Szakértő segít, hogyan előzheted meg a mellrák kialakulását

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A mellrák korai stádiumban orvosolva szinte 100%-osan gyógyítható. A GLAMOUR szakemberek segítségével most megtanítja neked, hogyan végezd helyesen az önvizsgálatot, és hogy milyen megelőző intézkedéseket tehetsz, hogy minél nagyobb eséllyel kerüld el ezt a betegséget.

A melled önvizsgálatát ugyanolyan rutinná kell tenned mint a fogmosást, vagy a hajad ápolását
A melled önvizsgálatát ugyanolyan rutinná kell tenned, mint a fogmosást vagy a hajad ápolását
Fotó: Shutterstock

Szokatlanul komoly játékban vehetett részt szerkesztőségünk és néhány vállalkozó szellemű olvasónk. Egy emlőmodellen (ún. emlő mulázson) kellett megtalálnunk öt rejtett csomót. A modell anyagában és formájában a valódi mellre hasonlít, a csomók pedig azokra a duzzanatokra, amikre mindenképp figyelnünk kell, és előfordulásuk esetén azonnal orvoshoz fordulni.

A résztvevő húsz tesztalany közül csak egy találta meg az összes csomót, a résztvevők fele pedig csak hármat vagy kevesebbet. Volt olyan is, aki első nekifutásra egyet sem talált. Az eredmény első hallásra kicsit ijesztőnek tűnik. Kéri Ibolya, a Magyar Rákellenes Liga szociális munkása nem lepődött meg. A propagandának köszönhetően az emberek egyre többet tudnak az emlőrákról. Sokan tudják már, hogy körülbelül minden tízedik nőt érint élete során - a saját mellét azonban sok nő alig ismeri.

Havonta kell mellvizsgálatot végezned!

Ezt a mi felmérésünk is igazolta. A csomók keresésénél alapvető hibának bizonyult például az, hogy az emlő mulázst egy ujjal nyomkodtuk – hiába, mivel ezt a vizsgálatot az összezárt középső három ujjunkkal, körkörös simító-nyomó mozdulatokkal kell végezni. „Az elváltozásokat általában a nők észlelik magukon először spontán módon, például zuhanyzás vagy testük krémezése közben. A rendszeres önvizsgálat azért nagyon fontos, mert az emlőrák korai stádiumban gyógyítható, így a korai felismerés életet menthet." - figyelmeztet Kéri Ibolya.

Ha pedig valaki évtizedek óta vizsgálja a mellét, nagyon jól ismeri azt, és azonnal észreveszi, ha valami nem stimmel. A vizsgálat nagyon könnyen megtanulható és egyszerűen elvégezhető. Egy rövid ötperces tájékoztató után a mi tesztcsapatunkban is jelentősen javult a keresési arány. A korábbi két-hármas átlag négy-ötre módosult.

Nézd meg az Avon mellvizsgálatot segítő videóját és légy te is profi:

Csak bátran!

Egyértelműen látható volt, egy ilyen rövid felmérés alatt is, a témával kapcsolatos szorongás. Nagyobb csomókat tapintva egy-egy tesztelő felszisszent, elborult az arca, vagy elkapta a kezét. „Ez általában így van. - mondja Kéri Ibolya – Egy ilyen csomót kitapintani nem kellemes érzés. A mell a nőiség és az anyaság szimbóluma. Ha ezzel a testrészünkkel baj van, az nagyon mélyen érint minket. Sok nő azért nem akar mellvizsgálatot végezni, mert nem akar szembenézni egy esetlegesen felmerülő problémával. Viszolyog és retteg és az inkább ne is tudjak róla az alapvető hozzáállás. Ez a hozzáállás viszont nagyon ártalmas. A Ligánknak az is célja, hogy változtasson ezen, és elérje, hogy bátran, felelősen, tabuk nélkül viszonyuljanak a nők az emlőrákhoz. Az emlőrák diagnózisa ma már nem egyenlő a halálos ítélettel. A Magyar Rákellenes Liga ingyenes felvilágosítással szolgál minden érdeklődő számára, honlapjukon bőséges információ áll rendelkezésre.”

Tévhitek a mellrák kialakulásával kapcsolatban

A rövid „tanfolyam” és beszélgetés alatt az is kiderült, hogy sok információnk van a mellrákról, de sok tévhit is kering róla. Lássuk őket!

  1. Ütéstől kialakulhat. Ez tévedés. Az ütés helyét tapogatva találják meg egyesek a csomót, de az nem a fizikai behatástól alakul ki.
  2. Férfiaknak nem lehet. Dehogynem. Persze sokkal ritkábban, a férfiak csak 1%-át érinti ez a betegség, de a figyelmeztető jelekre ugyanúgy figyelni kell. 
  3. Csak csomót kell keresni. Soha ne csak a csomót keressük, hanem az elváltozásra, a változásra figyeljünk, legyen az pirosodás, száradás, hámlás, emlőbimbó behúzódás, váladékozás, bármi.
  4. A daganat kerek. Nem mindig, bármilyen formájú lehet. Mindenféle elváltozásra figyelni kell. A szerkesztőségbe hozott modellben is volt egy hosszúkás duzzanat.
  5. Csak a mellben lehet. Ez logikus lenne, de mégsem igaz. Lehet a hónaljban és a mellkason egész a kulcscsontokig, ezért az önvizsgálatot ezeken a helyeken is el kell végezni.
  6. Csak a 45-65 év közöttiek vannak veszélyben. Igaz, hogy ők a legveszélyeztetettebbek, de emlőrák sajnos előfordulhat ennél fiatalabb és idősebb korban is.

7 tényező, ami befolyásolhatja a melleid méretét

7 tényező, ami befolyásolhatja a melleid méretét

Mi vár arra, akinél diagnosztizálják a daganatot?

Kérdésünkre Dr. Bittner Nóra onkológus válaszolt: „A betegség felfedezésekor egy teljes kivizsgálást kell végezni, amiből megállapítható, hogy csak az emlőben jelentkezett-e az elváltozás vagy a környező nyirokcsomókba is tovalépett, illetve a távoli szervi áttétek is ekkor igazolhatók vagy kizárhatók. Ezek a leletek és a szövettani mintából származó információk alapvetően meghatározzák a kezelés menetét. A csomó eltávolítása: korai felismerésnél a legjobb a gyógyulási arány. Ekkor csak a daganatos csomót távolítják el műtéti úton ép széllel. Ezután sugárterápiás kezelésre is szükség lehet. A legnagyobb aggodalmat a betegek körében a kemoterápiás kezelések okozzák. Sajnos a daganat osztódását gátló gyógyszereknek mellékhatásai is vannak (hányinger, hányás, étvágytalanság, hajhullás), de a modern gyógyszerkutatásoknak köszönhetően rendelkezünk olyan rásegítő gyógyszerekkel, amelyekkel a mellékhatások jelentősen mérsékelhetők.

A gyógyszeres terápia mellett számos esetben merül fel a táplálkozás szerepe is. A kezelés során nem ajánlott a magas C vitamin szedése, és a C vitamin tartalmú ételek fogyasztása, mivel ezek fokozzák a gyógyszerek szervezetből történő kiürülését. Javasolt a normál vegyes táplálkozás, a mediterrán étkezés- így az olívaolajjal történő főzés is. A legfontosabb, hogy minden kiegészítőleg alkalmazott kezelést beszéljünk meg orvosunkkal. Önhatalmúlag alkalmazott természetgyógyászati kezelések sokszor káros hatásokkal járnak, ahelyett, hogy segítenék a gyógyulást. Fontos megemlíteni a családi előzmények ismeretét is. Mindig meg kell kérdezni, volt-e a családban daganatos betegség, főképp anyai ágon. Amennyiben igen a válasz, egy speciális, vérből végzett vizsgálat is javasolt ( BRCA1, BRCA2 ) az öröklődő emlődaganat kizárására, és a lányutódok esetében is javasolt ennek vizsgálata.

Az emlődaganatok esetében a petefészkeket is vizsgálni kell, mert gyakori a két daganat együttes előfordulása. A kezelések befejezését követően (körülbelül 6 hónap) a betegek gondozásba kerülnek, ahol eleinte 3 havonta, majd fél-, illetve évente kontroll vizsgálatok történnek az esetleges kiújulás vagy daganatos áttét megjelenésének korai felismerésére.”

