Működik-e a férfi-nő barátság?
Kedves Lányok, Asszonyok! Szándékosan nem írom le Karinthynak azt a tízmilliószor idézett mondását, mely humorosan tárgyalja a férfi és nő közti barátság lehetőségének ambivalenciáját, ugyanakkor maga a téma korántsem vált olyan közhelyessé, hogy ne lehetne még legalább tízmilliószor írni róla. Szerintem leszögezhetjük, hogy a két nem között mindenfajta szexuális vágytól mentes, tartós barátság talán csak abban az esetben alakulhat ki, ha valami nyilvánvaló akadálya van a szerelembe esésnek mindkét fél részéről. Ilyen lehet az, ha hatalmas a korkülönbség, vagy ha mindkét fél a saját neméhez vonzódik. Ezen kívül sajnos nehezen elképzelhető, hogy hosszantartó, szoros barátság folyamán legalább az egyik félben ne alakuljanak ki gyengéd érzelmek a másik irányába. Ha pedig kialakultak, akkor vagy összejön a két barát, és szerelmespár lesz belőlük, vagy lőttek a szoros viszonynak. E kettő lenne az egyetlen valódi és logikus következmény. Ehelyett - főleg az elmúlt évtizedekben egyre növekvő számban - inkább béna kis szerelem-barátság hibrideket babusgatunk, melyekben a nem szerelmes fél diktálja a tempót, a másik pedig csöndesen megbolondul/aláássa saját önbizalmát/őrlődik/fortyog stb? Tudjuk, hogy a remény hal meg utoljára, és ez a földiekkel játszó égi tünemény bizony akaratunk ellenére is elhiteti velünk, hogy "barátunk" bár elutasított minket, hamarosan rá fog ám jönni, mekkora hibát követett el, és lassan de biztosan belénk szeret. Miközben "barátunk" esetleg szemünk láttára csajozik/pasizik, hiszen mi csak haverok vagyunk, és még azt a hülyeséget is elhitetjük magunkkal, hogy ez nekünk nem fáj. Persze, az a baj, hogy emberként ő is szeret bennünket, nyilván hiányoznánk is neki, ha nem lennénk, ezért nehezen látja be, hogy önző dolgot művel. Ezzel az egésszel két nagy baj van: az egyik az, hogy az ilyen viszonyokban néha hatalmasat robban a bomba, és a nem szerelmes fél köpni.-nyelni nem tud majd döbbenetében, amikor "barátja" hirtelen felindulásból elküldi melegebb éghajlatra "csak úgy". A másik nagy baj az, hogy az ilyen "barátságokban" a szerelmes fél szabad gyökei teljes mértékben le vannak kötve, és hiába hazudja azt magának, hogy felfogta, a másikkal csak barátok lehetnek, valójában azt a jelzést küldi a külvilág felé, hogy nem szabad préda, így csak sorvadozik csendben, miközben talán tudatában sincs annak, hogy ő tulajdonképpen változatlanul szerelmes? Azt se feledjük, hogy egy ilyen viszonyban folyamatosan annak a tudatában létezünk, hogy valaki számára nem vagyunk elég jók - ez aztán jól fölturbózza az ember önbizalmát, nem mondom! Szóval, kedves lányok, ha a pasi, akivel imádunk kávézni, bolondozni és táncikálni a bulikon, de szóba se jöhetne, mint lehetséges romantikus partner, szerelmet vall nekünk, vagy egyértelmű utalásokat tesz erre, azonnali hatállyal szüntessük meg a szoros baráti viszonyt, ha nem akarjuk "barátság" címszó alatt szívatni szegényt. Ha mi vagyunk olyan szerencsétlenek, hogy belezúgunk egy cimboránkba, ám ő nem viszonozza érzéseinket, csak jusson eszünkbe minden nap, hogy amíg vele múlatjuk továbbra is az időt, iszonyú kevés esélye van annak, hogy belebotlunk egy nekünk való hímbe. Ó, annak mennyi, hogy barátunk néhány hónap vagy év múlva az együtt töltött idő hatására rájön, hogy mi vagyunk a neki való partner? Úgy öt százalék. Van ennyi időd?
Ezeket láttad már?
