Milyen kilépni a komfortzónából?

2015.április.20.

Persze, kell a biztonság is, nem kell minden pillanatban kilépni a kényelmes, megszokott viselkedésünk bűvköréből, de olykor tényleg nem árt. Főleg, hogy ennek nagy haszna, hogy kénytelenek leszünk felismerni, megtapasztalni azt, hogy milyen korlátaink vannak.

Milyen kilépni a komfortzónából?
Fotó: Pinterest

Én az utóbbi időben döbbentem rá, milyen iszonyú nagy hatással van ránk az a rengeteg hiedelem, amiket a család dédelget, emleget, alapvető igazságként tekint rájuk.

Mindig nagyon irigyeltem azokat az embereket, akik tudnak énekelni. Teljes odaadással tudok belemerülni egy jó koncertbe, egy musicalbe, egy énekesnő előadásába vagy bármibe, ahol a művész a hangjával szórakoztatja a közönséget. De már az is irigységet váltott ki belőlem, ha valaki legalább közepesen tud énekelni, és mer is, akár csak másokkal egy baráti összejövetelen. Nekem ez annyira elképzelhetetlen volt mindig is, hogy még az alkohol sem tudta feloldani soha az ehhez kapcsolódó frusztrációmat. Nemhogy mások előtt, még önmagam társaságában sem eresztettem ki a hangom, (kivéve, ha közben ment a zene) mert úgy éreztem: szörnyű.

A családom nem túl muzikális. Soha nem tanultam zenét, nem játszottam hangszeren, mert ki volt mondva: ez nem a mi pályánk. Nincs jó hallásunk, nincs jó hangunk, nem tudunk énekelni. Ahogy mi csináljuk, az rossz, vicces, gáz. Az osztályban én voltam az egyik leghamisabb, legrosszabb hangú diák. Énekelnie mindenkinek kellett, így feleltünk. Gyűlöltem, mikor rám került a sor, annak ellenére, hogy választhattunk egy jó hangú segítőt, és persze próbáltam a lehető leghalkabban dalolni, hogy kevésbé legyek nevetséges. Nevettem én is, és éreztem a viccességét a hamisságomnak, de maga a helyzet, hogy a tanár felszólít, és választhatok: vagy egyest kapok vagy énekelek, megszégyenítő volt. Úgyhogy megalapozta a környezetem azt a hitemet, hogy nincs hallásom, soha nem fogok énekelni.

Az utóbbi hónapokban viszont kicsit közelebb került hozzám a zene, vagyis megjelent az életemben különböző formákban. Pont akkor, amikor a terápiámban is ehhez kapcsolódó témákkal foglalkoztam. Ahogy sodródtam, eljutottam oda, hogy összeszedtem minden bátorságomat, és elmentem két különböző énektanárhoz is. Nem énekesnő szeretnék lenni, csak önbizalommal, átlagosan énekelgetni, nem kétségbeesni, ha egy karaoke partira keveredik a baráti társaság.

Rettegtem, hogy megint azt kell majd hallanom: reménytelen vagyok, nincs hallásom, hamis a hangom, nem nekem való az éneklés. Szerencsére azonban most jó, elfogadó, támogató helyre érkeztem, ahol kiderült: ezek tényleg csak hiedelmek.

Persze van mit tanulnom, még mindig le kell építeni sok korlátozó hiedelmet, tennem kell érte, hogy fejlődjek, de lelkes lettem, és úgy döntöttem: minden héten tanárhoz megyek.

Nem tudom, kinek mi a komfortzónából való kilépés, de nekem ez mindenképp az volt, és valóban felszabadító, remek érzés bármivel kapcsolatban átlépni a határainkat, bárhol is legyenek azok!

Ez is érdekelhet

Tóth Andi: „Kicsavarták belőlem az utolsó cseppet”

Tóth Andi: „Kicsavarták belőlem az utolsó cseppet”

Sztárhírek

Cher elárulta élete legnagyobb tragédiáját: három babáját is elvesztette

Cher elárulta élete legnagyobb tragédiáját: három babáját is elvesztette

G-Életstílus

15 dolog, amivel egy nőnek 30 éves korára rendelkeznie kell

15 dolog, amivel egy nőnek 30 éves korára rendelkeznie kell