Roma fiatalok kampányolnak az emberi jogok világnapján

Az emberi jogok világnapján edukatív videókkal és podcasttel kampányolnak a roma fiatalok
Az emberi jogok világnapján edukatív videókkal és podcasttel kampányolnak a roma fiatalok
Fotó: Getty Images, Montázs: Herceg Éva

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2023. december 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Emberi jogok: sokan csak akkor gondolunk rájuk, amikor súlyos jogsértésről hallunk, pedig az emberi jogok mindenkit a születése óta megilletnek. A tudás az emberi és a kisebbségeket megillető jogokról privilégium is.

A Magyarországon élő roma közösségek nagyon kevés információt szereznek a formális oktatás során arról, milyen jogok illetik meg őket, pedig Magyarország legnagyobb etnikai kisebbségeként a roma embereket kiemelten sújtja a diszkrimináció rendkívül cigányellenes társadalmunkban. Ma van az emberi jogok világnapja. A 2019-es Eurobarometer szerint Magyarországon a válaszadók 72 százaléka szerint széleskörű hazánkban a romákkal szembeni diszkrimináció.

Párbeszéd a romák kisebbségi és emberi jogairól

Egy másik kutatás szerint a romák helyzetével kapcsolatban a többség (80%) semleges, vagy az együttérzés hiánya jellemzi; és csak 14 százalékuk tenne aktívan a romákért. Ennek köszönhető, hogy sokan, köztük a Romaveritas közösségi média felületeinek online kommentelői is nevetség tárgyának tartják, ha a roma aktivisták a cigányellenes jogsértéseket tematizálják.

Az, hogy széles körben nincs a romák kisebbségi és emberi jogairól párbeszéd, súlyos következményekkel jár. Számos kutatás igazolta a roma közösségekben az alacsony jogtudatosságot, ami nem írható a közösség számlájára: az alacsony iskolázottság, az emberi jogi oktatás hiánya és a jogorvoslati lehetőségek folyamatos csökkenése, hatékonytalansága is hozzájárulnak, hogy kevesen jelentik, amikor roma származásuk miatt hátrány és jogsértés éri őket.

Fontos beszédtémák

Idén december 10-én emlékszik meg a világ az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 75. évfordulójáról, amely egybeesik az ENSZ Emberi Jogi Főbiztos Hivatala fennállásának 30. évfordulójával. Az alkalomból a Romaversitas, egy roma oktatási civil szervezet ösztöndíjasai informatív videókat készítettek olyan, a roma közösségek számára kiemelkedő jelentőségű témákban, mint a cigányellenesség, a roma polgárjogi mozgalom születése és a népszámlálás.

A roma fiatalok összefogtak, és megváltoztatják a világot

A roma fiatalok összefogtak, és megváltoztatják a világot

A videók készítői fontosnak tartják, hogy ezek a kérdések beszédtémákká váljanak a cigány fiatalok körében, hiszen csak egy öntudatos roma közösség tudja kihangosítani a romák elleni emberi jogsértések rendszerszintű voltát, információt eljuttatva a városi és vidéki szegény közösségekben élő, kiszolgáltatott embereknek és felhívva az évtizedes problémákra a többségi társadalom figyelmét is. Hová tűnt 100.000 roma a legutóbbi népszámlálás adataiban? Miért ilyen erős Magyarországon a cigányellenesség? Hogyan küzdött az emberi jogokért a roma polgárjogi mozgalom és miért nem olvasunk róla a történelemkönyvekben? Ezekre a kérdésekre keresnek válaszokat a Romaversitas diákjai.

Rendhagyó podcast a világnap alkalmából

Az edukatív videókat egy podcast is kíséri, melyet a GLAMOUR-ral együttműködésben készít a roma oktatási szervezet szeptember óta. A Romaként. podcast emberi jogi különkiadásában három roma jogászt, az alapítvány korábbi és jelenlegi ösztöndíjasait, Suha Nikolettet, Varga Valentinát és Menyhért Attilát kérdezi Pocsai Bettina, a szervezet munkatársa emberi jogi kérdésekről és szakmai motivációjukról. Hogyan választja egy roma fiatal a jogi pályát? Miért dolgozik sok roma jogász a közösség tagjait érintő jogsértéseken, és nem örökösödési jogon vagy válópereken? Hogyan jutottunk odáig, hogy a roma gyerekek iskolai szegregációját, az intézményesített rasszizmus egyik legelterjedtebb magyarországi formáját sokan nem hátrányként értelmezik? Ezekre a kérdésekre is kitérnek a meghívott beszélgetők a közérthető egyórás adásban.

Szerző: Fedorkó Boglárka

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)