Milyen nőnek nem tudnak a férfiak ellenállni? Elárulták

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ha a címet olvasva azt reméled, pontos külső és belső jellemzését adjuk majd az álomnőnek, akkor csalódást kell okoznunk: nincs olyan test és olyan személyiség, amely kivétel nélkül minden férfi álmaiban szerepelne. Ez azért nem olyan nagy baj, hiszen így legalább már azt is tudod, nem kell megváltoztatnod magad ahhoz, hogy elnyerd valaki szerelmét. A lényeg inkább az, hogy megtaláld azt a férfit, akinek te vagy az álomnő.

Az egyik legvonzóbb dolog, ha hű maradsz önmagadhoz
Az egyik legvonzóbb dolog, ha hű maradsz önmagadhoz
Fotó: Strelciuc Dumitru/Getty Images

Néha úgy tűnik, minél idősebbek vagyunk, annál bonyolultabbak lesznek a szerelmi kapcsolataink is. Pedig ennek nem feltétlenül kellene így lennie, hiszen az érettebb személyiség érettebb kapcsolatokra képes. Csak éppen az érettséggel az is együtt jár, hogy egyre több csomagot cipelünk, egyre gyanakvóbbak vagyunk, és erősödik bennünk a félelem, hogy kifutunk az időből, míg az igazi csak nem érkezik meg az életünkbe. Vajon van recept arra, hogy fülig belénk szeressen egy férfi? Ez nem valószínű, de azért tanulhatunk abból, amit a pasik mondanak a témáról.

HIRDETÉS

Természetesen a legjobb

Szerintem az egyik leggyakoribb probléma, ha egy nő nem természetes. Meg akar felelni valamilyen képnek, és nem önmagát adja. Ez egyfelől azért nem jó, mert érződik, és szerintem minden férfit taszít az, ha valaki megjátsza magát, másfelől felmerül bennünk a kérdés, hogy miért takargatja a valódi személyiségét?" - mondja a 28 éves Zsolt. Szerinte ennek azért sincs értelme, mert ha egy férfi hosszabban udvarolt az adott nőnek, akkor a valódi énjébe szeretett bele, és így a kapcsolatban sincs szüksége arra, hogy a partnere hirtelen elkezdjen egy másfajta szerepet játszani.

Ez akkor is így van, ha egy férfi korábbi barátnői nem ilyenek voltak, ezért Zsolt úgy látja, ebből sem kell kiindulni. Kifejezetten károsnak tartja, ha egy nő vagányabbnak vagy éppen szelídebbnek mutatja magát, mint amilyen a valóságban csak azért, mert az az elképzelése, hogy a férfiak ezt vagy azt szeretik. „Tény, hogy ezt sokszor a pasik sugallják, amikor nő társaságban olyanokat mondanak, hogy ez vagy az a női viselkedés mennyire elviselhetetlen, vagy hogy mi az, ami aztán tényleg nagyon vonzó tud lenni. A hiszti például egy tipikusan olyan dolog, ami minden férfi listáján szerepel mint elviselhetetlen dolog, aztán - lássuk be -, minden férfival előfordult már, hogy oda és vissza volt egy hisztis nőtől, és nem tudott beleszeretni egy végtelenül türelmes, kedves teremtésbe." - summázza Zsolt.

4 dolog, ami beindítja a férfiakat, pedig semmi köze a szexhez

4 dolog, ami beindítja a férfiakat, pedig semmi köze a szexhez

Nem kellene túlbonyolítani

Ugyanakkor az is igaz, hogy vannak férfiak, akik bizonyos tulajdonságokra nagyon érzékenyek, akár azok meglétéről, akár hiányáról van szó, de ők nagy eséllyel eleve ez alapján vonzódnak vagy éppen nem vonzódnak, így a szerepjátszás itt sem igazán működik. „Jártam már kedves és szép, de nem túl okos lánnyal, de sosem szerettem belé igazán. Nekem a legfontosabb, hogy egy nő okos és ambiciózus legyen, a menyasszonyom is pont ilyen. De hogy valaki hogy tudná magát okosnak kiadni, ha egyszer nem az, azt nem értem. Szerintem ha egy lány nem egy lángész, de van rengeteg más pozitív tulajdonsága, akkor úgyis megtalálja a férfit, aki éppen érte rajong, nem érdemes olyan miatt igyekeznie, aki eleve nem az ő típusára bukik." - szögezi le a 31 éves János.

Szerinte a férfiak meghódítása egyszerűbb, mint azt a nők sokszor gondolják: csupán oda kell figyelni arra, hogy milyen jeleket küld az, aki tetszik nekünk. „Gyakran megfigyelem barátaim körében, hogy a nők mind arra vágynak, hogy tiszteljék és szeressék őket, de közben futnak olyan férfiak után, akik nem kifejezetten akarnak velük lenni. Szerintem egy nő nem veszíti el vonzerejét csupán azáltal, hogy nem mindenki hever egyből a lábai előtt, és tényleg van olyan férfi, aki érzi, hogy ő kevés az adott nőnek, és ezért menekül előle. Szerintem ezt minden nőnek fontos lenne tudnia."

