Jobb a csoki, mint a szex?

Ez is érdekelhet

Ha idén utazni tervezel külföldre, fontos változásokkal kell számolnod

glamour plusz ikon Ha idén utazni tervezel külföldre, fontos változásokkal kell számolnod

2013. november 28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ha azt látjuk valahol, hogy szarvasgombás-libamájas, töpörtyűs, tökmagkrémes vagy kecskesajtos, nem valószínű, hogy mindegyikünknek a csokoládé ugrik be elsőre. Pedig bármilyen hihetetlen, az igazi csoki-függők számára ezek a nem mindennapos, már-már bizarrnak hangzó ízek sem biztos, hogy túl merésznek számítanak. A Klassz.hu webáruház legutóbbi, több mint ezer magyar felnőtt által kitöltött online kérdőíves kutatásából kiderül, hogy hogyan, miért, milyen és mennyi csokoládét fogyasztunk tulajdonképpen. Meghökkentő adatok következnek!

Meglepően sokan, a megkérdezettek 40%-a vallotta be, hogy naponta fogyaszt csokoládét. Ugyanennyien állították magukról, hogy hetente egyszer-egyszer esznek kedvenc édességükből és csupán a kitöltők 1%-a mondta azt, hogy ő bizony soha nem eszik csokit. Ha mégis, akkor viszont nem nagyon ismerünk mértéket, a válaszadók fele elmondása szerint ugyanis alkalmanként egy egész tábla csokoládét minden probléma és lelkiismeret furdalás nélkül el szokott fogyasztani. Valószínűleg ők figyelnek oda legkevésbé az elhízásra és a fogszuvasodásra, mint a csokoládé két bizonyítottan káros élettani hatására.

Korábbi kutatásokból tudjuk, hogy a magyar lakosság 38%-a dohányzik, azaz cigaretta-függő, 70%-unk pedig hetente megiszik legalább egy kávét. A Klassz.hu felmérésének köszönhetően most már azt is tudjuk, hogy a csokival mi a helyzet. A kérdőívet kitöltők fele vallotta magát többé-kevésbé csoki-függőnek, negyedük pedig el sem tudja képzelni az életét nélküle. A férfiakról mondható el kevésbé, hogy függőnek tartanák magukat, viszont az urak bevallásuk szerint többet költenek csokoládéra, mint a hölgyek. Valószínűleg itt az ajándékba vásárolt csokoládéra költött összeg billenti a kevesebb édességet fogyasztó férfiak felé a mérleget.
A Klassz.hu kutatása természetesen kitért a kedvenc csokoládé fajtákra is, bár a különbségek elhanyagolhatók. A töltött csokoládék hajszállal bár, de népszerűbbek, mint a "sima" tejcsokoládék, de a képzeletbeli pódium harmadik helyén álló étcsokoládékat is közel ugyanannyian szeretik (23%), mint a töltött (25%) vagy tejcsokikat (24%). A válaszadók ötöde egyáltalán nem válogatós, ők Gombóc Artúr mintáját követve mindegyik fajta csokoládét szeretik. Jelentős eltérés figyelhető meg viszont a nők és a férfiak ízlése között. A hölgyek gyengéje az étcsoki, míg a férfiak inkább a tejcsokoládét részesítik előnyben.

Négy megkérdezettből hárman íz alapján választanak csokoládét, egynegyedük viszont kizárólag a márkanév alapján dönt. Toronymagasan a legnépszerűbb csokoládémárka egyébként a Milka, második helyen következik a Boci, és a dobogóra felfértek még az elmúlt évek slágerei, az egyedi, kézműves csokoládék is. Őket követi a Lindt, a Mozart és a Raffaello, de utóbbiak már jócskán le vannak maradva a népszerűségi listán.

A válaszadók több mint fele kóstolt már általa "extrém" ízűnek tartott csokoládét, viszont alig 60%-uk mondta csak el azt, hogy ízlett is neki, a többieknek egyáltalán nem nyerte el az ízlését. Minden ötödik kitöltő ugyan még nem, de a jövőben szívesen kóstolna nem hagyományos ízű csokoládét, a válaszadók negyede azonban teljesen kizártnak tartja, hogy valaha megkóstoljon különleges ízvilágú csokoládét.

Minden harmadik felnőtt áldozná fel a televízióját a csokievés oltárán, ők ugyanis inkább lemondanak a tévénézésről, csak hogy csokihoz jussanak. Drasztikusabb a helyzet a szex esetében. A válaszadók több mint fele nem tudna választani, hogy adott esetben a csokoládé vagy a szex mellett tenné-e le a voksát, közel 10%-uk pedig egyenesen kijelentette, hogy náluk bizony a csokoládé nyújtja a nagyobb élvezetet. A férfiaknál ez utóbbi arány – nem meglepő módon – jelentősen alacsonyabb.

A borhoz hasonlóan a csokoládéra is jellemző, hogy mértékkel fogyasztva nem elhanyagolható mértékű pozitív élettani hatásokkal rendelkezik, mint például a bőrtáplálás, vérnyomáscsökkentés vagy a legismertebb, a boldogságszint növelés. Fogyasszunk hát bátran csokoládét, de a minőség mellett a mennyiségre is figyeljünk közben!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Rendszertelen menstruáció 30 felett: mikor normális, mikor nem? (x)

Rendszertelen menstruáció 30 felett: mikor normális, mikor nem? (x)

Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod? (x)

A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod? (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)