A Magas-Atlasz hegységében élő berber közösségek mindennapjai az aktívan művelt népművészet ellenére ma már nem csak a hagyományokról szólnak. A klímaváltozás, a természeti katasztrófák és az elvándorlás egyszerre alakítják át azt az életformát, amely generációkon át stabilnak tűnt. A hegyvidéki falvakban a túlélés egyre inkább alkalmazkodást, új stratégiákat és közösségi összefogást jelent, különösen a nők számára, akik a családok és a helyi gazdaság láthatatlan tartóoszlopai.
Ezeket láttad már?
Miközben a világ különböző pontjain a marokkói argánolaj luxustermékként jelenik meg, és a fenntartható divat egyre inkább a természetes anyagok – köztük a Marokkóban hagyományosan használt gyapjú – felé fordul, addig ezekben a falvakban a természettel való közvetlen kapcsolat továbbra is a mindennapi megélhetés alapja. Egy globálisan összekapcsolt világban, a kérdés ma már nem az, hogyan őrizzük meg a hagyományokat, hanem az, hogyan lehet ezzel a tudással élni egy radikálisan átalakuló környezetben. Ezek a falvak saját eszközeikkel, hagyományaikra támaszkodva keresik a válaszokat arra, hogyan lehet alkalmazkodni, túlélni és közben megőrizni azt, ami identitást ad. Riport a Magas Atlaszból.
Elkezdjük megismerni egymást
Forró novemberi délután a Magas-Atlaszban, valahol 2600 méterrel a tengerszint felett. Olyan közel a szemközti csúcs, mintha egy karnyújtásnyira lenne. A Nap még ilyenkor is perzsel így a lugasok árnyékában várjuk Juszufot, aki az összekötőnk lett volna a helyi berber közösséggel. Míg 3 órán át várjuk, Jamila és Abdul megvendégelnek, az asztal köré gyűlünk. Friss lepénykenyér, házi olajbogyó, helyi méz és tagine az asztal közepére kerül, közben Abdul csendben mindenkinek tör egy darabot a kenyérből, majd magának is. Tunkolunk, beszélgetünk, közben próbálok egy-két amazigh (berber nyelvű) szót megjegyezni, miközben szűkül a köztünk lévő távolság, és elkezdjük megismerni egymást.
A dietetikus 3 kedvenc vegán fogása, amiért húsimádóként is könnyű rajongani
Fontos számára a közösség
Jamila, a tolmács ebben a kis hegyi berber közösségben nőtt fel, ahol mindössze néhány százan élnek. A faluban az állattartás és a mezőgazdaság jelenti a megélhetés fő forrását, de a férfiak gyakran a nagyvárosokba mennek vendégmunkásként dolgozni. Emiatt a nők maradnak otthon, és ők szervezik a mindennapokat, irányítják a családok és a közösség életét. Elmondja, hogy a faluban még mindig élnek, olyan idősek, akik, sem arabul, sem franciául nem beszélnek, kizárólag az amazigh nyelvet használják.
Azt is felidézi, hogy ő volt az első nő a faluból, aki egy ösztöndíjprogram révén nagyvárosba mehetett tanulni. Mindez annak is köszönhető, hogy II.Hasszán marokkói király elkötelezetten támogatta az elszigetelt térségekben élő lányok beiskoláztatását. Jamila így nyugati típusú oktatásban részesült, később a versenyszférában dolgozott és testközelből tapasztalta meg a városi élet tempóját és lehetőségeit. Ezek az élmények azonban idővel világossá tették a számára, hogy nem egy fogyasztásra és teljesítményre épülő közegben szeretne gyökeret ereszteni. Emiatt nemrég visszaköltözött szülőfalujába. Lassabb, közösségibb életre vágyott, olyan térre, ahol a megszerzett tudását nem pusztán gazdasági értékké alakítja, hanem a közösség javára tudja kamatoztatni.
A kert élő tanteremként működik
Jamilla hazatérése egy tágabb közösségi törekvésbe illeszkedik. A falubeliek civil szervezetekkel összefogva létrehoztak egy közösségi kertet, amit „nursery school" néven emlegetnek. A kert célja a régióban őshonos növények megőrzése, amelyek a felmelegedés és a szélsőséges időjárás miatt egyre nehezebben maradnak életben.
