A fiát milliók szedték ízekre, közben az anya az ő rovására ünnepeltette magát, mint a világ legjobb szülője

Az online bullying egyre több gyereket és felnőttet érint, közösen kell tennünk ellene
Az online bullying egyre több gyereket és felnőttet érint, közösen kell tennünk ellene
Fotó: Shutterstock

Ez is érdekelhet

Kipróbáltam, hogy milyen, ha egy hétig nem panaszkodom: az eredmény megdöbbentett

glamour plusz ikon Kipróbáltam, hogy milyen, ha egy hétig nem panaszkodom: az eredmény megdöbbentett

2024. február 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A napokban szembejött egy cikk egy anyáról, akit éppen több millióan ünnepelnek az interneten mint az év anyját. Miközben a valóságban az, amiért a nő mennybe megy, egyértelmű gyermekbántalmazás.

Az online szülőséget mindenki most tanulja, nézzük, mik a főszabályok, ha bullying történik. Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány alapítója segít nekünk eligazodni ebben a nagyon aktuális kérdésben.

Mit okoz, ha valakit kurvának, picsának, kövérnek nevezel?

A fent említett történet részletei a következők: a harminckét éves Jane megosztotta a TikTokon, mit csinált, amikor felhívták a tizenegy éves fia iskolájából, hogy a gyerek súlyosan bullyingolt egy kislányt. A fiú olyanokat írt a kislánynak, hogy kövér és csúnya, hogy rá se bír nézni, hogy egy picsa, egy kurva és így tovább.

A kislány jelezte, hogy ezek nagyon fájnak neki, és a kisfiú ezzel minden határon túlmegy. A fiú azt válaszolta, leszarja, neki meg a lány látványa fáj. Az anya, miután az iskolából felhívták, tudni akarta, ki a kislány és hol lakik, de ezt - nagyon helyesen - adatvédelmi okokból nem árulták el neki. Erre a nő feloldatta a gyerekével a telefonján a jelszót, megnézte az üzeneteit, majd azt is kiderítette, hol lakik a kislány, akit a fia bántalmazott.

Fogta a gyereket, a lány otthonához hajtott vele, becsengetett, és kötelezte a fiát, hogy mondja el a kislány szüleinek, pontosan miért szeretne bocsánatot kérni. A lány szülei nem tudtak az ügy részleteiről, az iskola őket valamiért nem tájékoztatta, a kislány pedig szűkszavúan csak annyit mesélt el, hogy valaki piszkálja.

Dr. Gyurkó Szilvia: „A zaklatás nem a te hibád!”

Dr. Gyurkó Szilvia: „A zaklatás nem a te hibád!”

A lány apja azt mondta a fiúnak, hogy ha felnőtt lenne, lerúgná a fejét, majd a szülők megköszönték Jane-nek, hogy meglátogatta őket, ő pedig megígérte, hogy a fia soha többet nem fog így viselkedni egyetlen lánnyal sem, erről ő maga gondoskodik. Például azzal, hogy elmagyarázza neki, mit okoz a másikban azzal, ha ocsmánynak, kövérnek vagy kurvának nevezi.

Millók szedték ízekre a kommentjeikben

Eddig a történet, hogy Jane hol járt el helyesen vagy helytelenül - volt-e joga felnyitni a fia telefonját, jól tette-e, hogy a kislányt és a szüleit meg sem kérdezve, váratlanul rájuk tört stb. -, lehet vita tárgya. Ami viszont ezután következett, az biztosan elfogadhatatlan. Azzal ugyanis, hogy a történetet megosztotta az interneten, egyértelműen megsértette mindkét érintett gyerek jogait.

A fiát ezután milliók szedték ízekre a kommentekben, hogy közben az anya az ő rovására ünnepeltethesse magát, mint a világ legjobb szülője. Az esetből cikkek születtek, így örökre (nyilvánosan hozzáférhető) nyoma marad a dolognak. Azt csak remélni lehet, hogy nem lesznek súlyosabb következmények, és például nem akad senki, akit - a lány apjával ellentétben - nem fog érdekelni, hogy egy gyerekről van szó, akinek nem rúgjuk le a fejét, mindenesetre az anyja ilyen szinten is veszélyeztette a gyerekét azzal, hogy a neten villogott azzal, micsoda karakán szülő is ő.

