A fóbia, amiről még sosem hallottál, de könnyen lehet, hogy téged is érint: az atelofóbia nyomában
Vannak olyan emberek, akik kifejezetten kerülik a vezetői szerepeket, inkább mindenféle lehetőségről lemondanak, csak hogy véletlenül se kerüljenek olyan helyzetbe, amikor túl nagy felelősség hárulna rájuk, és akár hibákat követhetnének el. Ha viszont ez megtörténik, irreálisan nagy önkritikával lépnek fel maguk ellen, amellyel sokat ártanak a mentális egészségüknek.
Ezeket láttad már?
A negatív következményektől, kimeneteltől való félelem valós, és ezzel nincs is semmi baj. Ám ha az ember úgy érzi, képtelen ezt a mindennapokban kezelni, az sosem vezet jóra. Ezeknél az embereknél általában a túlélési mechanizmus aktiválódik, pedig ez teljesen felesleges: sokkal lazábban is lehet kezelni a kockázatokat és nehézségeket.
Menekülsz a felelősségtől?
Ha minden alkalommal, amikor egy felelősségteljes szituációval találkozol aránytalan mértékű félelmet érzel, úgy érzed, szorongani kezdesz a tehertől, akkor nagy rá az esély, hogy te is atelofóbiával küzdesz. Ebben az esetben szorongást vált ki a tökéletlenség, a tévedés és a hiba lehetősége. Annyira a perfektcionizmusra törekedsz, hogy ha nem így alakulnak a dolgok, attól képes vagy mentálisan összeomlani.
Atelofóbia vagy perfekcionizmus?
Ugyan a perfekcionista emberek is tartanak a tökéletlenségtől, mégsem ugyanaz, mint az atelofóbia, és ezek megkülönböztetése nagyon fontos a mindennapokban. A perfekcionizmus ugyanis nem egy fóbia. Inkább egy személyiségjegy, egy viselkedés, amely ugyan okozhat szorongást, de csak normális mértében. Mi több, ez a szorongás inkább motivál, feltüzel, segít abban, hogy a teljesítményedből a maximumot hozd ki. Ebben azt esetben te magad állítod fel a magas követelményeket magaddal szemben, és tisztán látod, ez mennyire reális, vagy sem.
Ezzel szemben az atelofóbia szorongása szélsőséges, intenzív, sok esetben érthetetlen és indokolatlan, mindezek mellett kezelhetetlen. Nem motivál, nem teljesítesz tőle jobban, sőt, sokkal törékenyebb leszel, negatívan befolyásolja ugyanis a mindennapi működést, és jelentős stresszt, terhelést okoz, amellyel a legtöbben nem tudnak megbirkózni. Ebben az esetben az is jellemző, hogy egyáltalán nem tudod felmérni a következményeket, nem látod tisztán, mit is okoz egy-egy sikertelen lépés.
Késely Ajna: „Nem biztos, hogy az olimpiai aranyérem a legfontosabb dolog a világon”
Az atelofóbia jelei
Mint fentebb is említettük, a maximalizmussal és perfektcionizmussal nincs semmi gond, valószínűleg serkenti majd a teljesítményedet, motiváltabb leszel tőle. De honnan ismerheted fel, ha átléptél az atelofóbia szintjére, és már inkább magad ellen dolgozol?
- Aránytalan félelmet és szorongást érzel, amikor felmerül egy olyan szituáció lehetősége, amely negatív eredményt hozhat.
- Szinte menekülsz minden olyan helyzetből, ami rosszul alakulhat és megmutathatja a gyengeségeidet, nem vállalsz elég kockázatot, emiatt lehetőségektől esel el.
- Akár hónapokig stresszben élsz, amely kihat a közérzetedre is, érzed, hogy az általános egészségi állapotod nem olyan jó.
- Nem veszel részt olyan beszélgetésekben, ahol ki kell fejtened az álláspontodat, véleményedet, mert félsz attól, hogy konfrontálódnod kell, és kiderül, hogy valamit nem látsz jól.
- Minden olyan szerepet visszautasítasz, amely felelősséggel járna. Még akkor is, ha egyébként tudod, hogy jól teljesítenél, nem vállalsz kockázatot.
- Megbénítja a döntéshozatalod a félelem, mert rettegsz attól, hogy rosszul döntesz.
- Bármit, bárhogyan is teszel, mindig elégedetlen vagy. Mindig másokhoz méred magadat, és úgy érzed, te nem vagy elég jó.
- A dicséreteket nem tudod fogadni, úgy gondolod, csak azért mondják, hogy kedvesek legyenek veled, ám nem vagy rá méltó.
- Kontrollmániás vagy, mindent indokolatlanul sokszor ellenőrzöl, állandóan azon jár az agyad, vajon hol hibáztál, mit tettél rosszul.
A fizikai tünetek
Az atelofóbia abban is különbözik a perfekcionizmustól, hogy előbbinek fizikai tünetei is vannak, amelyek hosszútávon súlyos egészségügyi károkat okozhatnak. Az atelofóbia esetén gyakori az izzadás, a reszketés, a szapora szívverés, a hiperventilláció, a gyomorfájdalom, a fejfájás, a kontrollálhatatlan érzelmi hullámok is. De előidézhet pánikrohamot is a felelősségtől és a bukástól való félelem, ilyenkor a halálfélelem érzése is intenzíven megjelenhet.
Az atelofóbia kialakulásának okai
A specifikus fóbia pontos okai egyelőre még nem egyértelműek, de az már tudható, hogy felelősek érte a:
- személyes tapasztalatok
- fiziológia
- veleszületett tulajdonságok
- környezeti tényezők
A kutatók szerint, az amygdala megváltozott működése állhat számtalan szorongásos zavar, köztük az atelofóbia hátterében is. Az amygdala az agynak az a része, amely többek között a fenyegetés érzékeléséért és a válaszadásért felelős. Az is kiderült, hogy az amygdala diszfunkciója lehet a felelős a túlzott stresszért, és a stressz okozta gyulladásokért is, amely egy idő után megváltoztatja az amygdala működését, ez pedig hosszútávon problémákat idézhet elő.
Egyértelmű jelek, hogy veszélyben a lelki egészséged – Erre figyelj, ha magadon észleled!
Hogyan küzdj meg az atelofóbiával?
A specifikus fóbiákat elsősorban pszichoterápiás megközelítésekkel, például kognitív viselkedésterápiával (CBT) kezelik. Ezek a terápiás keretek segítenek átstrukturálni a fóbiás inger körüli rossz gondolkodási mintákat. Ha az atelozóbiához pánikrohamok is társulnak, akkor nem ritka, hogy az orvosok antidepresszánsokat, szorongásgátló gyógyszereket írnak fel.
Az atelopofóbia és más specifikus fóbiák mentális zavarok. Olyan kontrollálhatatlan, intenzív, káros félelemmel járnak, amelynek leküzdéséhez gyakran mentálhigiénés szakember útmutatására és támogatására van szükség.
A leküzdéshez természetesen nem maradhat el az otthoni munka sem:
- Tudj meg többet az adott fóbiáról, hiszen a mély ismeret, tudás kialakítása minimalizálja a félelmet!
- Végezz léglőgyakorlatokat, meditációkat, amelyek oldják a szorongást!
- Csatlakozz csoportokhoz, beszélj más atelofóbiás emberekkel, akik sikeres megküzdési stratégiákat ajánlhatnak!
- Vedd magad körül olyan emberekkel, akik kifejezetten jól kezelik a stresszt és a kihívásokat, a hibáikat könnyedén elfogadják és kezelik!
