Sorozatok, melyeket nem tudtunk abbahagyni

Szex és New York (1998)
Szex és New York (1998)

Ez is érdekelhet

Kerüld ezt a hibát: így teheted tönkre a „belső pajzsodat” egy egyszerű felfázás miatt (x)

Kerüld ezt a hibát: így teheted tönkre a „belső pajzsodat” egy egyszerű felfázás miatt (x)

2013. október 9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Míg kétségtelen, hogy néhány film akkora hatást tud egy-egy generációra gyakorolni, hogy akár teljesen új iparágat, divatirányzatot és életstílust képes teremteni, a sorozatok erejét sem szabad alábecsülni.

Összegyűjtöttünk 25 sorozatot, melyek közül nem egy megváltoztatta az életünket. Párat közülük biztosan ismersz és nézel is, de reméljük, hogy tudunk mutatni olyanokat is, melyeket még nem láttál vagy már régen elfelejtettél, illetve meghozzuk a kedved azokhoz, amik eddig esetleg annyira nem keltették fel az érdeklődésedet.

Mi egytől-egyik mindegyiket ismerjük, szeretjük, követtük vagy most is nézzük. Néhány sorozat olyannyira képes volt a hatalmába keríteni, hogy utána hónapokig, de lehet évekig a hatása alatt álltunk, gardróbunkat is teljesen kicseréltük és akár karriert is váltottunk miattuk. Vigyázat, függőséget okoznak, úgyhogy csak óvatosan kezdjetek nekik!

Kattints a galériára azokért a sorozatokért, melyeket nem tudtunk abbahagyni:

Sorozatok, melyeket nem tudtunk abbahagyni 25 sorozat, mely megváltoztatta az életünket. Szex és New York (1998)

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

Támogatott Tartalom

Csapj le a nyár legjobb aloe verás kedvenceire!

Csapj le a nyár legjobb aloe verás kedvenceire!

Támogatott Tartalom

Stílus, önazonosság és tudatos döntések: íme az idei nyár legnagyobb divatkalauza

Stílus, önazonosság és tudatos döntések: íme az idei nyár legnagyobb divatkalauza

Támogatott Tartalom