít a spicc-cipők és tütük világáról Czank Lívia újságíró, mi pedig nem tudunk betelni vele!
Mit tanácsolnál azoknak, akik most ismerkednek ezzel a sportággal, vagy csak egyszerűen szeretnének tudatosabban lélegezni a mindennapokban?
Sokféle úton el lehet indulni. Én például a csillaghegyi uszodában tartok „lélegzetelállító” workshopokat, amikor Magyarországon vagyok. Itt az alapokat tanítom meg, amiket otthon is lehet gyakorolni. Aki szeretné, folytathatja tanfolyamokon, edzőtáborokban attól függően, kihez mi áll közelebb Én a kötetlenebb formát kedvelem, nem a sűrű, tantervhez kötött kurzusokat. Már az is nagyszerű kezdés, ha valaki otthon próbálkozik videók alapján. Van, akit mélyen megfog ez az út, másnak csak egy rövid kaland – mindkettő rendben van.
Hol látod magad a következő öt-tíz év távlatában? Továbbra is a versenyzés lesz a fő irány, vagy van valamilyen terved, amit megoszthatsz az olvasókkal is?
Rengeteg tervem van, de az biztos, hogy a következő öt évben még versenyezni fogok. Ebben a sportban harminchárom évesen még fiatalnak számítok, úgyhogy van időm bőven. Az elmúlt két évben több sérülésem is volt a világrekordom után, amiket nem sikerült rendesen rehabilitálni, ezért most kevésbé az eredményhajszára, inkább a felépülésre figyelek.
Ettől függetlenül továbbra is célom újabb világbajnoki cím és világrekord, van még pár versenyszám, amit nem fedeztem fel igazán. Jelenleg egyébként éppen szponzort keresek az új rekordkísérletre, ami nyáron lesz a Fülöp-szigeteken. A csípőmmel valószínűleg októberben műtenek majd Bécsben vagy Madridban, addig próbálok egy teljes szezont végigcsinálni, utána jön a rehabilitáció. A cél az, hogy a műtét után fájdalommentesen térhessek vissza, és még jobb formába kerüljek. Addig is folytatom a workshopokat, és szeretnék külföldön motivációs előadásokat is tartani, és persze végre megírni a könyvemet, amit már évek óta halogatok.
