Mérő Vera: „A menstruációs szegénység Magyarországon továbbra is tömegeket érintő probléma”

A probléma mértéke nehezen mérhető, mert állami adatgyűjtés nincs, de civil szervezetek, kutatások és helyszíni tapasztalatok alapján az látszik: a menstruációs szegénység a magyar társadalom alsó harmadában széles körű, és nem kizárólag a legszegényebb településekre korlátozódik.

Nem marginális probléma

A Magyarországon élő menstruáló korú nők becsült száma több mint 2 millió. Civil felmérések szerint közülük legalább 200-300 ezer nő és lány rendszeresen küzd azzal, hogy nem tud tampont vagy betétet venni. Egy 2022-es reprezentatív kutatás szerint a 16-24 éves lányok 26%-a mondta azt, hogy előfordult már vele: anyagi okokból nem tudott megfelelő terméket vásárolni. Egy másik adat szerint 33% érzi komoly anyagi tehernek a női higiéniát. A mélyszegénységben élő családoknál ez az arány jóval magasabb.

A helyzetet fenntartja és rontja is, hogy a menstruációs termékek ára folyamatosan nő, miközben a maximális 27%-os áfakulcs vonatkozik rájuk Magyarországon, annak ellenére, hogy többször is volt javaslat a kedvezményes, 5%-os kulcs bevezetésére. Ezek a termékek a magyar minimálbérhez viszonyítva ma drágábbak, mint egy évtizede: egy átlagos nő éves menstruációs költsége 25-40 ezer forint között mozog, ami sok családnak kifizethetetlen.

A problémát erősítő okok

A menstruációs szegénység elsődleges oka természetesen a pénzhiány. De legalább ennyire fontosak a struktúrák, amelyek ezt a pénzhiányt felerősítik. Az első ilyen a szociális rendszer gyengesége. A rászoruló családok számára az alapvető higiéniai cikkek támogatása nem megoldott, az iskolákban és szociális intézményekben a menstruációs termékek biztosítása esetleges, sokszor adományoktól függ.

Mérő Vera: „Mégiscsak létezik kollektív lelkiismeret Magyarországon”

A második ok a tabusítás. A menstruáció társadalmi stigmatizálása miatt sok lány szégyell segítséget kérni, sok családban pedig nincs valós, nyílt kommunikáció arról, hogy a menstruációs higiénia nem luxus, hanem alapvető biológiai szükséglet. A lányok gyakran hallgatnak a problémáról, inkább megoldják házilag - ronggyal, vécépapírral, többször használt betéttel -, ami egészségügyi kockázatot is jelent.

A harmadik ok az egészségügy helyzete. A női reproduktív egészséghez való hozzáférés hiányos, sok helyen nincs megfelelő oktatás sem az iskolákban, sem az alapellátásban. A menstruációval kapcsolatos ismerethiány miatt a lányok nem kapnak útmutatást arról, hogyan válasszanak biztonságos terméket, milyen gyakran cseréljék, milyen tünetek esetén kellene orvoshoz fordulni.

Következmények az oktatásban

Az egyik legsúlyosabb hatás az iskolai hiányzás. A menstruációs szegénységben élő lányok jelentős része havonta 1-3 napot is kihagy, mert nincs megfelelő higiéniai terméke, vagy nincs az iskolában olyan helyiség, ahol tisztán, biztonságosan, vízhez jutva tudná megoldani a cserét. Egy 2021-es civil kutatás szerint az érintett lányok 30%-a mondta azt, hogy maradt már otthon emiatt. Ez közvetlenül rontja a tanulmányi eredményeket, hosszú távon pedig a továbbtanulás, valamint a tehetség és preferencia szerinti, valóban szabad pályaválasztás esélyeit.

A menstruációval kapcsolatos megszégyenítés és bántalmazás is gyakori: az érintett lányok beszámolói szerint előfordul, hogy kigúnyolják őket, ha átázik a ruhájuk, vagy ha segítséget kérnek. Ez fokozza a hiányzást és a szorongást. A tanárok többsége nincs felkészítve a probléma kezelésére, sok iskolaigazgató pedig azt mondja, nem tud mit tenni, nincs rá költségvetés.

