A celebek egyre politikusabbá válnak, a politika pedig celebesedik - de mégis hová vezet mindez?
Az elmúlt hetekben a politikai bulvársajtó egyik legfontosabb témája a Bruce Springsteen és Donald Trump között zajló csatározás volt. A híresen demokrata meggyőződésű, az előző kampányban Kamala Harris mellett videóüzenetben kiálló (és Barack Obamával közös podcastot készítő) Springsteen – New Jersey állam és az Egyesült Államok egyik legfontosabb hőse, nem mellesleg pedig a világ egyik legnagyobb rocksztárja – május közepén egy manchesteri koncerten korruptnak, inkompetensnek és hazaárulónak nevezte Donald Trumpot.
Ezeket láttad már?
Donald Trump, akit a személye ellen megfogalmazott kritikák sokkal jobban zavarnak, mint az országa gazdasági válsága, azonnal az összes közösségi médiaoldalán reagált erre, és túlértékelt, kiszáradt öreg rockernek nevezte Springsteent, akit ő maga sohasem kedvelt, és aki lelkes támogatója volt (szerinte) minden idők legrosszabb elnökének, Joe Bidennek. Ezután számos zenésztársa kiállt Springsteen mellett – akit túlértékeltnek nevezni meglehetősen nagy aránytévesztésről tanúskodik –, mások mellett Eddie Veder és Neil Young is támogatásáról biztosították.
A támogatásra azonban aligha van szüksége, ugyanis Donald Trump kirohanása után, május 21-én gyorsan megjelentett egy minden streaming platformon elérhető kislemezt, ami a szóban forgó manchesteri koncert felvételeit tartalmazza, a Trump-kritikával együtt. Vagyis nemcsak felvette a kesztyűt, hanem emelte e tétet: erre válaszként a 80 éves kisgyerek gúnynévvel is bíró Trump elnök egy olyan videót posztolt, amiben elüt egy golflabdát, és a színpadon álló Bruce Springsteent találja el vele.
A populista politika dühöngője
Az egész történet, ahogyan mostanában a populista politikai adok-kapokban minden, egyszerre nevetséges és rémisztő. Donald Trumpnak nem ez az első sértődése, hogyha hírességekről van szó: az egyik legismertebb szívfájdalma, hogy Taylor Swift nem őt, hanem szintén Harrist támogatta a tavalyi kampányban – és előtte is a demokrata jelölteket a republikánusok ellenében – ezért nemcsak elhordta már mindennek, hanem egyszer egy mesterséges intelligencia segítségével készült (eredetileg Joe Biden támogatására felszólító) videót is közzétett, amiben Swift őt támogató szavakat mond.
Az énekesnő persze azonnal tiltakozott és perelt, a hátborzongató eset azonban megmutatja, hogy mennyire fontos lehet a politikában egy valódi híresség támogatása. Donald Trump esete azért kirívó, mert amúgy is inkább celeb szeretett volna lenni, mintsem politikus, ezért különösen erősek az ilyesféle kritikákra adott reakciói. Miközben egy sztár megteheti, hogy más ismert emberekkel bulvárcsatát vívjon – gondoljunk csak a Drake és Kendrick Lamar, Nicki Minaj és Cardi B., Taylor Swift és Katy Perry vagy Kanye West közötti híres ellentétekre – a világ legfontosabb politikai pozícióját betöltő embertől talán többet lehetne várni, mint mesterséges intelligenciával manipulált, gyerekes videókat és hisztérikus kifakadásokat.
Beyoncé és a countrybotrány: A Cowboy Carter miért kavart ekkora vihart?
Persze az is igaz, hogy egy Taylor Swifthez vagy Bruce Springsteenhez hasonló szupersztár támogatása vagy kritikája szavazatokban is bőven mérhető. Egy 2020-as felmérés szerint amikor Taylor Swift szavazásra buzdított egy Instagram-posztban, jelentősen, százezres nagyságrendben nőtt meg a szavazásra regisztrálók száma (ami az Egyesült Államokban kötelező az urnához járulás előtt). Egy jól időzített támogatói kiállás körzeteket, demográfiai csoportokat jelenthet, ezért a széttöredezett médiakörnyezetben és a könnyű hírnév korszakában nem csoda, hogy a politikusok mindent megtesznek, hogy jól csengő nevekkel állítsanak maguk mellé esetleg bizonytalan szavazókat.
Különösen igaz ez a fiatal szavazóbázisra, amihez inkább liberális vagy éppen semleges, apolitikus ideológiát szokás társítani, és ennek megfelelően kevésbé érdekli őket, hogy egy hírességnek milyen a bevallott vagy vélt politikai elköteleződése.
Sztárok és politika
Ha a saját házunk táján körülnézünk, hasonló trendeket találunk. Az Europion online piackutató cég néhány héttel ezelőtt egy reprezentatív felmérést készített arról, hogy a magyar lakosság mennyire van tisztában egy adott híresség politikai nézeteivel, és hogy ez – mármint az ideológiai elköteleződés – mennyire befolyásolja az adott hírességről alkotott véleményüket. A felmérés szerint a 16 év feletti lakosság többségét nem érdekli a celebek politikai állásfoglalása, legalábbis saját elmondásuk szerint: a teljes népességnek csak 12%-a állítja, hogy többnyire, vagy rendszeresen követi a celebek ilyen típusú megnyilvánulásait.
