Karácsonykor megemelkedik az öngyilkosságok száma: vészjósló jelek, melyekre figyelni kell!

A december ideális esetben a várakozás izgalmáról szól, azonban mindannyian tudjuk, hogy ez az elképzelés sokszor nem fedi a valóságot. Sokan épp az ünnepek hatására kerülnek krízisbe – ami az elmúlt két év COVID-helyzetében még égetőbbé vált - , így ilyenkor megemelkedik az öngyilkosságok száma is.

Dr. Árkovits Amaryl, pszichiáter-pszichoterapeutát, az S.O.S. ÉLET Telefonszolgálat vezetőjét kérdeztük arról, hogy támogathatjuk bajba jutott ismerőseinket, és mire számíthat az, aki felhívja a telefonszolgálatot.

Gyakran hallani, hogy Magyarországon kiugróan magas az öngyilkosságok száma.

Magyarország sokáig vezette az öngyilkossági statisztikákat. Most sem jobb a helyzet, de a szovjet utódállamok vagy Japán “beelőztek”. Vagyis csak relativizálódott a helyzetünk, összességében elég rosszul állunk. Téves hiedelem, hogy az öngyilkosságok csupán a depresszióval állnak összefüggésben. Természeten egy depressziós ember esékenyebb, sérülékenyebb az őt érintő változások tekintetében, ám a krízis nem válogat. Vagyis mindannyian kerülhetünk - depressziótól vagy egyéb más pszichiátriai alapbetegségtől függetlenül - olyan élethelyzetbe, amikor úgy érezzük, válságba jutottunk. A mi kultúránkban a válság a vég, a pusztulás szinonimája. Ám a válság magában rejti a változás lehetőségét is, hogy bármily nehéz a helyzetünk, abból képesek vagyunk nemcsak kilábalni, ám épülni, fejlődni is.

Miként a krízis, úgy a depresszió sem “válogat”. Bárki lehet depressziós. Nem a közbeszéd szerint “depinek” nevezett állapotra gondolok, amikor valaki pár napra szomorúbbnak érzi magát, mint máskor, hanem valódi, segítséget igénylő, elhúzódó tünetegyüttesre, ami mind az abban szenvedőt, mind pedig a környezetét megviseli. A jelenlegi felmérések szerint a lakosság 7 %-át érinti, ami 700.000 ember Magyarországon. Ez nagyon sok.

Ki az a 700.000 ember? Kiket érint leginkább a depresszió?

Nincs kiemelt életkor, amikor depressziósabb valaki a másiknál. Leginkább azt mondanám, hogy vannak olyan fejlődési életszakaszok (ilyen a tinédzserkor vagy a fiatal felnőttkor, netán a sokak által ismert életközép vagy az időskor), amikor a bejósolható fejlődési krízisek átmenetileg sérülékenyebbé teszik az embert. Fogékonyabbá, érzékenyebbé és bizonyos szempontból kiszolgáltatottabbá az esetleges krízist provokáló helyzetekkel szemben - gondolok itt válásra, veszteségekre, csalódásokra, munkahelyelvesztésre… sorolhatnám.

A 47. éve működő telefonszolgálatunkhoz - ami a krízisoldásra és az öngyilkosságmegelőzésre fekteti a hangsúlyt - mindenféle korú és státuszú emberek telefonálnak. Nyitottak vagyunk bárki felé, aki bajban van, mert mint mondtam: a krízis nem válogat.

A karácsony kifejezetten nehéz időszak sokak számára. Az elmúlt két évben a COVID hatására még több ember küzd a gyász, az elszigeteltség, a magány érzésével. Hogy lehet felkészülni egy ilyen időszakra?

Nos, azt, hogy hogyan lehet felkészülni - nem tudom. A karácsony, a szeretet ünnepe hangsúlyosan hívja elő mind az indulatokat (a legtöbb agresszív cselekmény ilyenkor történik), mind pedig a veszteség, a magány okozta szomorúságot.

A COVID sokat rontott a helyzeten. Lassan két éve korlátok közt élünk, viseljük a maszkot, megpróbálunk minél kevesebb emberrel találkozni. Ez utóbbi azonban a társas kapcsolataink rovására megy, illetve felerősíti azokat a konfliktusokat és nehéz érzéseket, amik oldhatóak lennének egy covidmentes időszakban pusztán azzal, hogy lenne lehetőség át- és kibeszélni, lenne lehetőség új emberekkel találkozni, egy kicsit “öblögetni” a minket feszítő érzéseket. Csupa feltételes mód, csupa illúzió. Érzékenyebbekké és sérülékenyebbé váltunk, be kell látnunk.

Mik azok a vészjósló jelek, amikre érdemes odafigyelnünk, ha szuicid hajlamokkal küzdő ember él a környezetünkben?

A krízisnek és a szuicidiumnak, mint a krízis egyik fatális, visszafordíthatatlan kimenetelének vannak előjelei. A “cry for help” az utolsó aktus, amikor még beavatkozhatunk. De mindenképp úgy kell elképzelnünk ezt a lélektani állapotot, mint egy folyamatot, akkor is, ha látszólag egyik pillanatról a másikra alakul ki. Látszólag…

A krízisben lévő segítséget kér. Néha nem azon a “nyelven”, amit mi értünk, de mindenképpen van egy gesztusa, amivel végül is eleget tesz annak a kijelentésnek, hogy aki öngyilkosságon töri a fejét az “nem meghalni akar, hanem nem tud úgy élni, ahogy eddig”. Induljunk ki ebből. Abból a feltételezésből, hogy ez a kétségbeesett szándék valójában az életről szól.

Hogy támogathatjuk őket?

Nincs nagy csoda. Elég, pont elég, ha elérhetőek vagyunk, ha beszélgetünk, ha kapcsolatkészen nyitottak vagyunk, időt, figyelmet nem sajnálva arra, aki bajban van. Tudva azt, hogy bármelyikünk kerülhet ilyen nehéz helyzetbe. Ma ő, holnap te vagy én. Ehhez szükség van némi alázatra.

Mire számíthat az, aki tárcsázza a vonalat?

A pécsi S.O.S. ÉLET Telefonszolgálat, harmadikként az országban, 1975. január 1. óta működik az év minden napján (nincs kivétel ez alól a karácsony vagy az újév sem). A szolgálat önkéntesei a krízisre, az öngyilkosságra speciálisan kiképzett szakemberek, akik a sötét, nehéz órákban (este héttől reggel hétig) ott ülnek a telefonnál (vagy a számítógépnél a chatre várva, hogy haladjunk a korral) és várják a bajba jutottak hívásait. Aki bennünket hív, az nemcsak szakmailag, de emberileg is olyan gesztust kap, amivel van esély a továbbélésre.

Az Alapítvány kampányt indított a téli időszakra. Miből áll ez a program, és mire fordítják a befolyó összeget?

A Telefonszolgálat önmagát tartja fent. Ahhoz, hogy a hívóknak ingyenes legyen a beszélgetés, szükségünk van egy biztos pénzügyi alapra, hiszen a hívások pénzbe kerülnek, csak éppen mi fizetjük. Nem tehetjük függővé az életben maradást attól, hogy van-e pénz valakinek a kártyáján. Ez nagyon szomorú lenne. Az összes befolyt pénzt a Szolgálat fenntartására fordítjuk - praktikusan a havi akár ötvenezres telefonszámlák kiegyenlítésére. Ha valaki eljönne hozzánk, ami az anonimitás miatt lehetetlen, pontosan látná, hogy egészen elképesztő körülmények közt dolgozunk. De nem ez a lényeg. A lényeg azt, hogy aki krízisbe kerül, életben maradjon, és legyen lehetősége a fejlődésre, a változásra. Még akkor is, ha ő nem tud hinni benne. Mi hiszünk helyette addig, amíg neki ez nem megy.