Na, ki a szelfi király?

2014.június.30.

Ha egyik reggel belenéznénk a tükörbe, és egy teljesen ismeretlen arcot látnánk ott, talán sokkot is kapnánk a rémülettől, hiszen éntudatunk – vagyis az, hogy tisztában vagyunk saját létezésünkkel – egyik ismérve például az, hogy fölismerjük a tükörképünket. Az ember mellett néhány állat is képes erre, legalábbis ezt mutatják a tükör-teszt eredményei, melyekben az állatra észrevétlenül valamilyen foltot kennek vagy ragasztanak, majd tükröt mutatnak neki, és megfigyelik, vajon megpróbálja-e a foltot eltávolítani magáról. Ha igen, akkor bizonyosak lehetünk benne, hogy megértette, saját magát látja viszont a tükörben, vagyis tisztában van létezésével. Az éntudat másik fontos összetevője, hogy el tudjuk magunkat különíteni környezetünktől és megértjük azt is, hatással vagyunk másokra.
Ahhoz azonban, hogy a tükörben teljes biztonsággal – és sokk nélkül – fölismerjük magunkat, az is hozzájárul, hogy életünk során rengeteg alkalmunk van saját arcunkat megfigyelni, ezért a változásokat apránként fogadjuk be, s hiába vagyunk ráncosabbak és őszebbek, gyűröttebbek vagy kerekebbek negyvenévesen, mint húszévesen, a folytonosság miatt sohasem sokkol minket saját külsőnk. (Legalábbis nem azért, mert nem ismerünk magunkra.)

Szerintem a sokat támadott, felszínesnek ítélt szelfizés egy eszköz arra, hogy a saját arcunkat, ezáltal pedig a saját személyiségünket tanulmányozzuk különböző helyzetekben. A tükör pedig erre nem mindig elég. Nekem legalábbis nem.

Bár nagyon ritkán osztok meg magamról képet, valójában rengetek szelfim van. A legtöbb a macskámmal készült, de van arcmaszkos szelfim, parókás szelfim, szelfim, melyen utómunkálatokkal bal, illetve jobb arcfelemet egymás mellé tükröztem, de még 39 fokos lázasan lőtt szelfim is. Persze, néha én is kiborulok, milyen óriási az orrom, milyen bénán áll a frufrum, és egyáltalán, milyen alattomosan kezdenek föltűnni arcomon az öregedés jelei… Ha viszont jó passzban vagyok, nem érdekelnek a külsőségek, és azt látom meg a képben, ami igazán fontos: hogy mi az, amit még én sem tudok magamról vagy éppen azt, mások hogyan látnak engem. Ez utóbbinál nagyobb segítség az önismeretben pedig talán nincs is.

Nyilvánvalóan ugyanez a vizsgálódás (is) vezette azokat a képzőművészeket, fotósokat, akik saját magukat megörökítették, pedig hozzánk hasonlóan akár tükörbe is nézhettek volna. Persze, vitatkozhatunk azon, hogy nagyobb értéket képvisel-e a művészet szintjére emelt szelfi - hiszen a festők, fotósok nyilvánvalóan művészi tudásukat is bizonyítják egy-egy önarcképen, melynek nem csak vagy éppen egyáltalán nem az önábrázolás a lényege -, mint egy amatőr szelfi. Maradjunk abban, hogy saját magunkról annyi képet lőhetünk, amennyit kedvünk tartja. Saját magunknak. De ha meg szeretnénk osztani, akkor nem árt, ha értelmes jelentése is van, és ha más számára is képvisel értéket, ez az érték pedig semmiképpen se az legyen, hogy milyen gyönyörűnek látjuk magunkat. Galériában kedvenc "szelfiimet" válogattam ki, a teljesség igénye nélkül. Szerintem nagyon izgalmas látni, mi mindenre használható az önábrázolás mint műfaj.

1. Rembrandt, akit nyugodtan avathatnánk a "szelfik" koronázatlan királyának Van Gogh mellett – a holland mesternek csaknem száz önarcképe van -, itt A tékozló fiú történetébe festi bele saját magát és kedvesét. Micsoda humor!

2. A tragikus sorsú Czigány Dezső is előszeretettel festette le önmagát különböző karakterekben, az 1909-ben, a Nyolcak első kiállításán bemutatott szuggesztív önarcképe, mely a "zöldhajú szörnyeteg" néven került be a köztudatba, hatalmas felháborodást keltett a maga korában. Elég vagány.

3. Salvador Dalí mint Mona Lisa. Kikacsintás, fricska, önirónia, a vélemény arról, hogyan válik a felmagasztalt művészet közhellyé? A kép hűen példázza, milyen mély jelentés sűrűsödhet össze egyetlen festményben.

4. Az osztrák Egon Schiele – a "szelfik" egy másik koronázatlan királya - életének mindössze huszonnyolc éve alatt szintén legalább száz önarcképet alkotott, melyeken, csak úgy, mint más festményein is, kiemelt téma az elidegenedés, a lecsupaszítottság, az elszemélytelenedés. A művész több aktot is festett önmagáról, a képen az egyik kevésbé sokkolót láthatjuk…

5. Frida Kahlo önarcképeit talán mindenki ismeri. A szenvedélyes életet élt művész érzelmeit, álmait, szürreális képzeletvilágát is beleszőtte önmagáról készült képeibe, melyekből nem csak azt érthetjük meg, ő hogyan látta saját személyiségét, hanem azt is, milyen lelkiállapotban volt a kép születésekor.

6. Az amerikai Robert Mapplethorpe a 20. század egyik legjelentősebb fotóművésze volt, aki szintén számtalan önarcképet készített, melyekben szégyen nélkül, kendőzetlenül tárja fel előttünk személyiségét. A kép egyik leghíresebb fotója önmagáról.

7. Az art deco egyik legjelentősebb képzőművésze, Tamara de Lempicka a gazdagok és híresek, dekadens életmódját élve alkotott. Hogyan másképp ábrázolhatta volna önmagát, mint egy zöld Bugattiban száguldva?

8. Diane Arbus a múlt század kiemelkedő fotóművésze, alkotásai annyira szuggesztívek, hogy ha egyszer láttuk őket, nehéz tőlük szabadulni, szinte hipnotizálnak nyerseségükkel, melyek mögött mégis rengeteg szeretet és elfogadás van. Nagyon izgalmas, többrétegű, saját várandóssága alatt, a tükörből "lőtt" szelfije, amely nemcsak a terhes női testet mutatja be, hanem azt is, ahogyan a tükörben vizsgálgatja egy nő saját magát, végül pedig a fotóművészt is, aki mintegy kívülállóként megfigyeli önmagát, amint megfigyeli önmagát. Nagyon izgalmas!

Ez is érdekelhet

Receptek, amik segítenek túllendülni a szakításon

Receptek, amik segítenek túllendülni a szakításon

Szépség

Sosem gondolnád, milyen extra előnyei vannak még a lézeres szőrtelenítésnek!

Sosem gondolnád, milyen extra előnyei vannak még a lézeres szőrtelenítésnek!

GLAMOUR Horoszkóp

Ez a luxusmárka passzol hozzád a csillagjegyed alapján

Ez a luxusmárka passzol hozzád a csillagjegyed alapján