Ilyen volt II. Erzsébet királynő stílusa a divattörténész szemével
Dr. Szatmári Judit Anna divattörténész, a BTM Kiscelli Múzeum Textilgyűjteményének vezetője, kurátor II. Erzsébet királynő öltözködését elemzi uralkodásának különböző korszakaiban. Nagyon sok minden kiolvasható a ruhákból, amiket viselünk: a korszellem, a gazdasági helyzet, a politikai helyzet és még megannyi más, fontos tényező. Nézegesd a királynő ruhatárát velünk és a szakértővel!
Ezeket láttad már?
Miközben abban a 20. században, amelynek csaknem teljes második felében uralkodó volt II. Erzsébet, viharos (divat)változások zajlottak, hova tette ő a voksát, ha öltözködésről és stílusról volt szó? Ugyanazokkal a szavakkal jellemezhetjük megjelenését, mint egész felfogását: kitartás, hűség, állhatatosság, stabilitás, kiszámíthatóság, önazonosság, elegancia, finomság, méltóság, bátorság. Ezt szerette volna közvetíteni egész életével, amit szolgálatnak tekintett - talán átlátta, hogy a 21. században egy monarchiának ez az egyetlen esélye a fennmaradásra.
A ruhák mesélni tudnak
De hogyan kommunikálta mindezt ruháival? Hiszen nyilvános megjelenései alkalmával kevesen beszélhettek vele, de az öltözködésével közvetített üzeneteket és értékeket milliók látták. Megjelenésével pedig a hosszú évtizedek alatt kialakított bennünk egy képet önmagáról és a királyság intézményéről is. És épp ezért érezzük most ismeretlenül is, hogy elvesztettük az általa megtestesített stabilitást, a biztos pontot, ami eddig bármi is történt, jelen volt mindannyiunk életében. Vajon mennyire volt ez tudatos “manipuláció’”, vagy épp önazonosság, a szerepével való eggyé válás a részéről? Ismerve és immár szomorúan múlt időbe téve életét, inkább az utóbbi valószínű.
Előnyben részesített mindent (és mindenkit), aki brit. Angol tervezőtől, szabóságtól vagy cégtől ruhát választani a királyi család számára üzenet, hiszen ezzel kiállnak országuk ruhaipara mellett és támogatják azt. A királynőnek már a szülei is tudatosan választottak angol tervezőt a család hölgy tagjainak öltöztetésére: ő volt (Sir) Norman Hartnell, később pedig Hardy Amies felelt a királyi gardróbért. A királynő megjelenésének egyik legfontosabb darabja, szinte identitásának része volt a kalap, amit a hatvanas évek óta sehol a világon nem viselnek “kötelezően” az eseményeken, az angol királyi család mégis ragaszkodik hozzá, ha esik, ha fúj. Az uralkodó(nő) fején a kalap pedig egyúttal a koronát is helyettesítette.
Az állandóság mint érték ellentétes a divat logikájával
A királyi család tagjai, így II. Erzsébet is - persze csak informális alkalmakkor, vidéken - szívesen viselik a brit hadseregnek (is) gyártó Burberry, valamint a Barbour márkák trench coat-jait, a gyapjúszövet - gyakran tweed - kosztümöket és minőségi kötöttárukat, amiknek alapja az élénk zöld angol legelőkön élő juhok kiváló minőségű gyapja. És persze a skót kockát - amelyből természetesen létezik egy, kizárólag a mindenkori uralkodó által viselhető minta. Szimbolikus, hogy ezt viselte Balmoralban Liz Truss miniszterelnök kinevezésekor (aki a 15. volt életében), amikor utoljára tett eleget uralkodói kötelezettségeinek két nappal a halála előtt.
A személyes stílus kialakításánál fontos érték az állandóság. Nyilván korral is jár, hogy az ember kiismeri, mi áll jól neki, miben érzi komfortosan magát, és ez általában az öltözék egyszerűsödésével jár. Bármilyen furcsán hangzik, Erzsébet királynő - hiába volt több ezer ruha a tulajdonában - valójában a kapszulagardrób elvein nyugvó öltözködés híve volt: néhány alapvető formát variált számára személyi asszisztense és stylistja, Angela Kelly, majd Stewart Parvin. Nadrágot tényleg csak kivételképpen láthattunk rajta, amikor vidéki birtokai valamelyikén tartózkodott, és sétált vagy lovagolt. Ehelyett mindig a szoknyát, pontosabban a ruhát preferálta - ami egyrészt elegáns, másrészt kissé tradicionális. Ennek hossza mindig lábszárközépig ért - ami nyilván decens, de praktikus is, hiszen akkor se húzódik térd fölé, ha leül benne az ember. A ruháihoz általában színben passzoló hosszabb kiskabát tartozott, így valójában egyenes vonalú komplét viselt legszívesebben.