Érdekesség, hogy elsősorban a fiataloknál (16-29 évesek) jellemzőbb az ilyen irányú figyelem, az ő esetükben 16% követi bevallottan a celebek politizálását. 10-ből 4 magyar esetén legalább egyszer (24%-ánál pedig többször is) előfordult, hogy egy adott celeb politikai véleménynyilvánítása miatt hagyott fel a celeb követésével. A fenti eredményeknek, és a korábbi megjegyzésemnek megfelelően inkább az idősek érzékenyebbek a celebek politikai megnyilvánulásaira: a 60 év felettiek körében 48% követett már ki celebet ilyen okból.
A fővárosiak körében még ennél is magasabb, 53%-os ez az arány. A kormányközeli celebek közül Tóth Gabiról a leginkább összecsengőek a lakossági vélemények: a teljes népesség 71%-a tartja őt kormányközelinek és csak 13% ellenzékinek. A másik oldalon Nagy Ervin szerepe a legegyértelműbb a lakosság szemében: 57% tartja ellenzékinek, és csak 11% kormányközelinek. Egyik név sem különösebben meglepő: Nagy Ervin mostanában leginkább a Tisza párt rendezvényein bukkan fel, míg Tóth Gabi az elmúlt években több cikkben, összeállításban és közösségi média bejegyzésben húzta alá a politikai és ideológiai meggyőződéseit.
Számos médiaelmélet, illetve politológiai modell szól arról, miért érdekel minket egy általunk kedvelt híresség közéleti véleménye. Ez nemcsak a politikára, hanem általában a társadalmi kérdésekre igaz lehet, nem véletlen, hogy a celebek sokszor szólalnak meg családpolitikai, például az abortuszhoz vagy a házassághoz való jog kérdéseiben is. Az elméletekkel senkit nem szeretnék untatni, de a lényegük általában az, hogy a saját identitásunk, a világról való gondolkodásunk keretrendszerét erősíti – vagy bizonytalanítja el – egy olyan ember megerősítő – vagy ellenkező – véleménye, aki számunkra egyéb okok miatt fontos.
Miért nézzük még mindig a tévét? A képernyő kulturális hatása és túlélése a 21. században
Szeretjük a zenéjét, a kinézetét, a filmeket, amikben szerepel, a műsorokat, amiket vezet, tetszik a háza, az autója, a frizurája, amit egy újságban vagy a közösségi médiában láttunk. Óhatatlan tehát, hogy érdekel a véleménye a politikai és társadalmi ügyekben, és örülünk, hogyha hasonlóan látja a világot. Ezt sok előadó nemcsak marketingcélra használja, hanem arra is hogy számukra fontos, értékes, érdekes ügyekre hívják fel a figyelmet, személyes megszólalásokon, dalszövegeken vagy előadásokon keresztül.
A politikai daloknak, ellenálló előadóknak egyébként nagy hagyománya van, gondoljunk csak a vietnámi háború ellen tiltakozó mozgalmakhoz kapcsolódó aktivista rockzenére, vagy a magyar szocialista zenei életnek a sorok között olvasandó, a puha diktatúrát puhán kritizáló produkcióira. Ki ne hallotta volna már évnyitón, évzárón, tüntetésen, gyűlésen, vagy házibuliban a Ha én zászló volnék vagy a Miért hagytuk, hogy így legyen? dallamait, az István, a király vonatkozó slágereit (hallgassátok Koppány vezért!), újabban pedig Beton.Hofi, Krúbi, vagy Azahriah társadalomkritikus szerzeményeit.
Amikor ezt a cikket írom, egészen friss hír, hogy a Carson Coma a Budapest Parkban 50 Éves Jubileumi Életműkoncert címmel rendezett koncertjén a korábban politikai szempontból is elemzett Feldobom a követ című dal előadása közben bemutatta, hogy milyen lesz/lenne egy független média nélküli világ. A Telexnek elküldött, más oldalakon is látható videón látszik, ahogy zenekar mögött a „ki fogod sípolni, hogy Orbán Viktor” sor után elsötétült a színpad, és a kivetítőn egy böngésző jelent meg, ahol a Telex, a 444, a Partizán, a HVG és a 24.hu sem elérhető, csak hibaüzenet jön fel.
Öreg, kövér, terhes boszorkányok, ugye nem gondoljátok, hogy kereshettek annyit, mint a férfiak?
Ez egy látványos showelemként is felfogható, de egyértelmű reakció nemcsak a közelmúlt hazai történéseire, hanem arra is, hogy keveredik össze a látvány és a pillanat uralása a különböző minőségű, korábban élesen elválasztható produkciókban. A celebek egyre politikusabbá válnak, a politika pedig celebesedik – akkor is, ha utáljuk ezt a kifejezést és mindazt, ami mögötte van. Ahogyan a tudomány vagy a közélet egyéb színterein háttérbe szorulnak a tények és szakértelem, a politikai verseny is arénakoncertek és valóságshowk díszletei között zajlik, célja a pillanat uralása, szereplői pedig szektavezérként fellépő pártemberek. Éppen csak a lényeg tűnik el.
