Bio a fürdőszobádban: natúrkozmetikumok

2009. január 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mind többen szeretnénk az egészséges életmódot választani, és ezzel együtt a napi szépségápolás során is inkább a natúrkozmetikumokat részesítenénk előnyben. Azonban csak nagyon kevesen tudjuk, hogy mit válasszunk, hiszen rengeteg helyen vásárolhatunk természetes alapanyagúnak hirdetett kozmetikumot, de sajnálatos módon nem mindegyikre igaz az, hogy száz százalékig csak bio-anyagokat használtak fel az elkészítésükhöz. Tilos az állatkísérlet! A kozmetikumok csoportjait a BDIH vagyis a Német Ipari és Kereskedelmi Vállalatok Szövetsége határozta meg a legjobban. Eszerint vannak olyan termékek, amelyek csak vegyi anyagokat tartalmaznak. Léteznek olyanok, amelyeket mesterséges anyagokon kívül természetből származókkal is vegyítettek. Vehetsz olyanokat, amelyek természetes alapanyagokból állnak, de a tartósításuk mesterséges adalékokkal történik. Csakhogy a valódi natúrkozmetikumok alapanyagai és egyéb hozzáadott anyagai is szigorúan a természetből származnak. Persze ezen kívül rengeteg feltételnek kell megfelelnie azoknak a cégeknek, amelyek natúrkozmetikumokat szeretnének forgalmazni, ezek közül az egyik legismertebb, hogy az állatkísérleteket szigorúan kerülik. Hogyan vásárolj natúrkozmetikumot? Figyelmesen olvasd el a csomagoláson, flakonokon lévő összetevőket. A kozmetikumot csak akkor vedd meg, ha magyarul is, számodra érthetően felsorolták a készítményben lévő anyagokat. Több cég más-más színű jelet, szimbólumot használ a termékei megkülönböztetésére. Tehát külön színnel jelöli a teljesen bio-alapanyagú termékeket és megint más színnel azokat, amelyekben már mesterséges anyag is megtalálható. Arra is figyelj, hogy a szintetikus anyagok neveit nem lehet lefordítani, a növényekét viszont igen. Például a Chlorphenesint nem valószínű, hogy magyarul egy szóban, érthetően lefordítják majd. Garantált natúrkozmetikumok Weleda: a svájci központtal rendelkező cég 1922-ben jött létre, ma pedig szinte a világ minden pontján kaphatóak termékei. A cég által alapanyagul használt növények vagy ökológiailag garantáltan védett területről származnak, vagy bio-dinamikus módon termesztettek. Termékeiket nem vásárolhatod meg nagyáruházakban, csak a gyógyszertárakban, gyógynövényboltokban és a https://www.weleda.hu/. http://www.glamouronline.hu/szepsegshoppingtipp/weleda-nyirfa-tus-peeling-411.html?archiv=1next=0 Dr. Hauschka: 1967-ben jelent meg a piacon. A cég hitvallása, hogy a teljes bőrápolás külső és belső kozmetikát jelent. Termékei a bőrt mint szervezetünk egységes szervét szólítják meg. Termékeiket beszerezheted a gyógyszertárakban, gyógynövényboltokban és a https://naturasophia.hu/. http://www.glamouronline.hu/szepsegshoppingtipp/dr-hauschka-409.html?archiv=1next=0 Alverde: termékei a bőrt nemcsak ellátják a megfelelő anyagokkal, hanem stimulálják annak egyedi funkcióit. Kozmetikumaik folyamatos ökotesztelésnek vannak kitéve, amelynek eredményeit a https://www.dm.hu/ el is olvashatod. Termékeik kaphatók a kiemelt Drogerie Markt üzletekben. http://www.glamouronline.hu/szepsegshoppingtipp/alverde-410.html?archiv=1next=0 A cégek, akikről biztosan tudjuk, hogy nem végeznek állatkísérleteket: Alverde, Avon, Artdeco, Atrix, Eucerin, Chanel, Clinique, Dr. Hauschka, Estée Lauder, Ilcsi, Labello, La Prairie, Lush, Malu Witz, Nivea, Wella, Yves Rocher

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

glamour plusz ikon Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)