Igaz történet: Így menekült meg a házasságom
Minden emberi viszonyról az idő hozza meg az ítéletet, így a párkapcsolatokról is. Egy házasságban számos kihívással szembesülnek a felek, kérdés, hogy egy hullámvölgyből ki tudnak-e emelkedni, vagy hagyják, hogy eleméssze őket a viharos víz. Interjúalanyaink szerencsére sikerrel jártak, és újra tudták kezdeni – talán van mit tanulni tőlük.
Ezeket láttad már?
Enikő most harminchét éves, háromgyerekes anyuka. Férje, Gábor egykorú vele, három kislányuk van: Sári, Nóri és a kis Leila. A gyerekek között három év van, a legkisebb most négyéves. Akkor kezdődtek a bajok, amikor Leila egy éves volt. A harminckilenc éves Andinak és férjének két iskolás gyereke van, és a legnagyobb boldogságban élnek, ám egy tizenöt évvel korábbi incidens majdnem tönkretette a kapcsolatukat.
Két elhanyagolt ember
"Akkor már hetedik éve voltam otthon a gyerekekkel – meséli Enikő – és sajnos jellemző rám, hogy nem veszem észre a határaimat. Nem vagyok jóban a szüleimmel, Gábor szülei pedig már nem élnek, nem volt segítségem, mégis minden nap kétszer volt meleg étel az asztalon. Egyre ingerlékenyebb lettem, sokat sírtam, feszülten viselkedtem a férjemmel. Nagyon rossz lett köztünk a hangulat, sokszor csak odavakkantottunk valamit egymásnak, már nem voltak igazi beszélgetéseink, igaz, a gyerekek miatt nem is nagyon volt lehetőség intimitásra. Mondjuk ma ezt már máshogy látom."
A házaspár között az is fokozta a feszültséget, hogy Enikő Gábor szerint elhagyta magát. Mivel csak az oviba-suliba szállította a gyerekeket és folyton házimunkát végzett, nem foglalkoztatta annyira a külseje. Kertvárosban lakunk, mindenki ismer mindenkit, ez egy laza környék, most szerinted kit érdekel, hogy milyen a manikűröm, meg be van-e lőve a hajam, ha kiszaladok a boltba? De amúgy tudom, hogy igazából nem ez zavarta. Neki túl korán jöttek a gyerekek, és velem is csak a baj volt – az ő szemszögéből. Én ma már úgy látom, hogy két elhanyagolt ember élt egymás mellett. Pedig amúgy nagyon szerettem akkor is.
Gábor a harmadik kislány születése után a tipikus gyanús félrelépegető jeleket produkálta: későn járt haza a munkára hivatkozva, mindenhová magával vitte a telefonját. Nem vagyok rá büszke – meséli Enikő -, de tudni akartam, hogy mi történik vele.
"Egy este korán kidőlt, és mellette csak pittyegett a telefonja, láttam, hogy valaki folyamatosan üzenget neki. Megnéztem. Az egyik volt osztálytársnője volt, felfordult a gyomrom a bájolgó szófordulataitól. Másnap reggel már nem tudtam felkelni."
Enikő kimerültséggel került kórházba, kiderült, hogy vészesen vashiányos, és elhasználta az erőtartalékait. Abba kellett hagynia a szoptatást, a gyerekek pedig heteken keresztül várták, mikor tér haza az anyukájuk.
"Mielőtt bevitt a mentő, annyit mondtam Gábornak, hogy láttam az üzeneteket. Annyira lefagyott, hogy semmit nem tudott mondani. Tudom, hogy bűntudata lehetett, és nehéz időszak volt ez a számára, de nem érdekelt."
Annyira kimerültem testileg-lelkileg az eltelt évek alatt, hogy a kórházban esett le, nem is voltam már motivált arra, hogy magammal foglalkozzam. Ott bent végre elolvastam egy könyvet. Aztán egy nap a férjem a gyerekek nélkül jött be, hogy beszélgessünk.
Gábor bevallotta, hogy egy ideig viszonya volt az ominózus kolléganővel, de már lezárta az ügyet. Bocsánatot kért, de inkább az volt nekem az érdekes, hogy sokkal nagyobb bűntudata volt amiatt, hogy nem látta, mekkora teher van rajtam. Azt mondta, akkor esett le neki, milyen nagy hős vagyok, amikor egy reggel a kicsi hányt, a másik kettő hisztizett, ő meg ki kellett volna, hogy vasalja az ingét – és az egész reggel egy káoszba fulladt. Az az ing mentette meg a házasságunkat. Azt mondta, bámulta rajta a gyűrődéseket és leesett neki, hogy én tartottam össze a családot, és ha nem vagyok itthon, semminek nincs értelme.