Az iskolai vécék állapota külön probléma. Számos magyar intézményben nincs papír, nincs zárható fülke, nincs tisztaság. A menstruáció kezelése ilyen körülmények között nem egyszerűen kellemetlen, hanem megalázó és veszélyes is. (Ez sajnos a mélyszegénységre jellemző otthoni körülményekről is elmondható.) Magyarul: ha a higiéniai termék meg is van, a környezet gyakran alkalmatlan a használatára. Különösen igaz ez a legfenntarthatóbb megoldásokra, mint amilyen a menstruációs bugyi vagy tölcsér - ezek esetében konkrétan életveszélyes lehet a nem megfelelő higiénia, amely egyszerre oktatási-nevelési (hogyan és milyen gyakran tisztítsd, hogyan helyezd fel stb.) és eszköz- (forró víz, szappan) kérdés.

Következmények a munkaerőpiacon

A menstruációs szegénység hatása a munkaerőpiacon kevésbé látható, de ugyanolyan valós. A mélyszegénységben élő nők körében kimutatható az aránytalanul magas havonta ismétlődő hiányzás. A fizikai munkát végző, alacsony keresetű nők sokszor nem kapnak hozzáférést tiszta, kulturált mosdóhoz, vagy a munka intenzitása miatt nincs lehetőségük rendszeresen cserélni a betétet. Ennek eredménye akár egészségügyi probléma is lehet, például gyakoribb fertőzések, amelyek tovább növelik a hiányzást.

A nemek közötti bérszakadék árnyoldalai: a férfiaknak is rossz, ha ők keresnek többet

A menstruációs szegénység munkavállalási akadályt is jelent: vannak nők, akik azért nem tudnak vállalni egy-egy munkát, mert a munkaruhához, védőfelszereléshez szükséges tisztaságot, pénzt vagy infrastruktúrát nem tudják biztosítani. Az sem ritka, hogy a női munkavállalók azért nem mennek el egy állásinterjúra, mert épp menstruálnak, és nincs mivel megoldaniuk, hogy - jellemzően a legjobb ruhájukban - ne érje őket megalázó baleset.

A munkaadói oldalon erre nincs rendszerszintű válasz, mivel nincs ilyen irányú, jogszabályban rögzített elvárás sem az irányukban. A menstruációval kapcsolatos vállalati irányelvek Magyarországon gyakorlatilag nem léteznek, a vezetők nagy része nem tekinti releváns HR-kérdésnek. Így a probléma láthatatlan marad, a női munkavállalók pedig egyéni teherként hordozzák, amelyet vagy meg tudnak oldani vagy nem.

Nem várt összefüggések

A menstruációs szegénység és a kapcsolati erőszak között nincs olyan típusú, számszerűen kimutatott, közvetlen korreláció, de a két jelenség egyértelműen ugyanabban a társadalmi-gazdasági térben jelentkezik, és a szakirodalom több ponton jelzi az összefonódásukat. A kutatások szerint a menstruációval kapcsolatos depriváció, a higiéniai termékek hiánya, a mosdóhoz való korlátozott hozzáférés, a testtel kapcsolatos szégyen és tabusítás olyan környezetben alakul ki, ahol általában is magasabb a nők sérülékenysége: szegénység, gazdasági függés, alacsony iskolázottság, patriarchális normák. Ezek a tényezők pedig ugyanazok, amelyek a partnerbántalmazás kockázatát is növelik.

Siker, empátia és esélyegyenlőség – Nézd meg a GLAM Talks with Mérő Vera legújabb részét!

