Homokhátság vészjelei: Nem biztos, hogy jut még egészséges élelmiszer az asztalodra
A Homokhátság régiója egykor virágzó mezőgazdasági központként volt ismert, ahol a családi gazdaságok a természet adta lehetőségekhez igazodva művelték földjeiket. Azonban az elmúlt évtizedek során a környezeti változások és a gazdasági kihívások új helyzet elé állították az itt élő gazdákat. A földek egyre nehezebben képesek megőrizni termékenységüket, és az aszályos időszakok súlyos következményekkel járnak mind a gazdálkodók, mind az ellátási lánc számára. Hogyan küzdenek meg a helyi gazdák ezzel a változással, és milyen megoldásokat keresnek, hogy fenntartsák gazdaságaikat? A válaszok a térség mindennapjaiban és a múltból merített tapasztalatokban rejlenek.
Ezeket láttad már?
A Homokhátság napjainkra a klímaválság szimbólumává vált, ahol a természeti környezet folyamatos elsivatagosodása közvetlenül érinti a helyi gazdákat és családokat. Az intenzív mezőgazdasági módszerek és a helytelen vízgazdálkodás miatt a terület évről évre egyre szárazabbá válik, miközben az esővíz gyűjtésének és felhasználásának lehetőségei elenyészőek. A régió sorsa nemcsak a helyiek életmódját formálja át, hanem rávilágít a mezőgazdaság jövőjének bizonytalanságára, amit a klímaválság csak súlyosbít. A Homokhátság mezőgazdászai nap mint nap szembesülnek azzal a kérdéssel: milyen lépéseket tehetnek annak érdekében, hogy a természet folyamatos változásaival együtt tudjanak élni, és közben megőrizzék gazdaságaikat? Szöveg: Mostafa Nóra Fotó: Wilhelm Laura
Délibábbá vált a mezőgazdaság a Homokhátságon
A cikksorozatunk Noizz.hu-n megjelenő első részében a Homokhátság elsivatagosodásának összetett társadalmi, gazdasági és technológiai problémáit tekintettük át. Az intenzív mezőgazdasági módszerek, a helytelen belvíz-elvezetési munkálatok és az öntözéshez – a föld egyre mélyebb rétegeibe – fúrt kutak csak további kiszáradást eredményeztek a régióban. A két évtizede megoldásra váró vízgazdálkodási és agrárpolitikai problémák az idő múlásával csak fokozódtak. Mára jól látszik, hogy a rövid távú, egyéni megoldások nem bizonyultak hatékonynak, és ennek a legnagyobb elszenvedői a családi gazdaságok.
Annak ellenére, hogy a hazai élelmiszeripar nagyban függ a magyar gazdák termésétől, az ellátási láncban a fogyasztók és a gazdák között tulajdonképpen nincs semmilyen személyes kapcsolat. Ismeretlenek maradnak egymás számára. Cikksorozatunk aktuális részében olyan, a vásárlói szemek számára láthatatlan gazdákkal beszélgettem, akik a természettel való munkájuk során minden nap tapasztalják a tájban végbemenő drasztikus állapotromlást. Arra voltam kíváncsi, hogy a fennmaradásuk érdekében miben alakítják át az életformájukat, milyen földművelési módszerekkel hagytak fel, és mik a főbb nehézségek az újhoz való alkalmazkodásban.
5 népszerű étel, amitől sokkal gyorsabban öregszel
A Homokhátságon utoljára a negyven fokos nyári hőségben jártam, amikor a szárazságtól a földek ontották magukból a meleget, és a szálló homok mindent belepett. Egy hasonló szürreális földi pokol látványára készültem, ehelyett a táj októberre édenkertté alakult a napokon át tartó esőzések után. „Most két nap alatt esett le annyi eső, amennyinek egész nyáron kellett volna” – mondja Mátyás az élénk zöld, buja növények között a fülöpjakabi biokertészetében fogadva.
Mátyás családjával 1995-ben a városi életet hátrahagyva kezdett először gombatermesztésbe, majd biogazdálkodásba. Mára több mint ötvenféle zöldséget termesztenek. A kertjében megtermett zöldségekre, mint elsődleges energiaforrásra tekint, ezért elképesztő gondossággal ügyel, hogy valódi táplálékként szolgáljanak. „Az ételed legyen a gyógyszered” – vallja, a tápláléknak nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítani a társadalmi értékítéletben.
Nem egy átlagos ökológiai gazdálkodást vezetnek a feleségével, a természet minden rezgésére érzékenyen reagálnak. Mátyás az egyik legnagyobb bajnak azt látja, hogy elvesztettük a kapcsolatot a földdel, és nem értelmezzük a természet egyértelmű jelzéseit, mint korábban évszázadokon át. Ma a természet törvényei helyett jogszabályokhoz igazítva határozzák meg a mezőgazdaság lehetőségeit.
Valamikor itt több gazdaságban nagy mennyiségben jó minőségű zöldséget állítottak elő, ez már a múlt. Sok családi gazdaság nem tudja felvenni a versenyt a gépesítéssel, műtrágyával és erős vegyszerekkel. Ma már nem a tájnak megfelelően használják a területeket. A minőségi élelmiszerek és a mezőgazdasági területek helyét ipari területek és gyárak veszik át.
Wossala Rozina: „Dr. Máté Gábor elvonulásán rájöttem, hogy a saját traumáinktól való félelem a legnagyobb”
A gazdák és a klímaváltozás kihívásai a Homokhátságon
János 120 szarvasmarhát tart a móricgáti családi gazdaságában. Több évtizede foglalkozik állattartással és növénytermesztéssel is. Korábban éveken keresztül el tudta látni az állatait a saját takarmánnyal, azonban a vízhiány miatt már nem nő elegendő takarmánynövény, és a Dunántúlról kell szállítani, aminek évről évre nő a költsége. „Ennyi állat egy nap alatt megeszik hét bála takarmányt, ami száz ezer forint körül mozog, ennek egy hónapra nagyon nagy költsége van.”
János azt mondja, egyre szembetűnőbb és drasztikusabb a természetben végbemenő változás, amihez alkalmazkodva egyre nyitottabbak az ökológiai gazdálkodásra, de az állattartás és a húsipar még így is egyre költségesebb. A legelők hosszú távon már nem tudják biztosítani a szarvasmarhák számára az elegendő táplálékot, annak ellenére, hogy 3-4 naponta új legelőre hajtják az állatokat, hogy a földek folyamatosan regenerálódni tudjanak.
„Idén május 3-án engedtük ki az állatokat legelni, és július 15-én már etetnünk kellett őket; ehhez képest 2022-ben, az első nagyobb aszály évében, csak augusztus végén kezdtünk etetni.” Az átalakuló éghajlathoz új takarmánynövényekkel alkalmazkodik, ilyen például a szudánifű, amely jobban bírja a szélsőséges időjárást, és kiszámíthatóbb a zöldhozama, mint a kukoricának vagy lucernának.
Csak óvatosan, ezek az ételek fejfájást okoznak
A túlélés és a felelősségvállalás dilemmája
A környezethez való személyes alkalmazkodásával kapcsolatban kíváncsi voltam, hogyan látja János a saját felelősségét, mint szarvasmarhatartó, és mit tehetne a környezetterhelés mérséklése érdekében. Azt mondja, ha kevesebb állatot tartana, akkor a gazdasága már nem tudná gazdaságilag fenntartani magát. Egy másik mezőgazdasági profilra átállni jelenleg még nehezebb lenne; akkor már jobban járna, ha felhagyna az állattartással és elmenne valakinek dolgozni. János hozzáteszi, hogy a gazdaság fenntartásában nemcsak a természetben végbemenő változások jelentenek nehézséget. Egyre nehezebb szakértő munkaerőt találni, akivel hosszú távon együtt lehet dolgozni.
Így jelezheti a tested, ha túl sok húst eszel
„Ez nem egy könnyű szakma, itt az év minden napján fel kell kelni, megetetni az állatokat és elintézni a napi teendőket; nincsen nyaralás, se hétvégék. Az emberek inkább elmennek a kecskeméti gyárba munkásnak, kevesebb felelősségért, biztos fizetésért.” Ráadásul azok, akik gyárakban vállalnak munkát, nehezen tudják összeegyeztetni a fizetett munkájukat a föld megművelésével, így a területek nagy részét megműveletlenül hagyják, vagy teljesen felszámolják a vidéki életüket.
Két népszerű diéta, ami az Alzheimer ellen is hatásos: kulcsfontosságú élelmiszer az alapjuk
A régmúlt önellátó gazdálkodása és a jelen helyzete
Tibor már a szanki tanyája közelében lévő, egykor élettel teli, mára azonban teljesen elhagyatott tanyákon vezet körbe. Miközben szomorúan nosztalgiázik a gyerekkora világáról és a szomszédokról, akik teljes mértékben önellátóak voltak, elmondja, hogy itt állatokat tartottak, földet műveltek, bort készítettek, kenyeret sütöttek és saját házukat építették. „Mindent elő lehetett állítani, ma már sehol sincsen semmi” – mondja Tibor.
A birtokot a szüleitől örökölte, amin ma a családjával élnek és dolgoznak, állatokat tartanak és növényeket termesztenek. Családja generációk óta a Homokhátsághoz kötődik, ezért a térség sorsát különösen a szívén viseli. Évek óta aktívan részt vállal olyan kezdeményezésekben, amelyek vizet juttatnának a térségbe.
Víz nélkül itt vége mindennek!
– hangsúlyozza.
Tibor szerint a legtöbb kárt az emberi gondatlanság eredményezte, például a megépített, de soha be nem üzemelt zsilip rendszerek. Azt mondja, hogy bár nehéz víz nélkül alkalmazkodni, amikor viszont rendelkezésre áll víz, például a szeptemberi árvizek során, jobban kellene gazdálkodni vele.
Nagy mennyiségű víz folyik át az országon, amit víztározókba kellett volna felfogni és később felhasználni a mezőgazdaságban.
– fogalmazza meg Tibor.
Miközben végigvezet a területen, egy földre mutat, ahol a betakarítás után október elején nőtt ki a nyárra várt növény. Segítség nélkül reménytelennek látja a térség helyzetét, és a pályázatokat csak látszatmegoldásnak tartja. Szerinte azok csak azoknak a gazdáknak nyújtanak segítséget, akiknek már van tőkéjük, mivel a pályázatok nagy része utófinanszírozású. Ez pedig csak növeli a szakadékot a gazdák között. Egyre kevesebb családi gazdaság tud versenyezni a nagyiparral és a külföldi gazdák olcsó behozott termékeivel. Agrárpolitikai reformok és összefogás nélkül a családi gazdaságok fennmaradása szinte esélytelen.
