70 új emoji érkezik, mi pedig már most imádjuk őket

Jönnek az új emojik
Fotó: Shutterstock

Ez is érdekelhet

Nemcsak lelki teherrel, végtagmegnagyobbodással is járhat a főleg nőket sújtó krónikus betegség

Nemcsak lelki teherrel, végtagmegnagyobbodással is járhat a főleg nőket sújtó krónikus betegség

2018. július 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egy átlagos beszélgetés során is rengetegszer fejezzük ki érzelmeinket emojik segítségével. Tény, hogy néha sokkal könnyebb egy-egy hangulatjellel reagálni, mint hosszasan ecsetelni, hogy mit is érzünk egy adott dologgal kapcsolatban.

Szerencsére az Apple is tudja, hogy egyre nagyobb az igény újabb és újabb emojik iránt, ezért folyamatosan bővítik a repertoárt. Márciusban 17 új hangulatjellel rukkoltak elő, most pedig hatalmas változás jön, hiszen elképesztő mennyiségű 70 új karakterrel találkozhatunk.

Az újdonságok többek között rengeteg bőrszínű és hajszínű emoji érkezik, például ősz és vörös hajú karakterek is. Több új állattal is színesebbé tehetjük beszélgetéseinket, például papagájjal, kenguruval és íncsiklandozó finomságokat is küldhetünk egymásnak, mint például muffinokat, vagy különböző gyümölcsöket.

Ezek a hangulatjelekkel már biztosan bővülhetnek a konverzációink ebben az évben!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Hullik a hajad, töredezik a körmöd? Ezeket a tápanyagokat érdemes pótolni (x)

Hullik a hajad, töredezik a körmöd? Ezeket a tápanyagokat érdemes pótolni (x)

Tűfóbia: Mi van, ha a félelmed miatt nem derül ki egy komoly hiánybetegség (x)

Tűfóbia: Mi van, ha a félelmed miatt nem derül ki egy komoly hiánybetegség (x)

Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)