6 hiba, amit ne kövess el szakítás után

2017.március.24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Akárhogyan is lesz vége a kapcsolatodnak, szinte garantált, hogy valaki sérül, és a végszó kimondása után is még kérdésekkel és bizonytalansággal gondolsz a történtekre. Sokszor nehéz eldönteni, mi lenne a helyes lépés, ha pedig egyértelmű, nehéz meglépni azt. Most összegyűjtöttük a 6 legtipikusabb szakítás utáni hibát, amit célszerű elkerülni, ha gyorsan túl szeretnél lépni a fájdalmas időszakon.

6 hiba, amit ne kövess el szakítás után
Fotó: Pinterest

A végszó kimondását sok esetben hosszas dilemmázás előzi meg, ami még önmagában nem is lenne probléma, hiszen fontos jól átgondolt döntéseket hozni. Azonban a 72. "utolsó esély" után már felesleges bizakodni, és jobb inkább túlesni a fájdalmas momentumon. Ha felismerted, hogy nem működik, nem kell erőltetni. Ismerjük a mondást: olykor könnyebb egy tányért eltörni, mint elmosogatni.

Veszekedés közben könnyen elhangazanak olyan súlyos, nagy szavak, amiket aztán 5 perc múlva megbánunk, és az is lehet, hogy egy kis idő múlva már nem tűnik olyan drasztikusnak a helyzet. Ha mindenképpen szakításra kerül sor, jobb nyugodtan átgondolni azt, és nem indulatból cselekedni.

Ezt olvastad már? 10 jel, hogy nagy eséllyel válással fog végződni a házasságod

Könnyen előfordulhat, hogy kegyes hazugságokkal próbáljuk megvédeni a másikat, azonban ez sehova sem vezet. Ha elhallgatjuk a valódi okot, megeshet, hogy összezavarjuk a másik felet. Azonban ha őszinték vagyunk, megadjuk a lehetőséget, hogy ő is átgondolja a helyzetet, és tanuljon belőle.

Ne kérj szünetet, ha nem vagy benne biztos, hogy 1-2 hét pihenő valóban segíthet a kapcsolaton. A szüneteltetés gyakran azért merül fel, mert félünk kimondni a végszót, azonban ezzel a másik fél kétségek között marad. Amennyiben a szakítás tényleg rossz ötlet volt, pár hét elteltével újrabeszélhetitek a dolgot.

Természetesen nem arra szeretnénk buzdítani, hogy a szakítás után azonnal állj elő a "legyünk barátok" dumával, azonban törölni egymást Facebookon, és ignorálni a közös barátokat felesleges és kissé gyermeteg húzás. Persze, sokszor könnyebb, ha nem látjátok egymást, azonban ez elég, ha kimerül abban, hogy nem beszéltek és nem kutatsz utána minden közösségi felületen.

Ezt is nézd meg!

Persze előfordulhat egy-egy kivétel, de a legtöbb pár, aki rögtön szakítás után újra összejön, nem marad sokáig együtt. A hirtelen veszteség ijesztő, és kézenfekvő egyből visszatáncolni, azonban jobban járunk, ha várunk kicsit, és előbb átgondoljuk a helyzetet.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője