Nálad vagy nálam? Hol bonyolítsuk az egyéjszakás kalandot?

Egy nagyon kedves férfiismerősömmel azon lamentáltunk múltkor az Ankerben, hogy "másnap reggel" vajon hogyan lehet eltávolítani a lakásunkból azt a kedves idegent, aki tegnap még olyan vonzó volt, mint az az ötlet, hogy igyuk meg a negyedik pohár gin-tonikot, ma viszont már nagyjából annyira szívesen látott vendég, mint hasogató fejfájásunk.

Pontosan tudja minden megrögzötten egyedül élő agglegény és aggleány, hogy egy alkoholmámoros éjszaka utóhatásaira ébredve semmi mást nem akarunk jobban, mint egyedül lenni. Ilyenkor nem köszönünk a szomszéd néninek, anyukánknak sem vesszük fel a telefont - meg se halljuk, mert le van halkítva -, és még a macskát is kipenderítjük az ölünkből. Persze az extrémitásokat embere válogatja, van, aki nem éli meg ilyen tragikusan a hányingerrel és melankóliával kombinált migrént, de az tuti, hogy ebben az állapotban senki sem akar bájcsevejt folytatni egy esetleg fényre csúnyuló/butuló/érdektelenedő idegennel. Kedves férfiismerősöm fájdalmas arccal mesélte, hogy ő már az előző éjjelt végighánykolódta, mert nyomasztotta az idegen jelenléte az ágy másik felén. Hm. Kérdeztem, hogy akkor miért nem ő ment a hölgyhöz, és töredelmesen elismerte, ez lett volna a megoldás. És igaza volt! Ennek tulajdonképpen axiómának kellene lennie: mindig a pasi menjen a nőhöz. Tádám: máris lecsökkenne az egy adott nagyváros vasárnap reggeleire eső kínos pillanatok száma. Erre több érvem is van.