Arról nem is beszélve, hogy vajon a zaklatást elszenvedő kislány szerette-e volna, hogy ország-világ az ő bántalmazását tárgyalja ki. Amit úgy láttam, sajnos senki nem ismert fel az eset kapcsán, az az, hogy a gyerekek személyes ügyei - legyen szó a konfliktusaikról, a bizonyítványukról, bármilyen örömükről vagy bánatukról - SOHA nem tartoznak a nyilvánosságra, de azokat kiteregetni sehol máshol sem szabad, és még a belső nyilvánossággal - osztály, iskola, tágabb család és barátok - is rendkívül körültekintően kell eljárni.

Jane fia szinte biztos, hogy egy életre sérült az anyja meggondolatlansága miatt, a traumatizálás pedig semmilyen szinten nem tekinthető a nevelés eszközének. A helyes eljárás ilyen esetben az lenne, hogy az ember elmagyarázza a gyerekének, miért rossz, amit tett, segít neki megérteni, milyen következményei lehetnek a viselkedésének, és segíti abban, hogy empatizálni tudjon a másikkal - mentalizálni, hogy átérezze, mit élhetett meg az, akit bántott.

Így és csakis így akadályozható meg, hogy a dolog valaha megismétlődjön, és a bocsánatkérés is csak így lesz őszinte. Az esetleges bocsánatkérés menete pedig ezután az kellene legyen, hogy a szülő felhívja vagy emailben megkeresi az áldozat szüleit, akik eldöntik, hogy ők maguk szeretnék-e, hogy sor kerüljön a személyes találkozóra annak függvényében, hogy az ő gyerekük akarja ezt vagy sem.

Mérő Vera: Az eltörléskultúra szó szerint életveszélyes, és sosem tudhatjuk, ki lesz a következő áldozat

Mérő Vera: Az eltörléskultúra szó szerint életveszélyes, és sosem tudhatjuk, ki lesz a következő áldozat

Ugyanis pont az volna a lényeg, hogy az áldozattá vált gyerek azt érezze, övé a döntés, nála van a kontroll az események további alakulását illetően. A szülőség tanulható - ahogy a Hintalovon Alapítvány mottója is mondja. Összegzésül rögzítsük tehát: a szülő dolga, hogy megvédje a gyereke jogait, és ha szükséges, az érdekében eljárjon. A gyerekjogok emberi jogok, a gyerek nem tulajdona, hanem felelőssége a szülőnek. Itt az ideje, hogy ezt mind megtanuljuk!

SEGÍTSÉGET NYÚJTÓ SZERVEZETEK

Krízisben, bajban érintett gyermekeknek: Kék Vonal Lelkisegély-vonala: 116-111, bármely hálózatból 24 órában elérhető, ingyenes, anonim telefonvonal 24 éves korig

Kék Vonal chat és online konzultáció ITT

Krízisben, bajban lévő gyermekért érzett aggodalom esetén: Segélyvonal az Eltűnt és Bántalmazott Gyermekekért: 116-000, bármely hálózatból 24 órában elérhető, ingyenes, anonim telefonvonal aggódó felnőtteknek.

Online tudatosság, gyermekjogok: Hintalovon Alapítvány

Gyermekjogi Tanácsadás e-mailen, gyermekjogi segítségnyújtás az alapítvány által fejlesztett chatrobot segítségével. Tanfolyamok, tréningek a gyermekjogok, gyermekvédelem, digitális szülőség, szexuális edukáció témáiban

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Nők és a márciusi torokfájás: így gyógyulhatsz meg pillanatok alatt (x)

Nők és a márciusi torokfájás: így gyógyulhatsz meg pillanatok alatt (x)