Filmnézés, olvasás vagy telefonálás közben egy pillanatra lenézek a kezemre, és már megint ott tartok, hogy a körömágybőrömet piszkálom. Rossz szokásom. Hosszú évek óta próbálok leszokni: keserű körömlakkal, műkörömmel, hidratálással – hol több, hol kevesebb sikerrel, inkább kevesebbel. De vajon miért nem tudok uralkodni magamon? Esetleg így üzen a lelkem? Szilágyi Fanni pszichológussal többek közt ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Ezeket láttad már?
Fanni okleveles pszichológus, a Pszichomegálló Tanácsadó és Terápiás Központ szakembere egyéni pszichológiai tanácsadással foglalkozik. Munkájában abból indul ki, hogy egy tünet vagy visszatérő viselkedés ritkán jelenik meg véletlenül: a valódi segítséghez nemcsak a problémát, hanem az embert és a történetét is meg kell ismerni.
„Nem rossz szokás, hanem megküzdési mód”
A szakember szerint a körömrágás gyakori viselkedésforma, amely bizonyos esetekben stressz, szorongás vagy érzelemszabályozási nehézségek tüneteként jelenik meg. A szakirodalom a körömágybőr tépkedésével együtt a testközpontú ismétlődő viselkedések (Body-Focused Repetitive Behaviors, BFRB) közé sorolja. „Ezek a viselkedések általában nehezen kontrollálhatók, gyakran automatikusan vagy feszültség hatására jelentkeznek, és átmeneti megkönnyebbülést vagy feszültségcsökkenést hozhatnak” - mondja Fanni. Akkor válnak igazi problémává, ha rendszeresen ismétlődnek, sérülést okoznak, vagy jelentős szégyenérzetet, illetve mindennapi nehézséget idéznek elő bennünk.
Nyugtatás vs. kontroll
A szakember hangsúlyozza, hogy bár kívülről hasonlónak tűnik a két szokás, pszichológiai szempontból lehetnek különbségek. A körömrágás gyakran automatikusan történik, akár olvasás vagy tévénézés közben. A körömágybőr tépkedése szintén lehet akaratlan, ugyanakkor sokaknál egy apró bőrdarab, egyenetlenség vagy érdes felület váltja ki, amelyet valahogy ki szeretnének „javítani”.
„Pszichológiai szempontból azonban nem az a legfontosabb kérdés, hogy valaki a körmét rágja vagy a körömágybőrét tépkedi, hanem az, hogy milyen funkciót tölt be számára ez a viselkedés. Amíg a körömrágás általában az önnyugtatást vagy a koncentráció fenntartását szolgálja, addig a bőrtépkedés gyakran egy zavaró testi érzet megszüntetésére és a kontroll érzésének visszaszerzésére is irányulhat. Ám ezek a funkciók nem különülnek el élesen: mindkét viselkedés lehet önkéntelen vagy fókuszált, és ugyanannál az embernél is többféle szerepet játszhat.”
A körmöd árulkodhat biológiai életkorodról: egyszerű módszer, hogy kiderítsd, valójában milyen állapotban van a szervezeted
Miért nehéz abbahagyni?
„A válasz meglepően egyszerű: mert rövid távon működik” - mondja a szakember. A háttérben állhat szorongás, frusztráció, unalom, érzelemszabályozási nehézség vagy szenzoros ingerkeresés. A körömrágás és a körömágybőr tépkedése ilyenkor átmenetileg csökkenti a belső feszültséget, segítheti a figyelem szabályozását, vagy akár plusz ingert is ad az agynak. „Ha csak magát a tünetet próbáljuk megszüntetni, de nem értjük meg a viselkedés funkcióját, valamint a kiváltó és fenntartó tényezőket, a probléma könnyen fennmaradhat, visszatérhet, vagy egy másik, hasonló funkciót betöltő megküzdési mód formájában ütheti fel a fejét.”
Megrekedve
Saját tapasztalatból tudom, mit jelent az ördögi kör, amit a szűnni nem akaró körömágybőr macerálása jelent. Majdnem mindig kiáll egy bőrdarab, amit „el kell távolítani”. Hiába segített ideig-óráig a keserű körömlakk vagy a műköröm, néhány hét múlva újra azon kaptam magam, hogy a körömágybőrömet piszkálom. Mint a beszélgetésünkből kiderült, Fanni is átélte ugyanezt.
„Gyerekkoromban én is küzdöttem ezzel a szokással és sokféle hasonló megoldással próbálkoztam. A mai napig emlékszem a keserű körömlakk ízére”- meséli. Szerinte ezek az eszközök hasznosak lehetnek, mert megszakítják a berögzült mozdulatot, de önmagukban ritkán elegendők. Hosszú távon az a jó, ha felismerjük, milyen helyzetek, érzések, gondolatok váltják ki a késztetést, és helyettük új megküzdési technikákat alakítunk ki.
Nem szabad félvállról venni
A szakember fontos különbségre hívja fel a figyelmünket: bár a körömrágás és a körömágybőr tépkedése során is kialakulhatnak sérülések, ezeknél nem maga a sérülés szerzése a cél. Az önsebző viselkedéssel szemben itt a belső feszültség átmeneti csökkentését, az önnyugtatást, az unalom enyhítését vagy egy zavaró testi érzet megszüntetését szolgálják, a sérülések pedig többnyire a viselkedés következményei.
„Ez különbözteti meg őket az önsebző viselkedéstől, ahol a fájdalom vagy a sérülés előidézése is betölthet érzelemszabályozó szerepet. Ugyanakkor, ha már nem vagyunk képesek kontroll alatt tartani e kellemetlen beidegződést, és emiatt szégyent, bűntudatot, önbizalomcsökkenést vagy társas visszahúzódást élünk meg, az már komolyan ronthatja a mentális jóllétünket.”
Rossz hír: rossz szokás
Felmerül bennem egy konklúzió, hogy nincs mese, esetleg mindenkinek szüksége lehet valamilyen rosszféle rutinra, hogy ventilálhasson, de a szakember eligazít. „Nem arról van szó, hogy mindenkinek kell egy ártalmas szokás, hanem arról, hogy mindenkinek szüksége van valamilyen érzelem- és feszültségszabályozási eszközre. A lényeg inkább az, hogy ez a megküzdési mód valódi segítséget jelent-e – például kitart-e egy-két hétnél tovább a jótékony hatás –, vagy csak átmeneti megkönnyebbülést nyújt, miközben újabb gondot okoz.”
Ez történik a hajaddal és a körmöddel, ha a szervezeted nem jut elég biotinhoz
Jó hír: van kiút
A változás lehetséges. Jót tesz az önmegfigyelés és a naplózás, és érdemes kísérletezni különböző stresszkezelési technikákkal. A kezek tudatos lefoglalása (például stresszlabdával) bár „kis lépésnek” tűnik, mégis nagy változást hozhat. Ha azonban a viselkedésünk már sérülést okoz, jelentős szégyenérzettel jár, az önsegítő módszerek nem vezetnek tartós eredményre, vagy egyszerűen csak célzott módszereket és viselkedésterápiát keresünk, érdemes pszichológus támogatását kérni.
Közben pedig tartsuk szem előtt, hogy talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogyan vegyük ki a kezünket a szánkból vagy hogyan ne babráljuk az ujjainkat, hanem az, hogy mit közvetítenek nekünk ezek a mozdulataink – mert ha ezt megértjük, nemcsak egy nem kívánatos szokástól szabadulhatunk meg, hanem önmagunkhoz is közelebb kerülünk.