Ezzel a 27 éves Zsuzsa is egyetért, aki legszívesebben minden nőtársának azt ajánlaná, hogy beszélgessenek egymással, és osszák meg a tapasztalataikat, mert így könnyebben tudnak megoldást találni a problémákra. „Gyakran mondják azt nő ismerőseim, hogy milyen szerencsés vagyok, mert engem sosem rúgnak ki a férfiak, sosem kerülök olyan kapcsolatba, ahol a másik húzd meg-ereszd meg játékokat játszik velem. Pedig ez csupán annyiban igaz, hogy én nem hagyom, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Szakítottak már velem, de az is teljesen korrekt módon történt, elmúlt a szerelem, és ezt fel tudtam dolgozni. Olyan férfiakkal is találkoztam, akiken pár hét után láttam, hogy sehova sem vezet a viszony. Ilyenkor viszont sírás, könyörgés, manipuláció helyett képes voltam arra, hogy szakítsak vagy hátraléptem, és megvártam, míg ő közelít. Többször megtörtént, hogy ilyenkor sosem láttam többé a pasast, de a méltóságom megmaradt." - világítja meg Zsuzsa, miért tűnnek egyes nők szerencsésebbnek.

Egy kis pszichológia

Több pszichológus is azon a véleményen van, hogy felnőttkori kapcsolataink jellege édesanyánkkal való, csecsemőkori kötődési mintázatainkra hasonlít. Ez azt jelenti, hogy akár tudat alatt is, de a szerelmi életünkben is olyan kapcsolatot keresünk, amelyet annak idején anyánkkal éltünk meg. Ez pedig sajnos oda vezethet, hogy ha nem kaptunk elég szeretetet, elhanyagoltak vagy bántottak minket, akkor ugyanilyen viszony kialakítására törekszünk partnerünkkel is, anélkül, hogy ez tudatosulna bennünk. Vagyis, szenvedünk, vágyunk a jobb kapcsolatra, miközben éppen mi magunk vagyunk, akik szabotáljuk azt. Ezeket a mélyen gyökerező konfliktusokat megfelelő önismerettel, terápiás segítséggel föloldhatjuk, és ez is közelebb visz majd ahhoz, hogy megfeleljünk önmagunknak, ami aztán az alapja lesz annak, hogy jól működő párkapcsolatban élhessünk. Egy ilyen kapcsolatban megélhetjük a teljes elfogadás mámorító érzését, ahol a másik a szeretetét nem feltételekhez köti. Sokan tévesen értelmezik a feltétel nélküli szeretet fogalmát. Ez nem azt jelenti, hogy a másik büntetlenül tehet velem azt, amit akar, nekem pedig tűrnöm kell, vagy fordítva. Ugyanakkor a szeretet nem lehet sem büntetés, sem jutalmazás alapja. Mondhatom azt a másiknak, hogy ha így viselkedik, nem kísérem el moziba, vagy hogy addig nem beszélek vele, amíg kiabál, de nem fenyegethetem azzal, hogy csak akkor szeretem, ha ilyen vagy olyan módon cselekszik.

4 tulajdonság, ami egy nőt tökéletessé tesz a férfiak szemében

4 tulajdonság, ami egy nőt tökéletessé tesz a férfiak szemében

Sok mindent elviselek, ha szeretek valakit, nem szoktam mérgelődni, ha a párom órákig készülődik, vagy ha hisztis napja van, de az érzelmi zsarolásba nem megyek bele. Van már annyi önismeretem és tapasztalatom, hogy tudjam, az ilyesmire épülő kapcsolatok idővel nagyon rossz véget érnek. A bosszúból történő szexmegvonás, a napokig tartó duzzogás valamiért, amit úgy követtem el, hogy észre sem vettem, nem az én világom már. Természetesen nem gondolom, hogy hibátlan vagyok, de úgy nem tudok változni sem, ha a másik nem képes elmondani, mi zavarja bennem, vagy mit kellene párként másképp tennem." - hívja fel a figyelmet egy fontos dologra Laci.

A modern nőre rengeteg feladat hárul, a külsőt illető elvárásoknak való megfelelés mellett a karrierépítés, a családalapítás sokszor egymás ellenében ható vágya is nehézségeket jelenthet. A minden területen való görcsös megfelelni akarás fizikailag és pszichésen is megterhelő. Ezekkel szemben a szerelem csodálatos egyedisége éppen abban rejlik, hogy mentes mindenfajta megfelelési kényszertől és erőlködéstől. Ahhoz azonban, hogy megtaláljuk a párunkat, és egészséges, szeretetteli kapcsolatot alakíthassunk ki, kellő önismeretet kell szereznünk, és meg kell tanulnunk tisztelni önmagunkat és a másikat is. Annak a nőnek, akinek ez sikerül, tényleg nem lehet ellenállni.

Maradj hű önmagadhoz:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: Az Ikrekre izgalom vár, a Skorpió ne döntsön elhamarkodottan - október 26.

Napi horoszkóp: Az Ikrekre izgalom vár, a Skorpió ne döntsön elhamarkodottan - október 26.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Érdekel mi a ragyogóan fényes haj titka? Bóna Bianka elárulja (x)

Érdekel mi a ragyogóan fényes haj titka? Bóna Bianka elárulja (x)

Cipők, amikre nem lehet nemet mondani: mutatjuk a Kazar új kollekcióját (x)

Cipők, amikre nem lehet nemet mondani: mutatjuk a Kazar új kollekcióját (x)

Mutatunk 3 beauty tippet, ami erőt ad a nehéz napokon (x)

Mutatunk 3 beauty tippet, ami erőt ad a nehéz napokon (x)

Nincs időd a reggeli arcápolási rutinra? Van rá egy megoldásunk, amit imádni fogsz (x)

Nincs időd a reggeli arcápolási rutinra? Van rá egy megoldásunk, amit imádni fogsz (x)