Egymást is tanítanunk kell, és a testtudatosságot mindig értékként kell feltűntetnünk, mert rengeteg életet menthetünk meg így
Fotó: Shutterstock

5 mód, amivel csökkentheted a mellrák kialakulásának esélyét

1. Napi egy pohár alkohol hét százalékkal növeli a mellrák kialakulásának kockázatát, míg a dohányzás a korábban gondoltnál kisebb szerepet játszik az emlődaganatok kialakulásában.

2. A rák általi halálozási arány lényegesen alacsonyabb a rendszeres testmozgást végzőknél. Egy friss tanulmány megállapította, hogy azok a nők, akik átlagosan heti négyórányi testgyakorlást végeznek, a termékenység éveik során közel 60%-kal csökkentik a mellrák kialakulásának kockázatát. Még a csupán heti 1–3 órányi testgyakorlást végzők is 30%-kal csökkentik ezt a kockázatot, a testgyakorlást nem végzőkkel összehasonlítva.

3. Tanulmányok kimutatták például, hogy azok a nők, akik gyümölcsben, zöldségben, gazdag, viszont zsírban szegény étrenden élnek, kisebb valószínűséggel betegszenek meg, mint helytelenül táplálkozó társaik. Noha egyértelműen nem lehet kimondani, hogy bizonyos ételek rákkeltők, létezik olyan elmélet, amely szerint az olajban sütött, roston sült, megpörkölődött húsok kapcsolatban állnak a mellrák megnövekedett kockázatával. Szakértők szerint valójában nem is a húsok ártalmasak, hanem a magas hőfokon való főzéssel, sütéssel felszabaduló kémiai anyagok. Nem szükséges ezeket teljesen kizárni az étrendünkből, azonban jól tesszük, ha csökkentjük gyakoriságukat.

4. Érdemes odafigyelni arra is, hogy ne hízzunk el. A testsúlynövekedés ugyanis a nőknél jelentősen növeli a mellrák kialakulásának kockázatát. Azok a nők, akik 18 éves koruk után 10-14 kilogrammot híznak, 40 százalékkal nagyobb valószínűséggel számíthatnak arra, hogy mellrákban betegszenek meg, mint azok, akik csupán 2 fölös kilót szednek magukra – derül ki a Rákkutatók Társasága vizsgálatának eredményéből. A jelenség oka abban keresendő, hogy a testzsír növeli a szervezetben található női hormon, az ösztrogén mennyiségét, ami az életkor előrehaladtával fokozza a mellrák kockázatát.

5. Az okát még nem tudják pontosan, de a szoptatás csökkenti a mellrák kockázatát. 13-24 hónapnyi szoptatás akár 42%-kal is!

Fontos, hogy elmenj a mammográfiai vizsgálatokra is és a barátnőidet, a körülötted lévő nőket is bíztasd erre. A vizsgálat nem fájdalmas, először kicsit furcsa, de megmentheti az életed! Nézd meg ezen az oktatófilmen, mivel is jár egy ilyen vizsgálat:

Ha segítségre, további információra van szükséged, bátran fordulj a Magyar Rákellenes Ligához és keresd fel a nőgyógyászod!

A cikk a GLAMOUR magazin 2009. októberi számában jelent meg.

Szerző: Somfai Barbara

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Magunk alatt vágjuk a fát, ha a Bennifer-szakítás miatt még mindig Jennifer Lopezt hibáztatjuk – Elmondjuk, miért!

glamour plusz ikon Magunk alatt vágjuk a fát, ha a Bennifer-szakítás miatt még mindig Jennifer Lopezt hibáztatjuk – Elmondjuk, miért!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ezt neked is látnod kell: itt a Kazar új őszi-téli kollekciója (x)

Ezt neked is látnod kell: itt a Kazar új őszi-téli kollekciója (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)

Íme néhány egyszerű tipp, hogy az őszi felfázás ne keserítse meg a hétköznapokat (x)

Íme néhány egyszerű tipp, hogy az őszi felfázás ne keserítse meg a hétköznapokat (x)

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)