Nagy korkülönbség=kevesebb boldogság?

Ez is érdekelhet

12 szett, amiben Palvin Barbara úgy festett, akár egy született hercegnő

12 szett, amiben Palvin Barbara úgy festett, akár egy született hercegnő

2017. augusztus 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egy 2001-ben indult kutatás szakértői arra vállalkoztak, hogy 13 éves munkájuk során kiderítsék, mi teszi boldoggá a párokat, és mi az ideális korkülönbség a felek között. A felmérés eredménye azt mutatja, hogy akik között nagy a korkülönbség, kisebb eséllyel lesznek elégedettek a házasságukban.

A felmérésben többezer ausztrál család vett részt, és kimutatták, hogy a korban közelálló párok sokkal könnyebben alkalmazkodnak egymáshoz, és hasonló értékrend szerint hoznak meg döntéseket. A hasonló szempontok mellett az is egyértelmű volt, hogy ezek a szerelmesek könnyebben birkóznak meg a krízishelyzetekkel, akár párkapcsolati, akár anyagi probléma adódik.

Az egész kutatás "győzteseiként" végül a hasonló életkorú párok kerültek ki. Az egyik szakértő elárulta, hogy ennek az az oka, hogy a korban nagyon eltérő emberek más életszakaszban járnak, mást szeretnének az élettől, és gyakran ütközhetnek a céljaik. Míg az egyik fél beutazná a világot, előfordulhat, hogy a másik már a családalapításon gondolkozik.

Nézd meg ezt is! 9 jó ok, hogy a közösségi médiát kihagyd a szerelemből

Arra is fény derült, hogy azok a nők, akik idősebb férfit választottak maguk mellé, boldogtalanabbak voltak hosszútávon, és mind a nők, mind a férfiak fiatalabb partnerrel érzik jobban magukat. Legideálisabbnak az az eset bizonyult, amikor nagyjából azonos korú mindkét fél.

Az ultimate megoldás egyértelműen a kompromisszumképesség: ha kicsi, ha nagy a korkülönbség, mindig kettőn áll a vásár, és a két félnek egyaránt erőfeszítéseket kell tennie a kapcsolat működtetéséhez.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)