Érdekel a programozás? A fejlesztő lány blogját meg kell ismerned

2019.július.29.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Dér Leonóra, vagy ahogy a legtöbben ismerik, a fejlesztő lány noha csak 2018 novemberében kezdett el blogolni, hamar nagy népszerűségre tett szert, már több, mint háromezren követik Facebook oldalát és a blogbejegyzéseit is rengetegen olvassák.

Sikerének kulcsa, hogy soha nem fogy ki az ötletekből, egyik projekt jön a másik után. Most éppen arra az elhatározásra jutott, hogy idén nagyobbat kellene szóljon a Programozók Napja! A Codecool programozóiskola azonnal beállt a kezdeményezése mögé.

A kezdetek

Nóri Salgótarján mellett egy kis faluban nőtt fel. Már középiskolás évei előtt határozott elképzelései voltak a jövőjéről, angoltanár szeretett volna lenni, de ez az idő elteltével folyamatosan változott. "Mindig is versengő típus voltam, szerettem versenyezni, és versenyekre járni. Kémikus pályára készültem, viszont kevésnek gondoltam a középiskolánk nyújtotta felkészüléseket. Aztán következő évben már fizikus akartam lenni. Később már a matematikusi szakma tetszett, viszont féltem, hogy nem tudok labdába rúgni a többi matekos között." Egy pálya volt, ami mindig közel maradt Nóri szívéhez, ami nem más volt, mint az informatika. A középiskolában csatlakozott egy Digitális Mágia nevű szakkörhöz, ami inkább szórakozás volt számára, mint munka. "Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy csomó kocka diák tanítás után délután 3 és 8 között próbál programozni és működésbe hozni dolgokat. Építettünk világító szemű robotokat, majd rendesen is elkezdtünk programozni. Heti 5 órában persze nem lehet sok dolgot elérni, ezért saját projekteket is elkezdtem csinálni, minden időmet ezzel töltöttem." Ezután már magától értetődő volt, hogy Nóri az ELTE programtervező informatika szakára jelentkezett.

Munka egyetem előtt?

"Kinek kellhet egy érettségizett, egyetemre még nem járó lány?" – tette fel magának a kérdést Nóri, amikor gimi utáni nyáron már a szakmában szeretett volna elhelyezkedni. Mint kiderült, kishitű volt, hiszen rögtön kettő állásajánlatot is kapott, így már egyetem előtt elkezdhetett foglalkozni a programozással. A Pont Systemnél helyezkedett el, a nyári munka pedig "elhúzódott", azóta is dolgozik nekik, már negyedik éve. Időközben az egyetemet is befejezte, szerencséjére nem kellett utána belemélyednie a munkakeresésbe, hiszen teljes munkaidős állásban dolgozhatott.
Hogyan indult a blog?
Nóri nagyon szeret írni is, ez volt az egyik oka, hogy 2018 novemberében fejlesztő lány néven blogot indított, hogy megismertessen minél több embert a kódolás szépségeivel. Talpraesettségét bizonyítja, hogy az oldalhoz tartozó grafikákat is ő szerkesztette meg. Weboldalán érdekes szakmai cikkeket találhatunk CSS mértékegységektől a REST API tervezésen át a böngésző bővítményekig.

Programozás nőként

A fejlesztő lány jelmondata, hogy ha valamit a fejébe vesz, addig megy, amíg el nem éri azt, ha a szorgalom és a tehetség már megvan, a kitartáson kívül semmi másra nincs szükség. Ma már egyre inkább érdeklődnek a nők is a szakma iránt, hiszen akár Nóri vagy mások példáját látva fordulnak az IT karrier felé, ahol ma már nemtől függetlenül hatalmas sikereket lehet elérni. "Közvetlen környezetemben mégis feltűnően kevés a fejlesztéssel foglalkozó nő, de amúgy egyáltalán nem érzem a megkülönböztetést." – meséli Nóri, akit viszont egyaránt lányok és fiúk is követnek nap mint nap különböző internetes felületein.

A Programozók Napja

2009-ben Dimitrij Medvegyev orosz elnök hivatalos állami ünnepnappá nevezte ki szeptember 13-át, a Programozók Napját. Bár az informatikában már 2009 előtt is számon tartották a Programozók Napját, így nem nevezhető orosz találmánynak, de Medvegyev nyilvánította ki hivatalos ünneppé, hiszen közismerten erősek az oroszok az informatikában. Azért szeptember 13-ra esett a választás, mert ez az év 256. napja, az informatikusok által is használt kettes számrendszer egyik közkedvelt tagja – ami még pont 365 alá esik. Ezt a napot tulajdonképpen bárhogy meg szabad ünnepelni, a lényeg, hogy köthető legyen a programozáshoz. Jó ötlet például egész nap programozói nyelven beszélni egymással vagy készíteni lehet egyesekkel és nullával teletűzdelt fát a "bináris fa" elkészítéséhez. Izgalmas versenyek megrendezéséhez is alkalmas időpont, illetve a frappáns elnevezésű programozó koktélok is garantáltan feldobják a hangulatot. Az ünnep fő célja, hogy felhívja a figyelmet arra, mekkora szerepet töltenek be manapság a programozók az életünkben, és milyen hiszen többek között nekik köszönhetjük a technikai fejlődéseket.
"Pár évvel ezelőtt Twitteren találkoztam ezzel az ünneppel. Magyarországon még csak szórványosan volt erre néhány kezdeményezés. A blogom által ma már sok embert elérek, így elhatároztam, hogy megrendezem komolyabban ezt az ünnepet itthon. Ezen a napon bárki ellátogathasson előadásokra, workshopokra a programozás nevében. Már többen jeleztek Budapestről, Salgótarjánból és Kecskemétről is, hogy részt szeretnének venni az eseményeken, de még bőven tart a szervezés." Budapestről például a Codecool programozóiskola elsők között állt a rendezvény mellé és izgalmas programmal fogja várni a kódolni vágyókat szeptember 13-án.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Rihanna egy életre megbánta, hogy meztelenruhát vett fel, és el is mondja, miért

Rihanna egy életre megbánta, hogy meztelenruhát vett fel, és el is mondja, miért

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője