A Balaton nem haldoklik, hanem alkalmazkodik: szakemberek magyarázzák, hogyan reagált a tó a nyári hőségre

A Balaton pótlásáról csak bővizű időszakokban lenne szabad beszélni
A Balaton pótlásáról csak bővizű időszakokban lenne szabad beszélni
Fotó: Profimedia

Ez is érdekelhet

Jól tanultam, ezért a tanárok kedvencének bélyegeztek és pokollá tették az iskolás éveimet

Jól tanultam, ezért a tanárok kedvencének bélyegeztek és pokollá tették az iskolás éveimet

ma 18:01
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Előbukkanó homokpadok, partról visszahúzódó víz, furcsa szagok, árvaszúnyog-felhők. Ezek láttán egyértelmű következtetésnek tűnik, hogy nagy bajban van a Balaton. A leglátványosabb változások azonban nem feltétlenül utalnak a legsúlyosabb problémákra: akad köztük olyan is, amely a tó természetes védekezésének része. A kérdés az, vajon meddig.

Mi lesz a Balaton vizével, ha egyre melegebbek a nyarak? Dr. Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet vezetője a Másfélfok szerkesztősége által szervezett sajtótájékoztatón elmondta: a tó jövője azon is múlik, mennyi teret hagyunk neki az alkalmazkodásra.

Jogos a félelem – de mitől kell valójában tartani?

Ismerős az a helyzet, amikor rendszeresen többet veszel ki a megtakarításaidból, mint amennyit félretettél korábban? Valójában a Balatonnál is ez a legkardinálisabb probléma: a tó negatív vízmérlege, amely Dr. Vasas Gábor szerint „kemény és nagyon izgalmas dilemma lesz a Balaton életében az elkövetkezendő években.” Noha az elmúlt hónapok során leginkább a „történelmi alacsony vízállás” okozta a pánikot, a szakértő szerint nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy az soha nem volt ennyire alacsony. 2003-ban például 23 centimétert mértek a vízmérce viszonyítási pontjához képest, de a huszadik század elején – hasonlóan aszályos időszakokban – előfordult, hogy még ennél is alacsonyabb volt a vízállás.

Utoljára 2003-ban volt olyan alacsony a Balaton vízszintje, mint idén, 2026-ban
Fotó: Profimedia

Nagyobb dilemma tehát a negatív vízmérleg, vagyis az, hogy mennyi víz érkezik a tóba és mennyi távozik onnan. (Ha egy év alatt több víz távozik, mint amennyi érkezik, negatív lesz a vízmérleg – a szerk.) A kutató szerint a kétezres évek óta már legalább tíz ilyen évet tudhatunk magunk mögött. Egy csapadékosabb időszak ugyan megemelheti a vízszintet, ugyanakkor az ismétlődő veszteség arra figyelmeztet, hogy a jövőben egyre nehezebb lehet megőrizni a tó természetes vízkészletét.

Felelőtlenség-e gyermeket vállalni, miközben bizonytalan a Föld jövője?

Felelőtlenség-e gyermeket vállalni, miközben bizonytalan a Föld jövője?

Mi történik a tóban, amikor túl meleg van?

A felmelegedés azonban nemcsak a Balaton vízkészletét befolyásolja, hanem a tóban zajló folyamatokat is. Bár a vízhiány korántsem veszélytelen, az intézet megfigyelései szerint az alacsony vízszint – a közhidelemmel ellentétben – önmagában nem feltétlenül fokozza az algásodást, sőt, inkább kevésbé kedvez annak. A víz hőmérséklete viszont befolyásolhatja az algásodás mértékét: idén 3-4 méteres mélységben például közel 30℃-os hőmérsékletet mértek.

A felmelegedés rendszerint nem egységes a vízszinten „belül”: gyakoribb, hogy a vízben hőrétegzés alakul ki. (Felül melegebb, alul hűvösebb lehet a víz.) Az átkeveredés gyengülésével az alsó réteg könnyedén oxigénhiányossá válhat. Ez elősegítheti az üledékben tárolt tápanyagok felszabadulását, amelyek elősegíthetik az algák elszaporodását.

A víz hőmérsékletváltozása a szagán is érzékelhető lehet. Dr. Vasas Gábor szerint egy erőteljes hőhullámot követő hirtelen lehűlés esetén kellemetlen szagú anyagok (geosmin és MIB) jelenhetnek meg a Balatonban. Az említett vegyületek nem mérgezők ugyan, de a jelenlétük a tóból ivóvizet előállító vízműveknek is komoly kihívást jelent.

