Parkinson-kórt is okozhatnak ezek a népszerű ételek, orvosok figyelmeztetnek a veszélyre
Egyre többet hallhatunk arról, mennyire károsak az ultrafeldolgozott élelmiszerek. Bármennyire is csábítóak, ízletesek és gyorsan hozzáférhetőek, egészségünkre negatívan hatnak. A szakemberek megállapították, hogy a Parkinson-kór kialakulásának esélyét is növelhetjük velük.
Ezeket láttad már?
- A kutatók szerint a mesterséges adalékanyagok káros hatást gyakorolhatnak az agyra.
- Az ultrafeldolgozott élelmiszerek növelik az egészségügyi kockázatokat, ideértve a Parkinson-kór esélyét.
Bár lehet, a mindennapokban észre sem vesszük, milyen káros hatásai vannak az ultrafeldolgozott élelmiszereknek, érdemes a kutatókra hallgatni. Ezek az ételek a lehető legegészségtelenebbek és most az is kiderült, hogy a Parkinson-kór kialakulását is elősegíthetik.
Már a kevés mennyiség is lehet ártalmas
Egy tanulmány szerint azok, akik rendszeresen fogyasztanak ultrafeldolgozott élelmiszereket, közel háromszor nagyobb eséllyel kapnak Parkinson-kórt - számolt be róla a Daily Mail. A kínai tudósok arra jutottak, hogy azoknál, akik naponta 11 vagy még annál is több adag ultrafeldolgozott ételt ettek, 2,5-ször nagyobb eséllyel mutatkoztak a mozgáslassulással és izommerevséggel járó mozgászavaros tünetek, mint azoknál, akik három vagy ennél is kevesebb adagot fogyasztottak belőle. Azonban még utóbbiak esetében is 60 százalékkal nőtt a kockázat.
És hogy mit is takar pontosan az egy adag? Üdítőitalból egy doboz, ketchupból pedig egy evőkanálnyi. Nem árt azonban tudni, hogy az olyan ételek, mint a szeletelt húsok vagy épp a saláták is lehetnek ultrafeldolgozott élelmiszerek.
A Parkinson-kór legkorábbi tünetei közé tartoznak az alvászavarok, a fáradtság, a székrekedés és a szaglás csökkenése. Ezek a tünetek a remegés és az egyensúlyzavarok előtt jelentkeznek, és akár évtizedekkel a diagnózis előtt is megjelenhetnek.
5 élelmiszer, ami károsíthatja az agyműködésedet a neurológus szerint
A mesterséges adalékanyagok ártanak egészségünknek
A kutatók egy orvosi folyóiratban számoltak be kutatásukról. Ebben azt állították, hogy az élelmiszerekben lévő mesterséges adalékanyagok, például az emulgeálószerek, édesítőszerek és tartósítószerek elősegíthetik a gyulladást és az oxidatív stresszt. Ez pedig károsítja az agyban a dopamint termelő idegsejteket, amelyek mozgást irányító neurotranszmittterek.
Ezek az élelmiszerek gyorsan felszívódnak a véráramba, megtámadják a mikrobiómot, azaz a bélben élő és az aggyal kommunikáló jó baktériumok összességét. A káros baktériumok gyulladást okoznak az agyban, amely elpusztítja a dopamint termelő idegsejteket.
A szakértők, látva ezeket az eredményeket, úgy vélik, az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentése évekkel vagy akár évtizedekkel a diagnózis előtt jelentősen csökkentheti a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát. Természetesen óvatosságra is intenek bennünket, mert ezek a korai tünetek nem feltétlenül jelentik azt, hogy később a beteg Parkinson-kórban fog szenvedni.
Nagyon fontos az egészséges étrend
„Az egészséges táplálkozás nagyon fontos, mivel összefüggésbe hozható a neurodegeneratív betegségek alacsonyabb kockázatával, és a jelenlegi étkezési szokásaink jelentősen befolyásolják agyunk jövőbeli egészségét. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy az étrend hatással van a Parkinson-kór kialakulására. Kutatásaink szerint a túl sok feldolgozott élelmiszer, például a cukros üdítők és a csomagolt snackek fogyasztása felgyorsíthatja a korai tünetek megjelenését" - mondta el Dr. Xiang Gao, a kínai Fudan Egyetem kutatója, a tanulmány szerzője.
A kutatásba több mint 42 ezer alanyt vontak be a szakemberek legfeljebb 26 éven keresztül, és a vizsgálat kezdetén egyikük sem szenvedett Parkinson-kórban. A résztvevők rendszeresen vettek részt orvosi vizsgálatokban, naplókat vezettek étrendjükről, ez alapján jutottak arra a kutatók, hogy az ultrafeldolgozott-élelmiszerek komolyan árthatnak egészségünknek.
Amiket érdemes kerülni
A szakemberek az ételeket négy kategóriába sorolták: feldogozatlan vagy minimálisan feldolgozott, feldolgozott kulináris összetevők, feldolgozott és ultrafeldolgozott élelmiszerek. Utóbbiba tartoztak többek között a szószok, a kenhető krémek vagy fűszerek, a csomagolt édességek, a snackek vagy desszertek, a mesterségesen édesített vagy cukorral édesített italok, az állati eredetű termékek, a joghurt vagy tej alapú desszertek, valamint csomagolt sós snackek.