előfizetésem
Hírlevél
A harmincasok krízise: már a fiatal felnőttek is ki vannak égve
A harmincas éveikbe lépő fiatal felnőttek generációjában egyre gyakrabban fordul elő a kiégés, a célvesztés, a mentális kimerültség. Ezek mind olyan tényezők, amelyek megnehezítik a mindennapjainkat. A jelenség nemcsak az egyéni problémák sorozata, hanem egy jóval mélyebb társadalmi, illetve gazdasági átalakulás kezdete, tünete. A fiatalok előtt álló kihívások, mint a gazdasági bizonytalanság, a munkahelyi elvárások növekedése, valamint a társadalmi nyomás, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ezt az időszakot krízisként éljék meg.
Nemcsak a középkorúak problémája
A „burnout", avagy a kiégés ma már nemcsak az 50-es éveikben járó felnőttek problémája. A legmeglepőbb talán az, hogy a magyarok már egyetemistaként is a kiégés szélére kerülnek, ami azt jelenti, hogy mire bekerülnek a munkaerőpiacra, addigra már komoly pszichológiai gondokkal küzdenek.
A Harvard Egyetem Graduate School of Education projektje, a Making Caring Common országos felmérése szerint az USA-ban a fiatal felnőttek kétszer olyan gyakran élnek együtt szorongással és depresszióval, mint a tinédzserek. A 18 és 25 év közöttiek 36 százaléka számolt be szorongásról, míg az ennél fiatalabbaknál is közel 20 százalékos ez az arány. Richard Weissbourd, a projekt vezetője elmondta, hogy elvesztették a fiatal felnőtteket. Ma már nem ők kerülnek előtérbe ezen a területen, pedig ez nem egy jó irány.
Az éles karrierváltás nem más, mint önmagunk boldogabb verziója
A fő oka, hogy azok, akik mostanában kezdtek el dolgozni, építettek karriert, már megéltek egy világjárványt és egy gazdasági válságot. Most pedig meg kell küzdeniük a magas albérlet- és lakásárakkal, az egyre gyorsuló klímaváltozással, a közösségi média által generált nehézségekkel, és akkor a kapcsolatok hiányáról még nem is beszéltünk.
Nyomás, ami több oldalról érkezik
A mai generáció(k)ra nehezedő társadalmi és gazdasági nyomás jelentős mértékben hozzájárul a fiatal felnőttek kiégéséhez. A 18 és 34 éves korosztály sajnos egyre gyakrabban érzi magát magányosnak, szorongónak, azért mert nem keresnek eleget, és nem tudnak egyről a kettőre jutni. A gazdasági bizonytalanság, a lakásárak emelkedése, valamint a munkahelyi elvárások növekedése miatt sajnos egyre nehezebben találjuk a helyünket a társadalomban. Miért mondom ezt?
Mert én is ide tartozom. 30 évesen már sokat megéltem, dolgoztam állami cégnél, tanultam levelezőn munka mellett, hogy legyen jövőm, közben még elkezdtem egy másodállást, azért hogy ha már nincsen időm és pénzem semmire, akkor legalább pénzt tudjak keresni.
Még 25 éves sem voltam, amikor úgy döntöttem: a saját utamat kezdem el járni. Tudtam, hogy egy olyan állami cégnél, ahol tevékenykedtem, esélyem sem lesz előrébb jutni. Jól nem kerestem, de azt a fizetést legalább megkaptam. Sokszor nem értették, hogy miért csinálom ezt. Miért adom fel a biztos keresetemet, egy bizonytalan valamiért, amit akkor még kvázi vállalkozásnak sem lehetett nevezni. De megmutattam, hogy a semmiből is fel lehet építeni egy olyan garantált keresetet, amiből nemcsak megélni tudok, de világot látni is.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a korábbi munkahelyemen vagy a mostani feladataim között nem érzem magam néha rosszul, magányosan, elveszve. Sőt, bizony meg kellett küzdenem egyfajta kiégéssel is, amikor egész héten, hétfőtől vasárnapig dolgoztam, azért hogy még többet kereshessek. Aminek amúgy nem volt semmi értelme, mert nem volt időm kirándulni, utazni, barátokkal találkozni, elkölteni azt a pénzösszeget, amit akkor a számlámra érkezett.
Előzd meg a munkahelyi kiégést egy jól szervezett meetinggel
Ehhez azonban hozzátartozik, hogy a gazdasági bizonytalanság engem is érint. Pont az a személy vagyok, aki akkor is szorongana a helyzete miatt, ha több tíz vagy akár százmillió forint csücsülne a bankszámláján. Mert, hát mi van, ha az elveszik, ellopják, értéktelenné válik, és a többi. Házat sem tudok venni (mondjuk jelenleg nem is tervezek), hiszen nem keresek milliókat, hogy finanszírozzam a hitel havi részleteit.
De azt is tudom, hogy a lakáspiac sem lesz jobb helyzetben a későbbiekben, így szinte garantált, hogy a most érettségiző, egyetemre járó fiataloknak szinte esélytelen lesz saját ingatlanban élniük. Ha csak nem örökölnek, segítenek a szülők, vagy vállalnak olyan munkát, amivel ez megoldható.
