A legtipikusabb hibák a Tinderen #1

2015.szeptember.14.

Természetesen a tinderezés ötödik percében megszólalt bennem az újságíró, és rávettem Dénest, hogy mondja el, mik a szerinte legtipikusabb hibák, amelyeket a nők elkövetnek a Tinderen. (Amelyek természetesen csak rá vonatkoznak, de tekintve, hogy egy értelmes, jó képű, kedves és őszinte férfiról van szó, úgy gondoltam, bárkinek érdemes lehet megfontolni a tanácsait. Dénest már biztosan elcsábítod így, és azzal aztán nem jársz rosszul!)

Először azt jártuk körbe, hogyan érdemes egy nőnek reprezentálnia magát a fotóin.

1. Jól láthatóan szerepelj a nyitóképeden!
Ezt nem igazán értettem, amíg Dénes nem mutatott több példát is arra, hogy valaki vagy egyáltalán nem szerepel az első fotóján, vagy gyakorlatilag semmi sem látszik belőle. Láttunk tengerben álló világítótornyot, melyen egy személy sem szerepelt, alig kivehető, apró alakokat az alkonyi fényben, hatalmas szalmakalappal és napszemüveggel takart, oldalra forduló arcokat… Most komolyan! Ha ismerkedni szeretnél, akkor nem árt, ha a másik fél látja, hogyan nézel ki… Méghozzá az első képen, ahhoz ugyanis, hogy valaki megnézze a többi képedet, már kell tennie némi erőfeszítést, ami Dénes szerint a mai világban már nem feltétlenül várható el. A nyitóképnek az a lényege hogy felkeltse a figyelmet, hogy két másodperc alatt elmondja, amit közölni szeretnél magadról, ezért a tökéletes nyitóképbe a lehető legtöbbet bele kell sűrítened, amit egy fotó elmondhat rólad.

2. Olyan fotókat tegyél föl, amelyeken jól nézel ki, de nem vagy szanaszét retusálva
Szuper, ha természetesek maradunk, de azért ne az legrosszabb arcunkat mutassuk. Mi sem trottyos melegítőben szeretnénk először látni életünk szerelmét! Dénes bevallja, hogy benne félelmet keltenek az előnytelen fotók, mert az az érzése támad, hogy ha valaki már most nem akarja a legjobb oldalát mutatni, mi jön majd később? A jó fotó olyan, amin az adottságaidhoz képest a legjobban mutatsz, de a legközelebb áll a valósághoz is. Vagyis: a szétretusált sem jó, hiszen az is elgondolkoztatja a férfiakat: vajon milyen is lehetsz a valóságban? Érdemes egy ellenkező nemű ismerősünktől is tanácsot kérni. Dénes például elismerte, hogy vele a barátnői levetették egy képét, mert depressziósnak nézett ki rajta, miközben szerinte macsós volt.

3. Vigyázz a kisállatokkal és a gyerekekkel (és az előző pasiddal)
Dénes szerint tipikus, hogy az anyukák választanak egy olyan képet is az albumukba, amelyen a gyerekeikkel láthatóak. Ez érthető és dicséretes is, hiszen senki sem szeretne zsákbamacskát árulni. Ugyanakkor attól óva int, hogy az összes képeden a gyerekekkel vagy a házi kedvenceddel mutatkozz, ez ugyanis számára azt sugallja, hogy ő örökké csak második, harmadik lehet a nő számára, netán azt, hogy az nem partnert, hanem apukát keres a gyerekeknek. Ami az összes fotón kutyával ölelkező nőket illeti: "Nem tehetek róla, de látom magam előtt a képet, ahogyan hajnali egykor én sétáltatom a kis elkényeztetett kutyuskát a szakadó esőben" – mondta Dénes. A másik érdekesség, ha egyértelműen le van vágva valaki a fotóról. Például látunk egy olyan képet, amin a hölgy vállán egy kósza kéz lógott. Vajon kié lehet?! Csak találsz olyan jó fotót, amin egyedül vagy. Ha nem, akkor csináltass.

hilary duff
hilary duff

4. Ez egy húspiac, sajnos kell egész alakos kép is
Dénes alapszabályának tartja, hogy aki nem mutatja semelyik képen sem az arcát vagy az alakját, annak van valami takargatnivalója. Ennek pedig semmi értelme, hiszen akár egyéjszakás kalandra, akár komoly kapcsolatra vágyunk, fontos, hogy már az első találkozás előtt tudjuk, hogy mutat a másik (ne felejtsük el, hogy ez az online randizás előtt egyértelmű volt). És itt teljesen mindegy, hogy mutat a másik, hiszen senki sem felelhet meg minden szépségsztenderdnek, és nem is kell. A fontos az, hogy vállalja föl magát, hogy higgyen abban, van épp elég férfi, aki vonzónak találja őt.

5. A cigi és az ital nem szerencsés
Ez talán az egyetlen igazságtalan pont, hiszen ha valaki cigizik, akkor őt így kell elfogadni, azzal ne járjon olyan, aki nem bírja a dohányosokat. Azzal sincs semmi baj, ha életem legdögösebb képén éppen egy pohár bort kortyolgatok. Nyilván nem kell absztinensnek lenni ahhoz, hogy az ember bepasizzon! Mégis: Dénes mutogatott pár képet, amin a nők cigiztek vagy ittak, és valahogy egyik sem mutatott megnyerően. Fene se érti, miért, de nem előnyösek az ilyen képek, jobb kerülni őket. Majd az első chateléskor elmondod, hogy dohányzol. Vagy leszoksz – az, mondjuk, jobbat tenne az egészségednek!

6. Túl szexi képet csak akkor tegyél föl, ha erotikus kalandot keresel

Érthető, ha valakit, akit megcsaltak, vagy akinek nem volt pasija évek óta, elkap a gépszíj, és nagyon el akarja magát adni a Tinderen. Dénes szerint ugyanakkor nincs az a férfi, aki egy kidomborított mellkassal és popsival, testhez simuló ruhában pózoló, szexin sminkelt, kihívó tekintetű nőről azt gondolja elsőre, hogy hosszú, komoly kapcsolatot keres. Vigyázz a szexualitás egyértelmű hangsúlyozásával, az ugyanis nagyon tévútra vihet, hiába derül ki az első chateléskor, hogy te nem szexpartnert keresel. Dénes szerint sok férfi nem gonoszságból, hanem hát, ugye, a tesztoszteron által vezérelve akkor is igyekszik tető alá hozni legalább egy találkozót egy szexbombával, ha az komoly kapcsolatot keres, ők viszont nem. Ugyanis sajnos a szűk ruhás képed fog lebegni a szemük előtt, és a remény, hogy hátha mégis befűzhető vagy egy éjszakára#8230;

Ez is érdekelhet

Ezt látnod kell: Billie Eilish barnára festette a haját!

Ezt látnod kell: Billie Eilish barnára festette a haját!

Szépséghírek

Ezt látnod kell: Billie Eilish barnára festette a haját!

Ezt látnod kell: Billie Eilish barnára festette a haját!

Divathírek

3 trükk a réteges öltözködéshez, amit Diana hercegné mindig bevetett

3 trükk a réteges öltözködéshez, amit Diana hercegné mindig bevetett