Csenddel büntet a párod? Ezért fáj jobban, mint egy bántó szó a párválasztási tanácsadó szerint

A hallgatás elsőre békésebb megoldásnak tűnhet, mint egy heves veszekedés, valójában azonban gyakran épp az ellenkezője történik. A kimondatlan feszültség, valamint az elutasítás érzése olyan belső folyamatokat indíthat el a másik félben, amelyek hosszú távon alááshatják a biztonságérzetet és az önértékelést. A szakértő úgy véli, hogy a csenddel büntetés pszichés hatása gyerekkori mintákból táplálkozik, és sokkal erősebb tud lenni egy bántó szónál.

Miért nyomasztóbb a csend, mint a kiabálás?

Száraz Gábor párválasztási tanácsadó úgy véli, hogy a csenddel büntetés egyik legfőbb ereje éppen abban rejlik, hogy nem ad lezárást. „Ha az ember elkövet valamit, amiért cserébe büntetésként leszidást vár, akkor ez a leszidás felmenti az embert.” A konfliktus ilyenkor – még ha fájdalmas is – kap egy keretet: elhangzik a vád, megjelenik a düh, a feloldás, majd a továbblépés.

A csend azonban másképpen működik. „Amikor csend jön, a teher rajta marad az emberen, és ez egy sokkal nyomasztóbb dolog, mintha mondjuk üvöltenének vele” - mondja Gábor, aki szerint a kimondatlanság miatt nincs kapaszkodó, nincs magyarázat, így az érintett fél egyedül marad az érzéseivel és a bűntudattal.

A legrosszabb forgatókönyveket gyártjuk le

A csenddel büntetés másik súlyos következménye, hogy elindít bennünk egy belső spirált. „Ilyenkor megindul az agyalás, hogy miért nem szól a másik, vajon mi járhat a fejében, és elkezdünk mindenféle furcsa forgatókönyveket legyártani a fejünkben” - teszi hozzá a szakértő. Mivel ezek a forgatókönyvek saját félelmekből és emlékekből épülnek fel, gyakran sokkal sötétebbek, mint a realitás. „Általában sokkal rosszabbak, mint a valóság.”

Ez az oka, miért olyan nehéz kilépni egy rossz párkapcsolatból, még akkor is, ha boldogtalan vagy

Észrevétlenül visszük tovább, amit gyerekkorból hozunk

A csenddel büntetés ritkán születik meg a jelenben, sokkal inkább egy tanult viselkedésról van szó. „Ha velem ezt csinálta anya, könnyen lehet, hogy én is ezt fogom csinálni a kapcsolatomban” - magyarázza Gábor, hozzátéve, hogy ennek az ellenkezője is igaz lehet: „Velem ezt tette anya, ezért én olyan társat választok, aki ugyanezt fogja tenni velem.” A szakértő szerint ezek tudatalatti minták, amelyek meghatározzák, hogyan reagálunk konfliktushelyzetekben. Nem azért csináljuk, mert az jó, hanem azért, mert ismerős.

A tudatalattink a felszínre tör

Sokan tudatosan eldöntik, hogy nem akarnak úgy viselkedni, mint a szüleik – mégis ez történik. „Hányszor megfogadjuk azt, hogy nem leszünk olyanok, mint apa és anya, mégis pontosan ugyanazt csináljuk.” Száraz Gábor ezt a „győztes személyiség” fogalmával magyarázza: minden családi rendszerben van valaki, „akinek mindig igaza van”. Amikor elfogy az energia és a józan ész, ezek az automatikus minták aktiválódnak. „Ez nem egy tudatos döntés, hanem ilyenkor már a tudatalattink irányít.”

Fontos üzenet, hogy a csenddel büntetés mögött gyakran nem rosszindulat, hanem egy irányíthatatlan állapot áll. „Ez nem egy irányítható viselkedés, hanem az a kategória, amikor az ember megfogadja, hogy nem fogja csinálni, mégis megteszi.”

A segítség nem feltétlenül az, amit mi annak gondolunk

A megoldás soha nem a vita hevében születik. „Nem akkor érdemes ezzel foglalkozni, amikor a másik ebben az állapotban van, hiszen ilyenkor bármiféle beszélgetés eleve kudarcra van ítélve” - hangsúlyozza a tanácsadó. Ehelyett józan, nyugodt helyzetben érdemes feltérképezni a triggereket, a reakciókat és azt is, hogy kinek mire van szüksége a megnyugváshoz.

Vannak, akiket ilyenkor a tér és a csend nyugtat meg, míg másoknak a verbalizálás segít továbblépni. Ha ezt nem tudjuk érzékelni, a jó szándék ellenére is könnyen tovább mélyíthetjük a szakadékot. A valódi megoldás abban rejlik, hogy felismerjük a másik érzelmi működését, és ehhez igazítjuk a reakcióinkat: „Úgy próbálunk meg segíteni, hogy az a másik számára is valódi segítség legyen” - zárja gondolatait Száraz Gábor.