előfizetésem
Hírlevél
„Sok nő úgy érkezik szülni, hogy a terhessége alatt soha nem járt orvosnál"
Tapasztalt utazók szerint Afrikának rengeteg arca van, emiatt akit odasodor az élet, azt vagy eltaszítja, vagy magába szippantja. Dr. Baradács István szülész-nőgyógyász, a Nődokik internetes oldal egyik alapítója nem turistaként érkezett Ghánába, hanem orvosként. Amit ott átélt, az nemcsak szakmailag, hanem emberileg is új irányba állította.
Kíváncsi volt arra, mit adhat és mit vesz el tőle egy olyan világ, ahol a női egészség évszázados lemaradásban van. Baradács István ghánai útja egy nagyobb vízió első, próbaszerű megvalósulása volt. Ez az utazás a „száz afrikai anya” elnevezésű projekt előszobája, egy olyan hosszabb távú tervé, amelynek célja, hogy a jövőben száz afrikai anya életét és egészségügyi ellátását mozdítsa pozitív irányba.
Szakmai próbatétel
Első afrikai útja azonban még nem a teljes projekt megvalósításáról szólt. Sokkal inkább személyes és szakmai próbatételként élte meg. „Először ki kellett próbálnom, hogy egyáltalán mennyire bírja a gyomrom Afrikát” – idézi fel. Korábban sem dolgozni, sem turistaként nem járt hasonló környezetben. Úgy látja, aki Afrikába látogat, általában kétféleképpen reagál: vagy soha többé nem akar visszatérni, vagy teljesen magával ragadja a hely szelleme.
Nem tudom pontosan megfogalmazni, mi ez, de van az egésznek egy különleges varázsa.
Ezt nemcsak ő tapasztalta. Több olyan emberrel is találkozott, akik már évek óta Ghánában élnek, és még mindig nehezen tudják megmagyarázni, miért vonzódnak ennyire az országhoz.
Félsz a nőgyógyásztól? Akkor ezt a három fiatal orvost meg kell ismerned
Hatalmas a lemaradás
István kezdeményezése több pillérre épült, melyben helyet kapott a terhesgondozás, a műtéti ellátás, az ultrahang-diagnosztika fejlesztése, de a szexuális prevenció és edukáció is fontos küldetése volt. Az út megszervezésében a Ghánai Magyar Nagykövetség nyújtott segítséget, és a helyi kapcsolatok támogatása kellett ahhoz, hogy eligazodjon, biztonságosan mozogjon, és gyorsan beilleszkedjen. Tudatosan választotta Ghánát úti célnak.
„Gyakorlatilag évszázadokkal vannak lemaradva a női egészségtudatosságban. Bár a technológia és az internet jelen van, a társadalmi struktúra erre nincs felkészülve. Rájuk ömlött a technika meg a közösségimédia-tartalom, de szociálisan, társadalmi szempontból nem állnak készen erre.” Ugyanakkor éppen ezért érzi azt, hogy itt lehetne igazán szakmailag mélyre ásni, és valódi változást elindítani.
„Nem szakmailag akartam most egy nagyot ugrani, hanem életszemléletben, és a gondolkodásmódban szerettem volna tapasztalást nyerni.”
Mély bizalom
A kint töltött idő rendkívül intenzív élményt jelentett neki. Minden nap találkozott valamilyen kihívással, ahogy meséli, már az első napon bedobták a mélyvízbe. „Bementem, átöltöztem, majd tizenöt perc múlva a műtőben álltam.” Aznap este tizenegyig bent maradt a kórházban, császármetszést végzett, szülést vezetett le, és megismerkedett a helyi kollégákkal. Utólag döbbent rá arra is, hogy az első nap egyetlen fehér emberrel sem találkozott a helyi állami közkórházban, ahol dolgozott.
A kórházi környezetet számos ponton kultúrsokkként hatott rá. Egyrészt azért, mert itt a betegek soha nincsenek egyedül: „jön velük a fél család.” Kitér arra is, hogy a kórházban nincs látogatási idő, a hozzátartozók ott ülnek az ágyak mellett, még a félintenzív osztályon is. A higiénés körülmények sokszor egészen szélsőségesek.
A higiéniának nagyon-nagyon nincs meg a kultusza.
