15 perc ebből a gyerekkori tevékenységből és visszatér a nyugalom a napjaidba

„A lassítás egy minőségbeli változás jelent: más minőségben legyek jelen az életemben, ne rohanjak végig azon, hanem megpróbáljak lélekben is megérkezni. Nem lassan kell menni, hanem tudatosan jelen lenni.” A „slow time” egyik legerőteljesebb útja az alkotás. Azonban nem kell sem festőnek vagy zenésznek lenni ahhoz, hogy megtapasztalhassuk a kreatív alkotás általi jelenlét gyógyító erejét. Ebben segíthet a művészetterápia és art coaching, mely egy olyan teret nyit meg, ahol az ember kapcsolatba léphet a legbelsőbb érzéseivel, gondolataival, megfogalmazhatja mindazt, amit a hétköznapokban gyakran elnyom magában.

„Ahogy a művészetben, úgy a művészetterápiában sem csupán az elkészült alkotás a lényeg, maga a folyamat segít megérkezni, lelassulni, önmagunkkal kapcsolódni, az alkotás ennek a belső munkának a lenyomata.” Egy-egy rajz, festmény, esetleg egy szobor nem pusztán tárgy, hanem valamilyen üzenet önmagunk felé, amely arról szól, amit szavakkal nem tudunk elmondani.

„A hétköznapok forgatagában gyakran nincs lehetőségünk mélyebben kapcsolódni önmagunkhoz. Ennek alapozhat meg a lassítás és a tudatos jelenlét gyakorlása. Ahhoz, hogy felfedezze azt, hogy mire van szüksége, meg kell állnia, hiszen a gondolatok, érzések másképpen nem tudnak eljutni hozzánk. Gyerekkorunkban, amikor még gyakrabban alkotunk, játszunk vagy egyszerűen csak szemlélődünk, akkor tudjuk, hogy mi a lassítás, hiszen ezzel születünk, de ahogy felnövünk, elfelejtjük, milyen is így jelen lenni, mit is jelent ez a lelkünk számára.” - mesélik.

„A vidéki élet lehetőséget teremtett arra, hogy megtaláljam önmagamat”

A művészetterápia visszahozhatja ezt az önfeledt, gyermeki működésmódot és segít másfajta nézőpontot is elsajátítani. Behozza a vizualitást, miközben önmagában az, hogy lerajzolunk valamit, készítünk egy fotót, már önmagában lelassít bennünket. Ez szemléletbeli lassulást jelent. Feltételezi, hogy szeretnénk valamit más nézőpontból megközelíteni. „Rengeteg időt töltünk a fejünkben: rágódunk a múlton, tervezzük a jövőt, gondolkodunk a teendőinken, akár a munkában, akár otthon. Az alkotás viszont segít megnyugodni az elménknek, és a jelenre hozza a fókuszt. Másfajta hozzáállást feltétele, az ember kicsit intuitívabban van jelen.

Az, hogy valamit nem leírunk, hanem kifirkálunk magunkból, már ez segít kicsit kiszakítani a gondolataink fogságából. Ilyenkor hagyjuk igazán, hogy hassanak ránk az ingerek. Segít, hogy az élmény szintjén kapcsolódjunk saját magunkhoz, ami sokkal mélyebbre tud menni, mintha csak elmondanánk vagy leírnánk.” A szakemberek elmondták, hogy a kreatív tevékenységek flow állapotot is eredményeznek: „A flow egy nagyon fókuszált létállapot, ilyenkor igazán jelen vagyunk és az idő is máshogy telik. Az alkotás pedig gyakran képes ezt előidézni.”

Kreativitás mint megelőző orvosság

A mai világ sürgetettsége, a rohanó tempó, stressz mind rizikófaktorai a kiégés kialakulásának, ezért is van szükség arra, hogy tudatosan keressük azokat a változtatási lehetőségeket, melyek segítenek lassítani. Mert muszáj egy kicsit megállni, hiszen ha nem tesszük meg, annak komoly következményei lehetnek.

A kiégés, vagyis a burnout sem egyik napról a másikra érkezik. Vannak előjelei. Egy hosszú folyamat, amelyben a test és a lélek fokozatosan kimerül. A kreatív eszközök, legyen az írás, festés, zene vagy kézműves tevékenység, segíthetnek abban, hogy megállítsuk ezt a zuhanást. A kreativitás ugyanis nem jár teljesítménykényszerrel, a legtöbb esetben szabad játék, alkotás, ahol nem létezik jó vagy rossz megoldás. Ezekben a pillanatokban azonnal megszűnik az amúgy gyakran érzett erős nyomás, és egyfajta meditatív állapot jön létre, amely természetes stresszoldóként hathat ránk.

