A hatalmad nőként: összetartás, erő, haladás #nőkegymásért

2021. augusztus 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sokat törtem a fejem, hogy milyen címet adjak ennek az írásomnak, hiszen mindent bele szerettem volna foglalni, ami jelképezni, hogy mi, nők milyen sokra vagyunk hivatottak akár egyedül is, de összetartva, egymást erősítve mindenképp.

Amikor egy-egy kampányfotózásnál, vagy egy jó hangulatú forgatásnál csak úgy sistereg a levegő a jelenlévő nők között, akkor újra és újra elámulok: mennyi minden lakozik bennünk. A sokféleségünkben. Máshogy és máshol nőttünk fel, mást tanultunk, a barátaink is mások voltak. Különbözik az alkatunk, a korunk is. Nézem és látom, ahogy elmélyedve vagy épp jókat kacagva diskurál egymással a huszonéves és a negyven fölötti nő. Mert a kor csak egy szám. A súlyunk is csak egy szám. A lakhelyeink közötti kilométerek is csak számok. Mindez eltűnik, megszűnik, nincs is. Ha igazán feloldódik egymás mellett két, vagy több nő, valljuk be, a számok értelmüket vesztik.Energia van, jó hangulat, beszélgetések komoly, előre mutató témákról vagy épp arról, hogy ki, hol pihen idén nyáron. És ez így van jól.

Sőt, tovább megyek, így lenne jó, ha mindenhol így működne. Ha egyszer és mindenkorra megszűnne a hajtépés, az egymásra fintorgás, a gúnyos megjegyzés akár “baráttól” is, hogy: híztál. Vagy: jaj, olyan fáradt most az arcod. Vagy: eszel te eleget? Nagyon sovány vagy. Hello, hallo nőtársaim! Vegyük észre, hogy együtt jobbak, erősebbek, energikusabbak vagyunk, hogy együtt bármit elérhetünk. Hogy együtt, kéz a kézben megválthatjuk a világot - ha épp azt szeretnénk -, vagy akár együtt, kéz a kézben elérhetjük, hogy az emberek ne csak nézzenek, hanem lássanak is.

Body positive szemléletű küldetéseim, amelyeknek a kiindulópontja évekkel ezelőtt nem más volt, minthogy a nem klasszikus modellmérettel rendelkező nők, a teltebb nők is teret kapjanak akár a divatvilágban, akár modellként, akár jobban megszeressék maguk és erősödjön az önbizalmuk - mára még teljesebb lett. A cél nem más, minthogy meglássuk a másikban és magunkban is, hogy szépek, szerethetőek vagyunk. Az összetartó női erő által pedig megláttassuk mindezt azokkal, akik utálnak a tükörbe nézni, akik szomorúan nyúlnak a kanálért, mert nem mernek enni. Félnek, hogy híznak, félnek, hogy nem felelnek meg maguknak, esetleg a párjuknak, vagy azoknak, akiket nem is ismernek.

Éppen ezért fontos lányok, nők, hogy összetartsunk, hiszen együtt erősebbek vagyunk. Ezért találtam ki ezt a test- és lélek-pozitív koncepciót, amit a fotókon láttok: a nők, akik kiállnak egymásért. A nők, akik összetartanak, akik megmutatják, hogy igenis ott van bennük az az esszencia, ami által haladni képesek, ami által akkor is számíthatnak egymásra, ha valaki megbotlik. Ha valakinek nehezebb. Ha valaki azt mondja nem bírom. Mi kézen fogjuk és felsegítjük. Légy te is nyitott nőtársaidra, csatlakozz te is építő, segítő, támogató nőkhöz, lányokhoz és meglátod, kinyílik előtted a világ.

szerző: Kozma Rita

A fotókon a PLUSZ Klub és a PLUSZtár influencer ügynökség modelljeit látod.

Kövesd Ritát az alábbi közösségimédia-oldalakon!

https://www.facebook.com/KozmaRitaplussize

https://www.instagram.com/kozma.rita/

https://www.tiktok.com/@kozma.rita.styling?lang=hu-HU

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

12 fotó a fiatal Katalin hercegné és Vilmos herceg párosról, ami visszaadja a szerelembe vetett hitünket

12 fotó a fiatal Katalin hercegné és Vilmos herceg párosról, ami visszaadja a szerelembe vetett hitünket

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Ez az új illatpáros hihetetlenül érzéki - próbáljátok ki Ti is! (x)

Ez az új illatpáros hihetetlenül érzéki - próbáljátok ki Ti is! (x)

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Nem is gondolnánk, milyen sok embernek segíthetünk plazmaadással (x)

Nem is gondolnánk, milyen sok embernek segíthetünk plazmaadással (x)