Annyit gondolkodunk ezeken, hogy ez már jó alapot biztosít egy kiégéshez. Az állandó fáradtság, a motiváció elvesztése, a csökkent stressztűrő-képesség nem véletlenül egyre gyakoribb jelenség a huszon- és harmincéves fiatalok körében.
A digitális valóság
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy az Y és a Z generáció már úgy nőtt fel, hogy az életük minden egyes mozzanata látható az interneten, a közösségi médián keresztül. Megerősödött az a jelenség, ahol állandóan összehasonlítjuk magunkat mások sikereivel. Majd jöttek a tökéletes posztok, fotók, beállított képek, megszerkesztett videók, amik mély hatást tettek az önértékelésünkre. Úgy gondoljuk, hogy sehol sem tartunk a másikhoz képest, nem jutottunk előre, nem tettünk le semmit az asztalra.
Még a közösségi médiában sem vagyunk sikeresek, pedig ahhoz aztán nem kell tehetség. Persze csak ezt gondoljuk, de valójában ez a közösség önmagában fárasztó. Fiatal felnőttek próbálnak megfelelni a család, a munkáltató, illetve a társadalmi elvárásoknak, közben pedig résen kell lenniük, meg kell mutatniuk a saját életüket, ami gyakran nem is tükrözi a valóságot. Dr. Susan David, a Harvard Medical School pszichológusa a pszichológiai rugalmasság hiányát okolja a generációs kiégés miatt: „Amikor az érzelmeinket letagadjuk, elnyomjuk vagy ignoráljuk, az hosszú távon pszichés megroppanáshoz vezet.”
Gyakori, hogy nem vesszük figyelembe az igényeinket, az érzelmeinket, csak próbálunk megfelelni a társadalmi normáknak. A modern harmincasok életútja azonban látványosan eltér a korábbi generációéktól. Míg a szüleink ebben a korban már stabil családi életet éltek, saját lakással, házzal, több gyermekkel, háztartással, addig mi még albérletben élünk, párkapcsolati bizonytalanságokkal nézünk szembe, nem beszélve a munkahelyválasztás nehézségeiről. A pszichológiai szakirodalomban ezt szokták „megkésett felnőtté válásnak” nevezni, ami nemcsak egy életmódbeli döntés, hanem sokkal inkább fakad kényszerűségből.
Nyugodtan vegyünk ismét engem. Én már rég szívesen alapítottam volna családot, vállaltam volna gyereket, építeném a közös jövőt, ha lenne kivel. De nekem ez nem adatott meg egyelőre, így hiába mondják, hogy 30 felett már rég gyermeket kellett volna szülnöm, ha egyszer nincs kivel bevállalni azt a babát. Lehet, hogy késésben vagyok – ami amúgy nem gondolok –, de nem sokat tehetek ellene. A mai fiatalok tehát nem lusták vagy céltalanok, csak egy komplexebb és hosszabb, általában nyomasztóbb úton érik el a céljaikat, amit gyakran kísér egzisztenciális bizonytalanság, karrierválság és kiégés.
„Mindent most, azonnal!” – A modern élet láthatatlan gyilkosa
Keressük a kiutat
A kiégés megelőzése és kezelése érdekében fontos lenne, hogy felismerjük a problémát. A fáradtság egy tünet, a csökkent koncentráció szintén egy jel, ahogy az is, ha nincs energiánk és kedvünk semmihez. Dr. Németh Marietta szakpszichológus azt mondta: „A kiégés nem váratlanul, egyik pillanatról a másikra tör ránk, inkább azt mondhatnánk, hogy lassan és alattomosan érkezik. Sok esetben mire az illető vagy a környezete észreveszi, hogy valami nincsen rendben, addigra a folyamat már meglehetősen előrehaladott. Kialakulása akár évekig is eltarthat, miközben a kiégés lépcsőn lefelé vagy időnként felfelé araszolunk.”
A folyamat felismerése és a megfelelő megküzdési stratégiák alkalmazása azért nagyon fontos, mert ezekkel a technikákkal megelőzhetjük a kiégést. Sokkal egyszerűbb félútról felkapaszkodni a hegyre, mint lentről indulni. Ráadásul rövidebb ideig is tart, kevésbé van mély hatással az emberre. De ehhez nem biztos, hogy elegek vagyunk. A társadalomnak ugyanúgy szerepet kellene vállalnia a fiatalok mentális egészségének megőrzésében. A megfelelő munkahelyi környezet kialakítása, a társadalmi elvárások csökkentése, valamint a mentális jóllét fontosságának hangsúlyozása segíthet abban, hogy a huszon- és harmincévesek ne érezzék magukat elveszve a világban.
A harmincasok krízise azonban nemcsak az egyéni problémák sorozata, hanem egy generáció csendes válsága. Mindez pedig a társadalmi és a gazdasági átalakulások következménye. Bár az említett tényezőkkel korábban is meg kellett már küzdeni, a változások sosem voltak ilyen mértékűek, ilyen gyorsak, és szinte sosem jöttek ennyire egyszerre. Nem mindegy ugyanis, hogy „csak” egy pénzügyi problémával, egy gazdasági válsággal, a magas inflációval kell megküzdeni, vagy azzal, hogy még a társadalom, az állam is változtatásokat eszközöl, „rákényszerít” bennünket olyan dolgokra, amikkel már nem biztos, hogy mindenki meg tud küzdeni.