„Amikor stresszelünk, akkor készenléti állapotban vagyunk, az idegrendszerünk be van feszülve. Az alkotással viszont kiszakadunk, ezzel pont az ellentétét érjük el. A testünk végre leenged, megnyugszik, képesek leszünk magunkra fókuszálni. A kiégés pont amiatt van, hogy benne vagyunk egy mókuskerékben, amiből nem tudunk kiszakadni.” - mondja a két szakember.

A thai életfilozófiát receptre kellene felírni nekünk, mindig siető magyaroknak

A munka teljesen lefáraszt bennünket nemcsak fizikai, hanem akár mentális, vagy érzelmi módon is. Az alkotás viszont segíthet mentálisan és érzelmileg is feltöltődni. „Azzal, hogy kreatív tevékenységet végzünk, új nézőpontot adunk magunknak, a saját érzelmeinket is beletehetjük az alkotásba. Sajnos nem mindig figyelünk arra, hogy úgy töltődjünk, ahogy merülünk. Ahhoz, hogy kibillenjünk az egész napos hajtásból, valóban feltöltődjünk mentálisan, új ingerekre van szükségünk, szimplán a tévézés nem segít ehhez hozzá”.

Tényleg nincs rá időnk?

Az egyik leggyakrabban elhangzott mondat: „Nincs időm erre.” De, ha közelebbről megnézzük, akkor gyakran nem az idő hiánya a probléma, hanem a figyelem és a tudatos jelenlét hiánya. A percek elfolynak, amikor a közösségi média felületein görgetjük a képernyőt, de az állandó elérhetőség sem tesz jót az agyunknak. A „slow time” azonban nem feltétlenül órák kérdése, sokszor már napi 15 perc csendes, alkotó vagy reflektív idő is képes lehet átrendezni a gondolatainkat, a belső világunkat. Az igazi kérdés tehát nem az, hogy van-e időnk lassítani, hanem az, hogy hajlandóak vagyunk-e másképp tekinteni rá.

„A legegyszerűbb, ha elkezdjük a hétköznapi tevékenységeinket más minőségben megélni. Mindennap eszünk, mozgunk, de nem mindegy, hogy ezt az időt hogyan töltjük el. Ha reggel hétkor kávézás közben már azon töprengünk, hogy milyen lesz a napunk, érdemes becsempészni ide is egy tudatos jelenlét gyakorlatot. Engedjük meg magunknak, hogy érezzük a kávé ízét, illatát, a csésze melegségét a tenyerünkkel és lassan, fokozatosan kortyoljuk el az italt, ne csak felhörpintsük. Ha ehelyett már ekkor e-maileket olvasok, telefonálok, gépezek, akkor nem lesz lehetőségem lelassulni. Ezek a dolgok viszont nem igényelnek plusz erőforrást, csak azt, hogy a tevékenységünkben jelen vagyunk, másképp mint szoktunk.”

A pszichológusok hozzátették, hogy vannak olyan élethelyzetek – például gyerek mellett –, amikor már ezek az apró gyakorlatok és csak napi öt perc lassítás is sokat segíthet. Ilyenkor sokan esnek abba a hibába, hogy ha nincs idejük igazán magukkal foglalkozni, akkor már inkább nem is teszik, hiszen pár perc nem számít. Pedig nem kell hozzá több óra, gyertya, kanapé, napló, elég pár perc, egy légzőgyakorlat vagy egy nyújtás. Már ezzel is törődhetünk magunkkal, a rendszeres öngondoskodás pedig sokat segíthet a hétköznapi feszültségek levezetésében.

A lassúság reneszánsza

A slow time tehát nem pusztán egy divathullám, hanem létszükséglet.

Aki megtanulja azt, hogyan ajándékozhatja meg magát néhány lassú perccel, az valójában saját magát tiszteli. A modern világban az egyik legbátrabb tett, ha valaki nemet mond a rohanásra, valamint igen-t a belső csendre. Hiszen a lassúság nem tétlenség. Az alkotás, a figyelem, valamint a tudatos jelenlét mind segíthetnek abban, hogy végre újra kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal, megfigyeljük az érzéseinket, a lelki állapotunkat, hogy felfedezzük azt, kik vagyunk valójában.

Ehhez azonban arra van szükség, hogy el tudjuk fogadni: az idő nem ellenség, hanem társ. A kiegyensúlyozottság és a mentális jóllétünk egyik kulcsa, hogy a rohanásból kiszakadva, képesek legyünk kapcsolódni önmagunkhoz és rálátni arra a belső énünkre, ahol otthon érezhetjük magunkat. Ez viszont egy hosszú tanulási folyamat, amiben nagy segítséget nyújthatnak a művészetterápiás és art coaching tevékenységek.