A kert a helyi iskolával együttműködve élő tanteremként működik. A gyerekek könyvek helyett kézről kézre adott tudásként tanulják meg, hogyan kell ültetni, szaporítani, gondozni és növényeket. Megismerkednek a növények gyógyászati felhasználásával is, ahogyan azt az idősebbek alkalmazták. A tanulás itt azonban nem ér véget, a palánták egy részét hazaviszik és otthon családi körben nevelgetik tovább. Jamilla szerint az oktatás célja, hogy a gyerekekben személyes felelősség alakuljon ki a környezetük iránt, hogy megtapasztalják: gondoskodással képesek pozitív hatást gyakorolni a környezetre.
Hetente locsold meg ezzel a szobanövényeidet, cserébe egész évben virágozni fognak
Gondolnak a jövőre
A közösségi kert egy másik hosszútávú kezdeményezés első állomása, ugyanis a helyiek létrehoztak egy magbankot is. A helyi asszonyok meghatározott időközönként begyűjtik az őshonos növények magjait, a falu központjában kialakított szárítóban kiszárítják, majd elraktározzák őket. Így akkor is lesz miből újrakezdeni, amikor a föld termékenységéhez a feltételek már nem lesznek adottak.
Ezen a projekten keresztül válik igazán láthatóvá, hogy a gondoskodás nem a szűk család határain belül értelmeződik, hanem sokkal inkább a közösség túlélési stratégiájaként működik. Rendszerként, nem gesztusként. Ennek a rendszernek pedig fontos pillére az együtt töltött idő, a közös étkezések és teázások. Az asztal körül szerveződnek munkák, születnek döntések. Ezek a kapcsolódások tették lehetővé azt is, hogy a földrengés sújtotta házakat kalákaszerűen építsék vissza.
A kerted virágainak titkos jelentése: hatalmas szerencsét tulajdonítanak nekik
Küzdelmes a megélhetésük
Mohamed alma- és baracktermesztő. Az almáskertben ülünk, miközben körülöttünk jókedvűen zajlik a Golden és Gala fajták szürete. A fák között beszél arról, mennyit változott az időjárás az elmúlt öt évben, és vele együtt a megélhetése is. „Az év nagy részében túl meleg van, alig esik eső. Tavasszal, amikor a fák virágoznak, gyakran jönnek váratlan fagyok, és elviszik a termést. Nyáron pedig a megmaradt gyümölcs nem tud megfelelően nőni, mert nincs víz” — magyarázza.
Megváltoztathatja az agyat és javíthatja a memóriát, pedig csak egy egyszerű tavaszi hobbi
Ourikában, ahol él - 50 kilométerrel arrébb, egy völgyben, - az alma- és baracktermesztés gyakorlatilag megszűnt. A hegyekben még van termés, de Mohamed szerint itt is látványosan romlik a minőség. Míg néhány éve az almát akár három hónapig is lehetett tárolni, ma legfeljebb két hét áll rendelkezésre az értékesítésre. A melegben ugyanis megrohad a termés.
Mohamed egy gyümölcs- és tejtermelői szövetkezet tagja, amely elviekben lehetőséget adna arra, hogy a gazdák közösen lépjenek fel, és ne kizárólag a viszonteladók profitáljanak a munkájukból. A gyakorlat azonban jóval bonyolultabb. A nemzetközi fejlesztési pályázatokhoz nehéz hozzáférni, politikai kapcsolatok híján sokszor kimaradnak azokból a programokból, amelyek valódi segítséget jelenthetnének egy szervezettebb alkalmazkodásban. Mindezek miatt Mohamed és társai számára egyre világosabbá válik, hogy a külső támogatások helyett elsősorban a közösségi összefogásra kell építeniük, mert jelenleg ez jelenti az egyetlen stabil alapot a megélhetésük és a jövőjük biztosításához. A növénytermesztés problémái pedig nem állnak meg a földek határánál.
Mit jelentenek azok az ijesztő hangok a repülőn, amiről senki sem beszél neked?
Veszélybe került a méztermelés is
A faluban élő méhész családnál válik igazán érthetővé, mennyire összefonódik minden. Amir és felesége kisfiukkal együtt fogadnak az otthonukban. Az asztalra hamar kikerül a házi méz, amely különböző vadvirágok — köztük a timija — nektárjából készült. Miközben kanalazzuk a sűrű, aranyszínű mézet, a klímaváltozás hatásairól mesélnek. A méhek februártól októberig maradnak a faluban. Télen azonban melegebbre kell költöztetni a kaptárakat, méghozzá Agadir környékére az óceánhoz.
Hivatalosan ez lett a világ legegészségesebb zöldsége: több benne a vas, mint a spenótban, C-vitaminban pedig a narancsot is lekörözi
Nem romantikus vándorlás ez, hanem egy kényszerhelyzet; így próbálják meg fenntartani a kolónia túléléséhez szükséges belső ritmust egy olyan környezetben, ahol az évszakok már nem érkeznek meg időben. Jamila hozzáteszi: néhány évvel ezelőtt ilyenkor, novemberben már hó borította ezt a magasságot. Ez különösen hihetetlennek hangzik a jelenből nézve, miközben mezítláb járunk a poros földön. A virágzás eltolódása és a tavaszi fagyok nemcsak a gyümölcstermést veszélyeztetik, hanem a méhek táplálékforrását is.
Ha nincs virág, nincs pollen. Ha nincs pollen, nincs táplálék. És ha nincsenek méhek, a növények beporzása is veszélybe kerül
– teszi hozzá Amir.
A legnagyobb buktatók, ha külföldre költöznél: hol rontják el sokan, kik Magyarországon túl szeretnék folytatni?
Ez a korábban önfenntartó rendszer egyre több emberi beavatkozásra szorul. Ma már kénytelenek maguk is begyűjteni a pollent, majd mézzel keverve mesterségesen etetni a méheket.
Az autonómia nem elszakadáshoz vezet, épp ellenkezőleg
Jamilla kíséretében az egyik hegy csúcsán találkozom Hafida asszonnyal, aki saját, természetes alapanyagokra épülő kozmetikai vállalkozást vezet. Az otthonában kialakított műhelyében fogad, ahol tiszta argánolajat sajtol. Nemcsak előállítást végez, hanem az értékesítést is maga szervezi meg. Találkozásunkkor is épp a városba indul, hogy eladja a termékeit.
Egykor tiltott fogás volt, ma az egyik legegészségesebb szuperélelmiszer, amihez most már te is hozzájuthatsz
Elmondása szerint az elmúlt években egyre több nő számára nyílt lehetőség hasonló autonómiára a Marokkó-szerte erősödő szövetkezeti hálózatoknak köszönhetően. Ezek a kezdeményezések gyakorlati tudást adnak át, miként lehet a helyi erőforrásokra építve önálló megélhetést teremteni a vidéki életben, és miként válhat a vállalkozói szemléletet a közösségi megerősödés eszközévé.
Pszichológus arról, hogyan lesz egy gyereknek egészséges az önbizalma
Hafida története annak példája, hogyan válhat a gondoskodás munkája gazdasági és közösségi erőforrássá, és miként teremthet fenntartható megélhetést a vidéki életmód számára, miközben az autonómia nem elszakadást, hanem a helyben maradás új lehetőségét jelenti.
Nem kívülről várják a megoldást
A Magas-Atlasz falvaiban a klímaváltozás nem elvont fogalom, hanem mindennapi tapasztalat: az elmaradó virágzásban, a tönkremenő termésben és a vándorlásra kényszerített méhek sorsában mutatkozik meg. Mégsem a hiány nyelve az, ami meghatározza ezeket a közösségeket, hanem az alkalmazkodásé. Az itt élők nem rendszerszintű megoldást várnak kívülről, hanem maguk építik a kerteket, magbankokat, szövetkezeteket, az asztalok köré szerveződő döntések mentén.
Egy Dubajban élő magyar elárulta, mennyibe kerül egy lakás havonta, és mi az, ami sokkal olcsóbb ott, mint Magyarországon
Nem idealizált életformáról van szó, hanem egy másfajta viszonyról az időhöz, a munkához és a közösséghez. Egy lassabb, ellenállóbb jövőt próbálnak elképzelni és megélni, ahol az ember és környezete közötti kapcsolat újra kölcsönössé válik. Ez pedig számunkra is kérdéseket vethet fel: mi az, amit a saját életünkben túlszerveztünk, és eltávolítottunk az alkotás örömétől? Mi az, amit érdemes újragondolni a lassítás, a kapcsolódás és a gondoskodás felől?