Előfordult, hogy a műtőben egy lyuggatott félliteres kólás üvegből mosakodott be, és voltak olyan ambulanciák, ahol nem volt vezetékes víz. A körülmények ellenére mégis azt mondja, hogy erős benyomást tett rá az emberi kapcsolatok közelsége, természetessége. A betegek és az orvosok között mély bizalom van, az orvosok egymás között baráti, testvéri viszonyban dolgoznak. Beszélgetésünk közben felidézett egy különösen emlékezetes műtétet, melynek során egy nagy hasi beavatkozást végzett altatás nélkül, miközben a páciens kérésére a műtét előtt és után, sőt közben is imádkoztak.
„Megálltunk, és imádkoztunk egyet.” A műtét közben az aneszteziológiai asszisztens felhívta a beteg férjét, hogy megnyugtassa, minden rendben van.
Jobb ma szülni, mint harminc éve? Prof. Dr. Bánhidy Ferenc szülész-nőgyógyászt kérdeztük
Az orvos szava szent
Amikor a női egészségtudatosságról kezdem faggatni, megemlíti, hogy ezzel kapcsolatban egyfajta kettősség jellemzi a kint élő embereket. Szerinte van egy szűk, jómódú réteg, amely európai szinten él, de a többség számára az orvos szava megkérdőjelezhetetlen. „Ha az orvos azt mondja, akkor az úgy van.” A másik véglet viszont azt eredményezi, hogy sok nő úgy érkezik a kórházba szülni, hogy a terhessége alatt korábban soha nem járt orvosnál.
Ennek ellenére, amikor egy edukációs előadást tartott az egyik helyi középiskola diákjainak, ő maga is meglepődött, mennyire nyitottak a fiatal generációk tagjai a női egészség témájában és a szexuális kérdésekkel kapcsolatban. „Rendkívül érdeklődők és tudatosak voltak, nagyon komoly kérdéseket tettek fel.” Emiatt a húsz percre tervezett előadás végül másfél órás „kérdéscunamivá” alakult. Az egyik tizenéves éves lány például azt kérdezte, hogy a hosszú távú óvszerhasználat csökkentheti-e a spermaszámot.
„Nagyon meglepődtem, hogy egyáltalán megfordult a fejében a kérdés.” Egy másik lány arról beszélt neki, hogy nem fog védekezés nélküli szexbe belemenni, mert orvos szeretne lenni.
Ultrahang-bemutató
A leggyakoribb nőgyógyászati probléma a mióma, amely igen gyakori. Rendszeresen operálnak ezzel a problémával küzdő betegeket. Az endometriózis diagnosztikája és kezelése viszont szinte hiányzik, részben az eszközök hiánya miatt. A kórházi munka során István azt is megtapasztalta, hogy a helyi kollégák nagyon szeretnék bővíteni a szakmai tudásukat. Az ultrahang sajnos nem része a mindennapi betegellátásnak, ezért amikor elkezdte használni és tanítani nekik, nagy érdeklődés alakult ki iránta.
Annyira tetszett mindenkinek, hogy ujjongtak, tapsoltak.
A nap végén rendszeresen ultrahang-gyakorlatokat tartott a fiatalabb orvosoknak. Felmerült egy jövőbeli csereprogram ötlete is, amelyben ghánai kollégákat hoznának Magyarországra tapasztalatot szerezni.
Rátalált arra, amit mindig is keresett
Hazatérve most úgy érzi, hogy ez az út mélyen megváltoztatta személyiségét, a világról, az életről kialakult korábbi gondolatait. Kollégái szerint kisimultabb lett, lassabb, és nyugodtabb tónusban beszél. „Ez a hely, az ott töltött élmény nyugalmat adott nekem.” Úgy érzi, új célt kapott az életben, és egy olyan irányt talált, amelyben kiteljesedhet. „Most azt érzem, hogy fejben szabad vagyok.” A projektet saját maga szervezte és finanszírozta, ami számára külön szabadságélményt jelentett.
„Jó érzés, hogy létre tudtam hozni magamnak egy ilyen élményt.” A következő célja az, hogy 2026 végén visszatérjen Ghánába, ultrahang- és laparoszkópos eszközökkel, már szervezett támogatással. Szerinte ez az első út volt a nulladik pontja annak, hogy még közelebb kerüljön a vágyához, a jövőben minél több afrikai nőnek segíthessen megoldani a problémájukat, megválaszolni a kérdéseiket, és a magasabb szintre emelni a gyógyítást.
