´Minden fehér rasszista´ - A világmárka első transznemű modelljét azonnal kirúgták

Ez is érdekelhet

10 tipp ha a törökországi Mardinba utaznál: a város hangulata azonnal magával ragad

10 tipp ha a törökországi Mardinba utaznál: a város hangulata azonnal magával ragad

2017. szeptember 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Még megírni sem volt időnk, hogy a L´Oréal Paris a héten azzal jelentkezett be, hogy Angliában először a márka történetében olyan kampányt indítanak, amiben transznemű modell is szerepet kap.

Munroe Bergdorf a hét elején büszkén jelentett be, hogy a patinás francia szépségápolási óriáscég első transznemű reklámarca lesz. Az #allworthit hívószóval induló kampány éppen arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy a L´Oréal minden szinten, bőrszíntől, vallástól, szexuális orientációtól, sőt valójában nemtől függetlenül kiáll a nők mellett. Ennek az utolsó része kissé értelmetlenül hangzik, de valójában csak annyit takar, hogy a cég mindazokkal közösséget vállal, akik nőként élik az életüket, nőnek érzik magukat. Éppen ezért kérték fel a 29 éves brit transznemű modell is a kampányba, aki azonban egészen furcsán értelmezte a szerepét.

Munroe Bergdorf
Fotó: Rexfeatures

Olvastad már? 5 szexpozitív Insta-sztár, akik minden tabut ledöntenek

Néhány nappal a nagy bejelentés után, Munroe Bergdorf elérkezettnek látta az időt, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, és a Twitter-oldalán kifejtette, hogy felesleges minden kertelés, valójában minden fehér ember rasszista. Nos, az #allworthit szellemiségébe ez valahogy sehogy nem fér bele, így aztán a L´Oréal meg is köszönte a történelmi jelentőségű modell eddigi (egyhetes) szereplését, és egyúttal jelezte, hogy Munroe megnyilatkozása sajnos teljesen ellentétes azzal, amit a márka üzenni szeretne, így aztán gyors búcsút vesznek tőle.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)