Ugyanígy ragaszkodott más “bevált” elemekhez, például a leggyakrabban fekete, esetleg más visszafogott színű (fehér, bézs) bőr kézitáskájához, amelyek a Launer cégtől származtak, és a hozzá passzoló kényelmes, nem túl magas sarkú körömcipőhöz. Utóbbiakat kisebb luxusmárkák készítették számára: a Rayne, amelyet már édesanyja és egész családja is kedvelt, valamint az Anello&Davide és a Stuart Weitzmann. Az alkarra akasztható pántos táska-forma már rég nem számít divatosnak, a királynő mégis ragaszkodott hozzá, hiszen kezének szabadon kellett maradnia a kézfogáshoz, üdvözléshez - előbbi miatt a kesztyű már a covid járvány előtt elengedhetetlen kellék volt számára. Ékszerként leggyakrabban rövid, háromsoros igazgyöngy nyakláncban láttuk, bal vállán pedig mindig egy gondosan kiválasztott brosst viselt. Persze néha felvette káprázatos ékszerkollekciójának egy-egy szettjét is, de ezeket minden esetben állami eseményekre vagy estélyekre, fogadásokra tartogatta. Feleslegesen vagy alkalomhoz nem illő módon nem hivalkodott velük. Bár a minta és a szín minden alkalommal változott, a megszokott kiegészítőkkel együtt mégis majdnem uniformisnak tekinthetjük a királynő öltözékét, amiben szerepet játszhatott az évtizedek során kikristályosodott praktikum és kényelem, de az állandóság és kiszámíthatóság tudatos kommunikálása is. Erzsébet soha nem divatozott látványosan, fiatalabb korában is inkább a kortalan eleganciára helyezte a hangsúlyt.
Üzenetek és gesztusok a királynő öltözékén
Az uralkodó család ruháinak és kiegészítőinek színe és mintája megválasztásánál általában figyelembe veszik az alkalmat és azokat a személyeket – legyenek akár vendégek vagy vendéglátók -, akiket meg szeretnének tisztelni megjelenésükkel. Ezt gyakran apró részletekkel, figyelmességekkel teszik: a terület címerének, zászlajának színét választják az öltözékhez, vagy egy-egy kiegészítővel, brossal utalnak a helyszínre, alkalomra, jelképre. A diplomáciában nem ismeretlen ez, II. Erzsébet sem mulasztotta el a kínálkozó lehetőségeket, Magyarország felé például azzal tett gesztust 1993-as budapesti látogatásakor, hogy a magyar kucsmát utánzó kalapot viselt.
Ha rá gondolunk, mégis leginkább bátor színválasztásaira emlékszünk, amiben szintén édesanyját utánozta. Mindkét hölgy még idős korában is a szivárvány (sőt a neon-paletta) minden színében pompázott. Ugyanakkor itt is megnyilvánult a tudatosság: a királynő nem azért öltözött feltűnő színekbe, mert ezeket kedvelte a legjobban, hanem hogy az emberek - főleg a biztonsági őrök - minden körülmények között lássák, hol van. Ráadásul alacsony termete miatt is szükség volt arra, hogy kitűnjön a tömegből. Mégis, tudjuk, hogy a merész színekhez erős egyéniség kell, ő pedig rendelkezett ezzel a karizmával: még a színek felett is ő uralkodott, és nem azok felette.
II. Erzsébet és mindig tökéletes, kiszámítható stílusa az egész világ személyes ismerősévé vált. Öltözködésével azt sugallta, ő mindenek felett és mindenen kívül áll. Hiszen még a nagy despota, a divat sem igazán befolyásolta. Épp úgy, ahogy függetleníteni tudta magát a mindenkori politkai csatározásoktól, ugyanúgy nem hódolt a 20. és 21. században gyorsan változó és sokszínű divatirányzatoknak sem. Egész lénye az állandóságot, a fegyelmezett kötelességteljesítést és a szilárdságot testesítette meg – mindazt, aminek értékére rohanó és mindig újat kereső világunkban csak most döbbentünk rá, amikor elveszítettük.
Dr. Szatmári Judit Anna
