Illés Fanni: Életem két cicussal

Nem is vagyok igazán képes őket befókuszálni, annyira közel vannak.

Fülsiketítő dorombolásukkal jelzik, hogy ideje lenne felébrednem. Természetesen nem kelek fel azonnal, így kénytelenek tovább folytatni a hadjáratot ellenem. Futkosnak és játszanak a fejemen, mert azt ott kell csinálni… Nyalogatják a kezem, a lábam, és még az orromat is. A takaró alatt játszanak bújócskát. A fonott hajamat bontogatják, és nem állnak le egy percre sem.

Mondjuk totálisan megértem a kis majmokat. Valószínűleg azt gondolják, hogy az éhhalál fenyegeti őket, így kénytelenek megmenteni magukat. Az egyetlen megoldás pedig én vagyok.

Miután elérik a céljukat, azonnal helyreáll a világ rendje. A nyugalom percei következnek, ami nem tart sokáig, hiszen jön a kupakfoci, a virágföld újbóli felfedezése, a lovakat megszégyenítő vágtatás, a függöny cibálása… és még sorolhatnám.

A sminkelési procedúrámban is tevékenyen részt vesznek, és ott segítenek, ahol tudnak. Miután otthon hagyom őket egyedül, jó cicává változnak és addig alszanak, amíg haza nem érek.

Aztán kezdődik minden elölről. Várva várt vacsievés, kakiba lépés, fürdés, játék, az esti rutinom végig asszisztálása és a várva várt lefekvés. Olyankor dorombolva a fejemhez bújva alszanak el.

Mindent összevetve úgy imádom őket, ahogy vannak. Ennek a bejegyzésnek az írása közben is itt ülnek és okosan segítenek, ezért abba is hagyom. Megyek játszom velük egyet, de mielőtt befejezem, illik bemutatni a két rosszcsontot.

Masni a hercegnő, aki a szürke cicus.

Mázli - Csíkos - Kivi (igen, van vagy 10 neve), aki a fekete-fehér cicám.

A nevekért kizárólag a testvérem tehető felelőssé. Akit érdekel, miért lett többek között Kivi a cica neve, annak elárulom, azért mert "olyan kis szőrös". Szerintem totál érthető, hiszen egyedi tulajdonsága ez egy macskának.

Illés Fanni