5 dolog, amit soha ne mondj egy pszichológusnak

A fenti terv oka pedig az volt, hogy amint kiderül, hogy mivel is foglalkozom, jönnek ugyanazok a kérdések és poénok, amik évek múltán már egyáltalán nem viccesek, mégis kénytelen vagyok az összes sorstársammal együtt végighallgatni őket. Úgy gondoltam, most csokorba szedem a legáltalánosabbakat, és remélem, sokakhoz eljutnak a válaszok, így talán mindenkinek könnyebb lesz egy kicsit.

Kezdem a kedvencemmel: Ajaj, akkor mostantól figyelek, hogy mit csinálok, mert te belém látsz. Erre azt szoktam válaszolni, hogy ha nem csinálsz semmit, azzal is csinálsz valamit, tehát semmivel sem lesz kevésbé árulkodó a viselkedésed. Ezzel zavarba is hozom a másikat, így ritkán folytatódik tovább ez a fajta beszélgetés. Megnyugtatásul azonban: nem, nincsenek röntgen szemeim.

Na akkor mondd meg, mire gondolok! Bármennyire is szeretném, nem vagyok gondolatolvasó, és a kollégák sem azok. Nem kell tehát attól félni, hogy bármit kiszedek a fejedből anélkül, hogy ezt észrevennéd.

Te most analizálsz engem? Talán csak egy kicsit jobban, mint bárki más. Értem ez alatt, hogy nem úgy ülök veled szemben, hogy direkt keressem a sikamlós pontokat az életedben, de tény, hogy nem tudom kikapcsolni a pszichológus énemet, tehát valószínűleg másképp látom a működésmódodat, mint mások. Ugyanakkor nem azért vagyok ott, hogy analizáljalak, és nem is ez a célom egy kávé elfogysztása közben. Így tehát attól sem kell félned, hogy felteszek olyan kérdéseket, amiket még magadnak sem mersz. Különben is, ez fárasztó dolog, mert egy páciensre kiemelten figyelünk, és nem is biztos, hogy ismeretlenül érdekelsz annyira, hogy összerakjak bármi mélyen gyökerező információt rólad.

Jaj de jó, hogy találkoztunk, pont lenne is egy kérdésem hozzád! Nyilván ez után a mondat után jön az aktuális probléma részletezése, amire a megoldást tőlünk, szakemberektől várod. Tapasztalatom szerint nagyjából mindenki végighallgatja ezeket a sztorikat, és szeretünk is segíteni, hisz erre tettük fel az életünket. De egy rohanós délután, amikor éppen csak megismerkedtünk, nem nyújthatok annál több információt, mint hogy hova érdemes fordulnod vagy, hogy milyen eszközeim vannak nekem, amivel segíthetek a későbbiekben, egy nyugodt, biztonságos környezetben. Ha tehát valóban úgy érzed, segítségre van szükséged, jelezd ezt, a többit pedig megbeszéljük.

Szerinted mit kéne tennem? Őszintén? Nem tudom. Már több bejegyzésben is kitértem arra, hogy a pszichológus nem ír receptet az életre. Nem mondja meg, mit csinálj, nem oldja meg helyetted a problémáidat. A jó pszichológus kísér téged, támaszt nyújt, megerősít, segít megvilágítani a helyzeted új oldalait, segít abban, hogy az eszköztárad bővüljön. De soha nem mondja meg, mit tegyél!

Tapasztalataim szerint ez az öt mondat hangzik el legtöbbször a másik szájából, de persze vannak még hasonlóak, csak kevésbé gyakoriak. Ilyen például, az én is gondolkodtam, hogy pszichológiát kéne tanulni, de túl magas volt a ponthatár.

Természetesen, ha valaki őszintén érdeklődik valami iránt, és nem egy fárasztó poénnal próbálja leütni az "én pszichológus vagyok" labdát, arra mindig nyitott vagyok. Ez abban az esetben is igaz, ha az illető nem ért egyet a pszichológia "tanaival", feltéve, hogy ettől még tiszteletben tudja tartani, hogy én viszont igen.

Ha tehát pszichológussal találkozol, nem kell zavarba jönni, nem fog beléd látni, analizálni és egyebek, így javaslom, hogy amennyire tudod, a fenti megjegyzéseket is kerüld. Ha pedig valami érdekel, kérdezz, de tuti receptet ne várj!