Kvalitatív vizsgálatok és tereptapasztalatok alapján látszik, hogy a menstruációhoz kötődő kiszolgáltatottság akár közvetlen eszközzé is válhat az erőszakos kapcsolatban: a partner kontrollálhatja a pénzt és a higiéniai cikkeket, megalázhatja a nőt a testével vagy „tisztátalanságával” kapcsolatban, és korlátozhatja a mosdóhasználatot. Humanitárius és fejlesztési programok (UNFPA, UN Women, ActionAid) azért kezelik együtt a menstruációs szegénységet és a nemi alapú erőszakot, mert a terepen ugyanazok a lányok és nők esnek áldozatul mindkét jelenségnek. Vagyis: a menstruációs szegénység nem önmagában okoz erőszakot, de felerősíti azokat a függési és hatalmi viszonyokat, amelyek között a kapcsolati bántalmazás jellemzően kialakul, és sok esetben a menstruációs ellátatlansággal kapcsolatos abúzus megjelenik a bántalmazói eszköztárban is.

Társadalmi következmények

A menstruációs szegénység nem kizárólag a higiéniai termékek hiányáról szól, hanem az esélyegyenlőség hiányáról is. Ha egy lány havonta rendszeresen hiányzik az iskolából, romlik a teljesítménye. Ha egy nő évente többször is táppénzre megy a menstruációs termékek hiánya vagy a nem megfelelően alkalmazott termékek és higiénia hiányának következtében kialakuló fertőzések miatt, csökken az esélye az előrelépésre, de akár az állás megtartására is. Ha egy anya nem tudja megvenni a lányának a legolcsóbb tampont sem, az a generációs szegénység konzerválását is erősíti.

A menstruációs szegénység következménye tehát nem „női probléma”, hanem elemi társadalmi egyenlőtlenség. Hiszen az oktatási lemaradástól a munkaerőpiaci hátrányokon át a nők egészségügyi állapotáig mindenre kihat.

Hol csúszik el és mit lehetne tenni?

A menstruációs szegénység láthatatlanságához hozzájárul a magyar döntéshozatal nemi aránytalansága is: a politikai, pénzügyi és intézményi erőforrásokról döntő pozíciókat túlnyomó többségben férfiak töltik be. Ez önmagában nem oka a problémának, de magyarázza, miért nem épül be a menstruáció ügye a közpolitikai agendába: olyan élettapasztalatról van szó, amelynek következményeit nem azok érzik nap mint nap, akik a prioritásokat meghatározzák. A láthatatlanság így önmagát termeli újra, és tovább mélyíti azokat a strukturális egyenlőtlenségeket, amelyek a menstruációs szegénységet is fenntartják.

A megoldás jól ismert, több ország már bevezette. A menstruációs termékek áfájának csökkentése vagy eltörlése (Skócia, Spanyolország, Kanada példája), az iskolák és közintézmények kötelező ellátása, átlátható állami támogatási rendszer, reproduktív egészségügyi oktatás, valamint a méltányos munkahelyi irányelvek kialakítása és jogszabályi rögzítése. Magyarországon jelenleg egyik sincs rendszerszinten bevezetve.

Bár civil szervezetek évek óta jelzik a probléma súlyosságát, a menstruációs szegénység Magyarországon soha nem került be sem átfogó állami stratégiai dokumentumba, sem konkrét közpolitikai tervbe. Az elmúlt évtizedben több képviselői indítvány és szakmai javaslat is született a menstruációs termékek áfájának csökkentésére vagy eltörlésére, ám ezek politikai támogatás nélkül maradtak. A kormányzati kommunikációban a menstruáció mint társadalmi kérdés gyakorlatilag nem létezik, így a probléma továbbra is az egyéni szégyen, a családok terhei és a civil szektor hatóköre marad. Ez különösen feltűnő annak fényében, hogy Európa egyre több országa a menstruációs szegénységet közegészségügyi és esélyegyenlőségi problémaként kezeli, és ennek megfelelő szabályozást vezetett be.

Nálunk ezzel szemben a rászorulókat civil szervezetek tartják úgy-ahogy a felszínen: ők gyűjtenek, osztanak, tájékoztatnak, helyettesítik az államot. A probléma azonban valójában addig marad fenn, amíg az állam nem ismeri el, hogy a menstruáció nem magánügy, hanem biológiai tény, amelyhez alapvető emberi méltóság, higiénia és támogató infrastruktúra tartozik. Ez pedig közérdek, mindegy, hogy mi magunk érintettek vagyunk vagy sem.