Gábornak és Enikőnek párterápiára is szüksége volt: egy évig jártak szakemberhez, azalatt sok régi sérelem került a felszínre és oldódott fel a beszélgetésekben.
"Azért még hosszú út áll előttünk. De legalább már mindketten biztosak vagyunk abban, hogy együtt akarunk maradni."
Tökéletlen tündérmese
A harminckilenc éves Andi története az intuíció erejéről is szól. Igazi tündérmesének indult a kapcsolata férjével, Matyival (ő két évvel idősebb nála), ugyanis gimnazista korukban jöttek össze. Tizenhat évesek voltak. Pár évet jártak, aztán következett egy rövid szünet, de megint csak arra jöttek rá, hogy egymás mellett van a helyük. "Huszonegy éves voltam, amikor újra járni kezdtünk. Azonnal össze is költöztünk. Ekkor kezdtem az első komoly munkahelyemen és valahogy mindketten kiszabadultunk az életbe. Nagyon tetszett nekem, hogy új haveri társaságom lett, jöttek a kollégák, csapták a szelet, bókoltak nekem. Ez teljesen új dolog volt számomra. Utólag furcsa ebbe belegondolni, de közben úgy éltünk egymás mellett, mintha nem lennénk együtt – és mégis, ennek ellenére az összetartozásunk megkérdőjelezhetetlen volt. Elég fura voltam: élveztem, hogy lehet hülyíteni a fiúkat, dohányoztam, buliztam. Aztán vége lett ennek az időszaknak, ismét egymásra találtunk."
Andiék pár évvel később összeházasodtak, két gyerekük született, már mindketten iskolások. Néhány hete volt a tizenkettedik házassági évfordulójuk, ez azonban drámai fordulatot tartogatott. "Annak idején, amikor együtt kezdtünk élni, volt egy gyakornok lány Matyi munkahelyén, akire valami megmagyarázhatatlan okból mindig felfigyeltem, és később is többször beugrott. Egyébként minden csaj utálta, mert mindenkivel flörtölgetett a cégnél. Az idei házassági évfordulónkon is eszembe jutott és viccesen rákérdeztem, biztos nem volt-e semmi köztük." A válasz sokkoló volt: Matyi aznap este bevallotta, hogy nem bírja tovább, muszáj elmondania: ez az egy bűne volt életében, de úgy érzi, olyan a súlya, mintha a testét lekapták volna a szívéről – valóban, mondta, egy céges bulin elcsattant egy csók tizenhat évvel ezelőtt közte és a lány között, és egyszer kézen fogva is sétáltak.
"Egy andalgás és egy csók réges-rég – de ez engem teljesen hazavágott - meséli Andi. - Pedig Matyi elmondta, hogy rettenetesen szégyellte magát, hazavánszorgott a buliból, fogat mosott a csók után. Valahol megértem, hogy félrepillantott: épp elhanyagoltam. Aztán én is kijöttem a bulizós korszakomból. Szerintem egyébként nagy hiba volt a részéről, hogy elmondta, de az is szürreális, hogy egy ilyen régi ügy miatt vezekel, én pedig ezen nem tudtam túllépni. Azon morfondíroztam, mi van, ha még egyszer megteszi, ha már egyszer képes volt rá. Ráadásul az első reakcióm az volt, hogy én ezt nem bírom feldolgozni, elválok."
Andi ezért felkeresett egy pszichológust, aki segített neki helyre tenni a problémát, és elengedni az incidenst.
"Két jelenet pörgött folyamatosan a szemem előtt: az egyik, hogy Matyi épp velem élt együtt, amikor ennek a lánynak a kezét fogta, a másik a csók. "
"A pszichológusom segített meglátni, hogy az ügynek pedig semmilyen hatása nincs a jelenre, csak a rágódás tesz rosszat. Tisztán látom, milyen fantasztikus életünk van, csodás gyerekeink - ráadásul negyven évesen még mindig szerelemmel szeretjük egymást, ami egy kivételes dolog. Azt is tudom, más örülne, ha ilyen problémái lennének. Megbocsátottam. Ugyanakkor azt is megtanultam, hogy az ilyen titkoknak óvó erejük van: ha Matyi nem mondta volna el azt, aminek tényleg nem is volt jelentősége, megóvta volna a házasságunkat egy krízistől."
"Bár a hazugságok előbb-utóbb kiderülnek. Végül is én kérdeztem rá, az én intuícióm vezetett el minket a megtisztulásig."
Szerző: Szajki-Vörös Adél
A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2019. októberi lapszámában jelent meg.