A már emlegetett, üledékből felszabaduló tápanyagokat viszont nemcsak az algák hasznosítják. Az ott élő árvaszúnyoglárvák szerves anyagot fogyasztanak és építenek be a testükbe, majd kifejlett rovarként kirajzanak a vízből. Ez – a szakértő megfogalmazása szerint – egyfajta „öntisztuló” folyamat: bár roppant bosszantó lehet a nyaralók számára, a tónak kétségkívül hasznos szolgálatot tesz. „Amikor a rovarok eltávolodnak a tótól, a testükbe épített tápanyagokat is magukkal viszik.” – fogalmazott a szakértő. Vasas szerint egyébként korábban is volt példa nagyobb rajzásokra, ezek viszont 2024-től érzékelhetően (ismét) felerősödtek.

2026 augusztus 4-én ennyire alacsony volt a víz Balatonföldváron
Fotó: Profimedia

Ez is része annak a természetes működésnek, amely – még – segíti a Balatont a növekvő terheléssel szemben.

A változatos, önmagát megújítani képes élővilág mellett a szélnek is rendkívül fontos szerep jut; képes átkeverni a sekély tó vizét, amely – az időjárás változásaival együtt – ugyanolyan rapid módon képes a lehűlésre is. A Balaton tehát még rendelkezik bizonyos védekező-, önszabályozó mechanizmusokkal, de – már csak ezek megőrzése miatt sem mindegy, hogyan bánunk az élővilágával és a környezetével.

Már nem elég védeni a természetet, aktívan részt kell venni a helyreállításban is

Már nem elég védeni a természetet, aktívan részt kell venni a helyreállításban is

A Balaton jövője a parton dőlhet el?

A tó természetes védekezésében különösen fontos szerepet töltenek be a nádasok, amelyek jelentősen megszenvedték az elmúlt évtizedek part menti beruházásait. Dr. Vasas Gábor szerint „jó lenne, ha mi, emberek nem ellenségként tekintenénk a nádasra”: az 1850-es évek óta ugyanis mindössze 11-12 négyzetkilométer maradt meg a Balaton part híres nádasmezeiből. A nádasok befolyásolják a víz hullámzását, kapcsolatot képeznek a tó és a szárazföld között, szaporodó helyet biztosítanak az élővilágnak, a bennük működő mikroorganizmusok pedig részt vesznek a víz természetes tisztulásában. A beépítésekkel viszont épp azokat a területeket szorítjuk vissza, amelyek segíthetnék a Balatont a globális felmelegedés változó körülményeihez való alkalmazkodásban.

A Limnológiai Kutatóintézet vezetője ezzel együtt hangsúlyozza: ideje elfogadnunk, hogy a Balaton partvonala – a maga természetes ritmusában – nagyon is mozoghat. A mi feladatunk „mindössze” annyi, hogy teret hagyjunk ennek a mozgásnak.

A Balaton természetes védekezésében különösen fontos szerepet töltenek be a nádasok
Fotó: Profimedia

Ami a negatív vízmérleget illeti, Dr. Vasas Gábor szerint érdemes lenne tudományos alapon (is) megvizsgálni a más vízgyűjőkről történő vízpótlást, de még ez sem garantálná az állandó vízszintet. „Alapvetően a Dráva, Mura és – egyes megközelítések szerint – a Duna lehet még egy olyan opció, amelyek kapcsán vízpótlásban gondolkozni lehetne.” – fogalmazott. Az idei év viszont hatalmas tanulsággal szolgált a vízpótlást illetően: a felsorolt folyók ugyanis sokszor nagyobb hiánnyal küzdöttek, mint a Balaton, így a tó pótlásáról csak bővizű időszakokban lenne szabad beszélni.

Minden klíma-, és vízpótlási modell azt mutatja, hogy nem fogjuk tudni elkerülni a Balaton vízszint-ingadozását. Az ehhez való alkalmazkodás és a partvonal újragondolása a legfontosabb, előttünk álló feladat.­

– fogalmazott a szakértő.

Mi lesz tehát a Balatonnal? A felmelegedés miatt van ok az aggodalomra, ugyanakkor – a visszahúzódó víz és a homokpadokon felbukkanó, újfajta növényzet – sokkal inkább az alkalmazkodás, mintsem a pusztulás tünete. A tó (egyelőre) még képes alkalmazkodni a változásokhoz, de nagyon sok minden múlik rajtunk, embereken is, vajon az elkövetkezendő években mennyi teret hagyunk neki ehhez.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom